Tavaszi fejhullás – választásokra készülődnek a köztévénél

Az egyre átpolitizáltabb térben működő MTV-nek valószínűleg még jó ideig nem lesz vezetője. A köztévé a választásokra készül.

A Magyar Televíziót felügyelő kuratórium elnöksége tegnap megkezdte a Fővárosi Ítélőtábla cég ügyében hozott döntésének tárgyalását, de azt végül elnapolta szerdára – mondta el az MTI-nek Balogh László. A KDNP által delegált kurátor annyit mondott: nem fejezték be a határozat megtárgyalását.

A választások közeledtével egyre átpolitizáltabb térben működő MTV-nek valószínűleg még jó ideig nem lesz vezetője. Pedig az idő sürget, a Fővárosi Ítélőtábla a napokban hozott végzésében egy hónapot adott a kuratóriumnak, hogy válasszon végre elnököt, vagy legalább jelöljön ki egy felügyelőbiztost a társaság élére, különben megteszik ők. Az ítéletben elmarasztalták a vállalatot, amiért 2008 márciusa óta választott elnök nélkül működik.

Januárban hetedik nekifutásra sem sikerült elnököt választani, az újabb pályázat pedig csak ősszel jár le. Így immár két éve ügyvezető alelnökként irányítja a köztévét Medveczky Balázs, holott ő a bíróság szerint nem minősül vezető tisztségviselőnek.

Az ítéletnek azért is van jelentősége, mert Medveczky számos fontos döntést hozott mint vezető tisztségviselő; ezzel összefüggésben a sajtó már jó ideje politikai tisztogatásról ír. A választásokra készülődő MTV-nél – nagypolitikai vetélkedéssel a háttérben – több fej is „lehullott” az elmúlt hetekben. A lavina a Nap-Kelte–Ma Reggel váltással indult, majd azMTV választási irodája vezetőjének, Bednárik Imrének a leváltásával folytatódott (aki ezt megelőzően lemondott a cégvezetőségről, hírigazgatói tisztségét megtartva). Helyére Dobos Menyhértet, az MTV közéleti főszerkesztőjét nevezte ki Medveczky, Dobos pedig először a választási műsorokért felelős szerkesztőnek, Kardos Ernőnek intett búcsút (helyére Feledy Pétert ültette), majd Krizsó Szilviát vette le a választási műsorról (őt Süveges Gergő váltja). A kétszer is az Év parlamenti tudósítójává választott D. Bányász Gergő sem tudósíthat a választásokról, helyette sporttudósítók közvetítenek majd.

Az Index emlékeztetett: a 2002-es választások idején, amikor Dobos az elnöki kabinet vezetője volt, az MTV a Fidesznek kedvezett hírműsoraiban. Süveges pedig korábban Orbán Viktor egyik beszédírója volt.

Az MTV „nagyszabású műsort” ígér a választások estéjére. Az Este című műsor továbbra is a társadalmat érintő aktuális és fontos kérdéseket tárgyalja. A kampányidőszakban kiemelten foglalkozik a választásokkal, a pártokkal és a jelöltekkel. Ügyelve a kiegyensúlyozottságra, a többi hír- és hírháttérműsorban (Híradó, A szólás szabadsága, Kassza, Ma Reggel) az MTV szintén lehetőséget biztosít a főbb kérdések sokoldalú elemzésére, a pártok érveinek kifejtésére és jelöltjeik bemutatkozására, ezzel is szolgálva a szavazók sokoldalú tájékoztatását –közölte pénteken az MTV. Ezenkívül huszonöt perces interjúkat készítenek a listát állító pártok képviselőjelöltjeivel Az Este és a Ma Reggel műsorvezetői. A választások estéin a köztévé mindkét csatornája többórás élő, körkapcsolásos műsort sugároz. Az urnazárás után azonnal megmutatja a Szonda Ipsos és a Századvég közvélemény-kutatási eredményeit.

A stúdióban Süveges várja a nézőket. A "választási és népszavazási műsorok lebonyolításában gyakorlott" riporterek, Szántó Dávid és Zelinka Ildikó működnek közre.

Ki ül be a szavazás éjszakáján?
Ki ül be a szavazás éjszakáján?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.