Mi legyen a többször tévedő bíróval?
„Állatorvosi lónak” minősítette a Kulcsár-ügyet az egyik vádlott ügyvédje, és az álláspontját a Fővárosi Ítélőtábla annyiban osztotta is, hogy – részben formai, részben az ítélet érdemét érintő szakmai hibák miatt – új elsőfokú eljárás lefolytatását rendelte el. A másodfokon elbírálásra alkalmatlannak talált verdiktet ugyanaz a bíró mondta ki, aki a móri vérengzés valódi tettesei helyett másokat talált vétkesnek. Ennek kapcsán felvetődik a kérdés: mi történjék, ha hibás ítélet születik?
Fegyelmi vétséget akkor követ el egy bíró, ha a kötelezettségeit vétkesen megszegi, ami alapvetően szándékosságot feltételez – mondta kérdésünkre a Fővárosi Bíróság (FB) elnöke. Gatter László szerint fegyelmi eljáráshoz vezethet például az, ha valaki tudatosan hagy figyelmen kívül bizonyítékokat, tendenciózusan nem idéz meg bizonyos tanúkat, vagy késve foglalja írásba az ítéletet. A legfeljebb hatvannapos határidőt azonban nem mindig lehet tartani – árnyalja a képet –, mert ezer oldalt képtelenség két hónap alatt leírni, amire a jogalkotó valószínűleg nem is gondolt.
Az azonban, ha egy téves ítélet miatt fegyelmi eljárást indíthatnának, a független igazságszolgáltatás halálát jelentené –jelentette ki az elnök. Ez ugyanis a bíró szabad mérlegelési jogának elfogadhatatlan mértékű korlátozását jelentené. Szerinte az óhatatlanul előforduló hibák kiküszöbölésére – a szándékos kötelességszegéstől eltekintve – kizárólag a perorvoslat szolgálhat.
Ez nem jelenti azt, hogy ne működne a bíróságokon egyfajta minőségbiztosítási rendszer – állítja az elnök. Ennek első eleme a kiválasztás: a fogalmazók előbb vizsgát tesznek, majd személyes meghallgatáson vesznek részt, és csak legalább három évig tartó folyamatos képzés után tehetnek szakvizsgát. Azt a pszichológiai alkalmasságra is kiterjedő egészségügyi vizsgálat követi, és aki megfelel, minimum egy évig bírósági titkárként dolgozik majd. A pályakezdők így legkorábban 29–30 éves korukban kaphatnak lehetőséget arra, hogy bírói állásra pályázzanak.
A szelekciónak ezzel nincs vége, hiszen az első bírói kinevezés csupán három évre szól, és a próbaidő leteltekor alapos szakmai vizsgálat következik. Ez kiterjed egyebek mellett a tárgyalásvezetés stílusára, a meghozott ítéletek mennyiségére és színvonalára, valamint a fellebbezett ügyek elemzésére. Ez utóbbihoz fontos adalék, hogy a másodfokon eljáró tanács elnökének minden esetben – és nem csak a próbaidős bíráknál – a verdiktet minősítenie kell.
Fontos szempont az is, hogy a fellebbezett ítéletet helybenhagyják, megváltoztatják vagy – ami a bíró számára a legkínosabb lehet – hatályon kívül helyezik. A vizsgálat után az FB-n az utóbbi egy évben négy pályakezdő bírót tanácsoltak el – tájékoztatott Gatter. Az első minősítést hat-hat év után még két alkalommal kell megismételni. Annak tehát, aki a lehetséges legkorábbi időpontban került a pályára, 43–45 éves életkoráig kell efféle kontrollra számítania. Esetenként pedig elő is fordul, hogy valaki több mint tízévnyi bírói gyakorlat után esik ki a rostán – tájékoztatott Gatter.
Ilyenkor általában nincs szükség a felmentés kezdeményezésére, mert az érintettek maguk mondanak le a bírói posztról. Az alkalmatlanságot később már csak rendkívüli esetekben lehet kezdeményezni, ami az elnök szerint sem szerencsés megoldás. Éppen ezért az Országos Igazságszolgáltatási Tanács keresi is a megoldást arra, hogy a szakmai ellenőrzést miként terjeszthetnék ki a bírák egész életpályájára.
Az alkalmatlanság soron kívüli megállapítása egyébként időnként különös fordulatokat hozhat. Volt egy bíró, akinek a tevékenységét a Legfelsőbb Bíróság több tagjai is igen rossznak minősítette, ám ő ezt nem fogadta el, és munkaügyi bírósághoz fordult. Az ügyében első fokon helybenhagyták az alkalmatlan minősítést, a fellebbezési eljárásban viszont az ítéletet megalapozatlanság címén hatályon kívül helyezték és a panaszost visszahelyezték az állásába. Az elbocsátást másodjára is indokoltnak tartották, amit másodfokon már tudomásul vettek, mindazonáltal kártérítés megfizetésére kötelezték a bíróságot, ami a kamataival együtt tízmillió forintot tett ki.
De megalapozza-e a soron kívüli értékelést, ha egy bíró egymás után két jelentős ügyben alapkérdésekben súlyosan téved? Gatter ezzel kapcsolatban leszögezte: konkrét ügyekről nem kíván nyilatkozni, és egyetlen kollégája tevékenységét sem minősíti. Annyit azonban elmondott, hogy e tekintetben nincs objektív mérce, hiszen minden bíróval előfordul, hogy évente egy-két ítéletét hatályon kívül helyezik. Ez azonban nem feltétlenül utal hibára. A polgári peres eljárásokban például gyakrabban előfordulhat, hogy másodfokon újabb bizonyítékok kerülnek elő.
A büntetőügyekben pedig megeshet, hogy az ügy „vezeti meg” a hatóságokat: Gatter saját gyakorlatából is emlékszik olyan esetre, amikor csak az ítélet kihirdetése után jött rá, hogy tévedett. Előfordul ugyanis, hogy az eljárás résztvevői, a nyomozótól a bíróig szinte „beleszeretnek” valamilyen verzióba – ez főként akkor fordulhat elő, amikor a rendelkezésre álló adatok is sugallják az esetleg téves következtetést –, és a bizonyítékok értékelése során már ehhez ragaszkodnak.
Az elnök szerint tévútra vihet a bíró szemléletmódja is. Két iskola létezik ugyanis: van aki a törvényeket betű szerint betartva jogszolgáltatásra törekszik, mások meg – természetesen ugyancsak a jogszabályoknak alárendelve – az igazságot keresik. Ez utóbbi esetben, amikor a bírót saját igazságérzete is vezeti, sokkal inkább előtérbe kerülhetnek szubjektív elemek.
Gatterhez ez utóbbi megközelítés áll közelebb, bár ennek kétségkívül van bizonyos kockázata. Például nagyobb a tévedés lehetősége. Ha pedig egy bíró egymás után többször melléfog – állítja –, akkor érdemes magának megfontolnia, hogy maradjon-e a pályán, még akkor is, ha alkalmasságához a hatályos jog alapján kétség sem férhet.
