Rendezni akarják az otthon szülés jogi környezetét

Még a kormányváltás előtt jogszabály születhet róla, de szabályozott otthon szülést csak az év végére ígért a szakminisztérium Gulyás József független országgyűlési képviselő kérdésére, aki már két éve sürgeti a helyzet rendezését. De közfinanszírozás a jövőben is csak a kórházban zajló szülések után jár.

A civil jogvédők körülbelül húsz éve küzdenek azért, hogy – éppúgy mint más európai országban – Magyarországon is szabályozzák az otthon szülést. Mindeddig eredménytelenül.

Noha jogszabály nem tiltja, hogy a nő szabadon válassza meg a szülés helyét, de a közreműködő egészségügyi szakemberek büntetést kaphatnak, ha komplikáció miatt mégis mentőt hívnak. Baj esetén a szülés kriminalizálódik, rendőrségi eljárás indul. Az otthon született babák anyakönyvezése is sokszor nehézségekbe ütközik. Mikola István volt az első miniszter, aki felvetette, hogy szabályozásra van szükség e területen, de csak Horváth Ágnes vitte el a törvénytervezet megírásáig az ügyet. Aztán a miniszterváltás miatt a kérdés megint lekerült a napirendről. Gulyás József volt SZDSZ-es, jelenleg független képviselő a hivatalba lépése óta többször is interpellálta Székely Tamás minisztert. Legutóbb az év végén ígérte meg a politikusnak a parlamentben a tárca vezetője, hogy a szükséges szabályozás hamarosan meglesz. De semmi nem történt. Gulyás József azt mondja: „elunta a pepecselést”, és most megint írásos kérdéssel bírná „színvallásra” a jogalkotót. A politikus állítja: tarthatatlan, hogy a szabályok hiánya miatt rettegésben éljenek az otthoni szülést vállaló nők és az őket segítő szakemberek.

A tárca jogalkotási terveit firtató kérdésünkre Medgyaszai Melinda szakállamtitkár azt mondta: a szükséges jogszabály még a kormányváltás előtt meglesz, azonban az otthoni szüléssel kapcsolatos öszszes jogi feltétel megteremtése még eltarthat az év végéig. Az államtitkár hozzátette: az otthon szülés közfinanszírozása nem szerepel a problémát rendező kormányzati tervek között. A szüléssel kapcsolatos finanszírozási összegre most csak a fekvőbeteg-intézmények jogosultak. Medgyaszai Melinda szerint a szigorú kapacitásszabályok alapján az otthon szülést végzőknek az egészségügyi ellátást most ellátókkal kellene megegyezniük arról, hogy valójában mekkora kapacitást adnak át a sajátjukból erre a célra. A tárca most lényegében csak azt szabályozná, hogy ki és milyen szakmai képzettséggel vállalhat feladatot az otthon szülésnél, milyen működési engedély megszerzésére van ehhez szükség, továbbá felelősségbiztosításra köteleznék az ilyen munkát vállalókat.

Apasági szabadságot és egyenlő fizetést?

Fokozottabb fellépés a nőkkel szembeni erőszak ellen, apasági szabadság, egyenlő fizetés a nőknek és a férfiaknak – ezek a fő pontjai az EP által szerdán megszavazott jelentésnek. A képviselők többsége szerint a nőknek lehetőséget kell biztosítani szexuális és reprodukciós jogaik gyakorlására. Az Európai Parlament 381 igen, 253 nem és 31 tartózkodó vokssal szavazta meg Marc Tarabella, (S & D, belga) jelentését.

– Nők elleni erőszak: a képviselők arra kérik a bizottságot, javasoljon irányelvet a nőkkel szembeni erőszak megelőzése és leküzdése érdekében. A parlament európai évet is szentelne az ügynek.

– Szexuális és reproduktív jogok: a jelentés szerint a nők teljes fizikai és szexuális autonómiája a nőkkel szembeni erőszak elleni lépések előfeltétele. Az EP szükségesnek tartja, hogy „a nők rendelkezhessenek szexuális és reproduktív jogaik felett, egyebek mellett a fogamzásgátláshoz és a terhességmegszakításhoz való könynyű hozzáférés révén”.

– Emberkereskedelem: eddig csak 16 EU-tagállam ratifikálta az Európa Tanács emberkereskedelem elleni egyezményét. A parlament arra kéri Magyarországot is, hogy ezt pótolják.

– Apasági szabadság: uniósirányelve rendelkezik az anyasági szabadságról, nincs viszont ilyen az apákra vonatkozóan. A képviselők felszólítják a bizottságot, támogassa az apasági szabadság uniós bevezetése érdekében.

– Egyenlő fizetést: az EP elítéli, hogy a bizottság nem terjesztett elő tervezetet a férfiak és nők egyenlő bérezéséről, ezért ennek késedelem nélküli pótlását kéri.

– Női biztosjelöltek: a képviselők arra kérik a tagállamokat, hogy a jövőben egy férfi és egy nő biztosjelöltet nevezzenek meg, hogy az EB összetétele jobban tükrözze a nemek közötti arányokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.