– Megeszem a kalapom, ha a Bazsa börtönbe kerül – morogja egy középkorú férfi az egyik dombóvári kocsmában, amikor a közelmúltban kirobbant uzsoraügyről kérdezem. A rendőrség viszont állítja, hogy – a Tolna megyei városban csak Bazsa becenéven emlegetett – 44 éves H. Ferenc ezúttal nem úszhatja meg. A büntetlen előéletű férfit többrendbeli zsarolással gyanúsítja a dombóvári rendőrkapitányság. Január közepe óta húsz sértett tett vallomást H. Ferencre és az „üzletbe” bevont élettársára, a szintén 44 éves K. Ilonára. A sértettek szerint H. Ferenc az elmúlt két évben havi 100 százalékos kamatra adott nekik kölcsönt. A rendkívül szegény sorban élő –többnyire cigány származású – emberek 10-20 ezer forint kölcsönt vettek fel, s ha nem tudtak fizetni, akkor Bazsa – aki egyébként maga is roma – megemelte a hangját:

– Szétszurkálom a családodat! Elvágom a torkodat! Autó után kötlek! Rátok gyújtom a házat! Megölöm a gyerekeidet! – ekképp fenyegette a rendőrségi jegyzőkönyvek szerint H. Ferenc az adósait.

Volt olyan család, amelynek tagjai annyira féltek H. Ferenctől, hogy a házukat hátrahagyva több száz kilométerre menekültek. Bár H. Ferenc és élettársa február 2-a óta rács mögött várja a vizsgálat folytatását, a sértettek továbbra is félnek, állítják a rendőrök. Úgy érzik, hogy a gyanúsítottak – kiterjedt rokonságuk és ismeretségi körük révén – még mindig vesztükre törhetnek.

Tudni kell, hogy H. Ferencet a nyomozók – a mostanihoz hasonló gyanúval – már 1999-ben is megpróbálták börtönbe küldeni. Akkor jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanújával vették őt őrizetbe. Többen H. Ferencre vallottak. Arról, hogy a férfi miképp veszi át a pénzt adósaitól a segélyosztás vagy a családi pótlék kifizetése napján, a nyomozók videofelvételt készítettek, ráadásul H. Ferenc lakásán találtak egy füzetet, amiben 27 helybéli ember neve és adóssága szerepelt – ennek ellenére az ügy nem jutott el a bíróságra. A gyanúsított azt állította, hogy nem hitelezett, hanem a füzetben felsoroltaknak használt ruhákat adott el, és annak az árát vette át tőlük. Az ügyészség elfogadta ezt a védekezést, és nem emelt vádat.

Ezt követően terjedt el H. Ferenc adósai között, hogy Bazsát nem érdemes feljelenteni, mert lefizette a rendőröket és az ügyészeket. A pletykának a nyomozó hatóság szerint semmi alapja nem volt. Mellesleg a tizenegy évvel ezelőtti vizsgálat lezárásához az is hozzájárult, hogy sok sértett viszszavonta feljelentését. A visszalépők azzal sem törődtek, hogy így a korábbi vallomásuk hamisnak minősül, s emiatt felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtják őket. Csak találgathatjuk, miért tették ezt...

Szijártó István, a dombóvári rendőrkapitányság vezetője nem tart attól, hogy most is visszavonják a sértettek a terhelő vallomásukat. A nyomozás eddigi adatai alapján inkább arra lehet számítani, hogy megsokszorozódik a vallomástevők száma, prognosztizálja a kapitány. Amióta a rendőrség, február 2-án sajtótájékoztatót tartott az ügyről, szinte naponta jelentkezett újabb sértett, tudom meg Szijártótól.

A dombóváriakat faggatva azzal szembesültem, hogy akik ismerik Bazsát és kuncsaftjait, nem feltétlenül osztják a kapitány optimizmusát. Sokan ma is elképzelhetőnek tartják, hogy Bazsa barátai „meggyőzik” a vallomást tevőket. Sokan viszont úgy látják, hogy Bazsától félni botorság. Az Erzsébet utcában – itt lakik H. Ferenc családja és a sértettek többsége – egy ember sem tud arról, hogy Bazsa valakit is bántalmazott volna.

– Alacsony, elpuhult, kissé pocakos ember a Bazsa, verekedni nem szokott és nem is tud, csak az „arca nagy”, de az nagyon –mondta egy huszonéves, vékony, szikkadt arcú férfi.

Mások is azt hangsúlyozták, hogy Bazsa határozott és rámenős, de a szövege mögött semmi sincs.

