– Remélem, nem raktak bele lehallgatót – vigyorogtam, mire az őrnagy unott képpel legyintett:

– Dehogynem – dünnyögte, s rágyújtott. – A dohány közé rejtett mikrochip hő hatására aktiválja magát, s mire maga leszívja a füsttel, mi már régen DNS-mintát vettünk a nyálából. Ezen kicsit röhécseltünk, majd bekapcsolta az íróasztalán lévő, láthatólag a hetvenes évekből itt maradt, masszív rádiókészüléket, felhangosította a zenét, s azt mondta:

– Az újságírók annyi hülyeséget megírnak, öregfiú. De maga végre megírhatná azt is, hogy megbolondult az emberiség.

– Ugyan, mi ebben a hírértékű? – vontam meg a vállamat. – Az emberiség már több ezer éve bolond. Más újság nincs? Mi van például ezzel az átszervezéssel? Önt is kirúgják?

Erre fölcsillant a szeme: – Alig várom! – kiáltotta. – Nem nekem való már ez az egész. Nem bírom, kiégtem, végem van, tegyenek lapátra! Ki vagyok borulva.

– Mitől? – kérdeztem, mire a laptopjára mutatott, s azt nyögte szomorúan: – Az internettől. Értetlenkedő arcomat látva hozzátette:

– Mondom, hogy megbolondult az emberiség. Felköltöztek az emberek az internetre, és tönkretették a karrieremet. Korábban hónapokig tartott, mire egy-egy pali privát adatait összeszedtem. Megfeszültem, míg megtudtam, hogy kikkel áll kapcsolatban, mit olvas, milyen zenét szeret, hová jár szórakozni. S mire kínkeservesen kitanultam a szakmát, mit kapok a pofámra az internettől?! A közösségi portálokon ott hever minden infó az orrunk előtt, ráadásul az emberek önként tárják föl előttünk az életük összes részletét! Ezért tanultam én évekig? Ezért gürcöltem a kapcsolati hálók felrajzolásával évtizedeken át?

Nem értettem, hogy miről beszél. Mindenki tudja, hogy a közösségi portálok milyen sok hasznot hajtanak az állampolgárok kapcsolatai után szaglászó szerveknek. Talán éppen a Nagyon Titkos Hivatal ne turkálna utánunk a weben?

– De hát könnyebb lett a munkája, nem? – kérdeztem, mire az őrnagy újra felhangosította a rádiót, s keserűen bólintott: – Hát persze. De éppen ez a baj! Az internet szakmailag kicsinált! A fiatalok már röhögnek rajtam a hátam mögött.

Majd összehúzta a szemét, s gyanakodva rám pillantott: – Remélem, maga nem volt olyan hülye, hogy föltette magát valamelyik közösségi oldalra!

Kissé elvörösödtem, mire még jobban fölhangosította a rádiót, s azt suttogta: – Azonnal szüntesse meg a profilját! Komoly ember nem teregeti ki az életét a hálón!

Válasz helyett a fekete rádióra néztem, s elnevettem magam: – Ugyan, ne vacakoljon már ezzel a rádióval, mint valami James Bond. Tán lehallgatnak minket?

A nagyon titkos őrnagy furcsán nézett rám: – Miket beszél? Ezt a zene miatt hallgatom! Igazi blues, élőben, egyenesen Saint-Louisból!

– Saint-Louisból? – húztam fel a szemöldököm. – Hogy’ lenne képes amerikai adót befogni ez a vén csotrogány?

Erre felém fordította a rádió digitális kijelzőjét, és visszakérdezett: – Miféle vén csotrogány? Ez a legújabb internet-rádió: Freecom, WLAN-antenna, MP3, WAV- és WMA-támogatás. Kicsit retró dizájn, de van benne live RSS. Minden, ami kell. Azt ne mondja, hogy nem ismeri, öregfiú!