Borsod megyében kezdődött a rendteremtés

Pintér Sándor belügyminiszter tegnap, a kormányszóvivői tájékoztatón bejelentette: hétfő este eligazítást tartott a rendőrség vezetőinek. Személyi kérdésekről még nem határozott, a vezetők jövőjéről teljesítményük felmérése és értékelése után dönt. Utasította az országos rendőrfőkapitányt, hogy kedden a Készenléti Rendőrség vezetőjével és a feladat teljesítésére kijelölt rendőri egységekkel települjenek Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, és tegyék meg a szükséges intézkedéseket a kampányban megígért rendteremtésre.

A kedd reggel elindított gördülő bűnmegelőzési és közbiztonsági akciósorozat következő állomása Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lesz. Arról, hogy mekkora erőkkel vonul majd fel a rendőrség, és azokat honnan vonják majd el, a belügyminiszter nem beszélt. Közölte ugyanakkor, hogy felhatalmazta az országos rendőrfőkapitányt, tárgyaljon a térség településeinek polgármestereivel, hogy hol tudnak lakást adni az állandó rendőri jelenlét fejében. Pintér elmondta: volt olyan település, ahonnan azt jelezték, hogy akkor is hajlandók legalább egy rendőr számára lakhatást biztosítani, ha nem nevezik ki helyben körzeti megbízottnak, elég, „ha csak ott lakik a faluban”.

Kérdésünkre a belügyminiszter leszögezte: az országos rendőrfőkapitány nap mint nap személyesen és helyben dönt arról, hogy másnap hol folytatódik a „rendteremtés”.

„Ez munka, és nem erőfitogtatás”, szögezte le Pintér, aki elrendelte azt is, hogy a parancsnokok személyesen és a terepen ellenőrizzék, hogy beosztottjaik szabályosan járjanak el, és maradéktalanul végrehajtották-e a parancsokat.

A gördülő akció idején mobil állomáshelyeket telepítenek a térségben, hogy ne kelljen a rendőröknek minden egyes jelentés megírásához bevonulniuk a kapitányságra. Arról, hogy a későbbiekben hol létesítenek állandó rendőrőrsöket, később döntenek. A helyi közbiztonsági feladatok ellátásában ugyanakkor az eddiginél is nagyobb szerepet szánnak a polgár-, a mező- és vadőröknek.

Pintér emlékeztetett rá, hogy már az előző kormány idején döntöttek arról, hogy a kis kárértékű vagyon elleni bűncselekmények elkövetőivel szemben is a rendőrség nyomoz. Ahhoz azonban alkotmánymódosításra és a bíróságok együttműködési készségére is szükség lesz, hogy a szabályszegések elkövetőivel szemben elzárást alkalmazhassanak a bíróságok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.