Egy nyugdíjas rendőr, aki részt vett a H. Ferenc elleni 1999-es nyomozásban részben megerősítette ez előbbieket:

– Bazsa tényleg nem erős ember, az adósai körében mégis tartja magát az a vélekedés, hogy félni kell tőle, merthogy nagy és összetartó a családja. Pedig a rokonai egy konfliktusos helyzetben nemigen állnának melléje, Bazsának ahhoz kevés a tekintélye. A félelemnek azonban van egy sajátos tulajdonsága: nem kell hogy reális alapja legyen. Elég, ha néhányan elterjesztik valakiről, hogy félni kell tőle, a többiek már vakon el is hiszik. Így aztán Bazsa sokak számára afféle keresztapának tűnik, holott nem az, csak a külsőségek miatt látszik annak.

Bazsa keresztapa-szerepjátékáról kicsit magam is meggyőződhettem, a férfi egyik ismerőse ugyanis levetített nekem egy filmet. A háromórás amatőr felvétel egy helyi roma család keresztelőjéről készült. Az egyik elegáns kaposvári szállodában 120 vendégnek tartott családi ünnepségre hivatalos volt Bazsa is. A fehér öltönyös férfi gazdagon felékszerezve, sötét napszemüvegben érkezett az esti bulira, s minden gesztusából látszott, hogy tekintélyesnek érzi magát. Teátrálisan fellépett a színpadra, s úgy rendelt számot a zenekartól, hogy az énekes mikrofonállványára odarakott öt, összehajtott húszezrest.

H. Ferencet közvetlenül nem volt alkalmam megismerni. Sógora és anyósa révén próbáltam üzenni neki, hogy nyilatkozzon lapunknak, de nem kaptam választ. Az Erzsébet utcai ismerősöktől annyi megtudtam róla, hogy gyerekként rossz tanuló volt, többször bukott, szakmája nincs, munkahelye sosem volt. Hogy neki vagy élettársának van-e adózott jövedelme, arról fogalma sincs senkinek. A párnak felnőtt fia és egy iskolás kislánya van. Bazsa és élettársa szíves vendéglátók, s ha valaki jön hozzájuk, azt egyből asztalhoz ültetik. Bazsa nem barátja az alkoholnak, étteremben csak üdítőt és teát iszik.

Bazsának van egy öccse, akinek beceneve Lülüs, néhányak szerint ő is részt vett az uzsoraügyletekben. Február 2-án Lülüst is őrizetbe vette a rendőrség, majd letartóztatták, igaz, őt csalással gyanúsítják. Volt még egy öccse Bazsának, őt azonban a nyolcvanas évek közepén megölték. Az akkor 16 éves fiú Dombóvár belvárosában összeszólalkozott egy férfival, aki szíven szúrta őt.

A családi házas övezetben futó Erzsébet utcát valaha az Élet utcájának hívták a dombóváriak. A titulus onnan eredt, hogy az utca elején szülőotthon állt, a vége pedig ma is nekimegy a temetőnek. Az utca – az által, hogy rendkívül vegyes képet mutat – egy kicsit ma is leképezi az életet. Akadnak itt az 1900-as évek első felében emelt polgári porták, kortalan, rozoga kunyhók és igényes új házak. Az öreg épületek egy része ápolt, más része siralmasan elhanyagolt. A régi házak udvarán az elmúlt 70-80 évben kétszobás és szoba-konyhás lakások épültek, néhol sikátorszerűen 6-8 ilyen hajlék sorakozik hátrafelé, ezek között találunk felújítottat és minden komfortot nélkülözőt. Utóbbi házakat az önkormányzat szociális alapon utalta ki a rászorulóknak, amit később a bent lakók olcsón megvettek és általában a végletekig lelaktak.

Bazsa és családja az egyik felújított, kétszobás udvari lakásban él. Bazsa adósai a komfort nélküli, düledező, árnyékszékes, egyszobás viskókban laknak. Az adósokat szóra bírni csaknem lehetetlen. Egy 56 éves férfi – aki Lászlóként mutatkozott be – végül mégis kötélnek állt. Az eredeti szakmája szerint szerkezetlakatos férfi biztos jövedelme a 27 ezer forintos rokkantnyugdíj, emellett László alkalmi munkát vállal, amiből havi 20-40 ezer forint jön be. Felesége 34 éves, és idegi alapon százalékolták le, nyugdíja 38 ezer forint. A párnak három gyereke van, de a gyámhatóság mindhármat elvette tőlük. László elmondta, hogy először úgy lett Bazsa adósa, hogy örökölte elhunyt anyósa tartozását. Az esetet a férfi így idézte fel:

– Bazsa 400 ezer forintot követelt, s mivel az anyóstól kapott házban laktunk, úgy gondoltam, állnunk kell a tartozást. Oly módon rendeztük le a dolgot, hogy 2004-ben vettem Bazsának 250 ezer forintért műszaki cikkeket, hitelbe. Akkor épp hitelképes voltam, mert az attalai szódaüzemben dolgoztam. A hitelből mostanáig egy forintot sem törlesztettem. Eddig nem fogták le a tartozást, a rokkantellátásomból meg nem is tudják. Később, magam is adósa lettem Bazsának, mert ha megszorultam, kértem tőle 10-15 ezer forintot. Aztán három éve nem volt munkám, nem tudtam visszaadni a kölcsönt, és a pénz csak „ragozódott”. Amikor már 300 ezerrel lógtam, eladtuk az anyósomtól örökölt házat 900 ezerért, és abból fizettem ki Bazsát. Azóta albérletben lakunk.

László hallott arról, hogy Bazsa néha keményen lép fel a nem fizetőkkel szemben, de konkrétumot nem tud. Amúgy Bazsa sosem állít ki papírt az adott kölcsönről. Ennek ellenére senki sem tagadja le tartozását, mert akkor az adós elveszítené a becsületét, és az rosszabb, mintha a házát veszítené el. László szerint a havi százszázalékos kamat jogosságát sem vonják kétségbe az adósok, hisz a kölcsön felvételekor mindenki tisztában van a játékszabályokkal. Hogy akkor most mégis miért „bukott a mutatvány”, miért jelentik fel sorban az adósok Bazsát, azt László nem tudja.

Az Erzsébet utcában azért már született erre is feltételezés. Egy harmincas férfi így vélekedett:

– A rendőröknek elegük lett abból, hogy azt terjesztik róluk, Bazsa lefizette őket. Meg abból is elegük lett, hogy az adósok, ha fizetni akarnak, kisebb-nagyobb bűncselekményekre kényszerülnek, mert jobban félnek Bazsától, mint a börtöntől. De hallottam olyat is, hogy az adósok azért kezdtek el beszélni, mert a nyomozók kiokosították őket: elmondták nekik, hogy akár egymillió-kétszázezer forint kártérítést is kaphatnak valamilyen igazságügyi eljárásban, ha terhelő vallomást tesznek Bazsára. Csak nehogy utóbb kiderüljön, hogy ezek az igények hamisságra és számításra épültek.

Tény, hogy a dombóvári zsarolásügy hét sértettje már jelezte a Tolna Megyei Igazságügyi Hivatal Áldozatsegítő Szolgálatánál kárenyhítési igényét. Nyírő Árpád, a szolgálat igazgatóhelyettese úgy fogalmazott, hogy valóban van mód az említett nagyságrendű kárenyhítésre, ám csak akkor, ha a bűncselekmény és abból eredő kár egyértelműen bizonyított.

Az Erzsébet utcában beszéltek arról is, hogy Bazsa letartóztatásával nem állt le az uzsora Dombóváron. El is kalauzoltak néhány adóshoz. Egyikük, egy 24 éves, szép arcú, sudár termetű asszony és vele egykorú férje 60 ezer forinttal tartoznak egy uzsorásnak. A nő szüleinél lakó pár egy gyermeket nevel. Tavaly a férfi Budapestre ingázott, és festőként megkeresett heti 40 ezer forintot. Amikor megszűnt ez a munka, elfogyott a pénz, s az asszony kért az egyik uzsorástól – nem Bazsától – 10 ezer forintot. Egy hónap után csak ötezret tudtak fizetni, később meg vagy semmit, vagy a tartozás felét, így most 60 ezer az adósságuk. A hitelező többször megfenyegette őket, az aszszonyt meg is pofozta. A férfinek most sincs munkája, amikor felkerestem őket, még délben is az ágyban feküdt. A lakásban a franciaágy volt az egyetlen bútor. Az asszonyt arról kérdeztem, hogy amikor tízezer forintja sem volt, miből gondolta, hogy a következő hónapban lesz húszezre?

– Nem tudom – vonta meg a vállát.

– Most hogyan tovább?

– Azt se tudom. Majd a páromnak tavasszal talán megint lesz munkája.

– Addig az adósság már több százezer forintra rúg majd – vittem tovább a szót. – Miből tudják kifizetni?

– Nem tudom – tárja szét a karját az asszony, miközben párja nyújtózkodva kikászálódott az ágyból.

Egy utcával odébb egy 39 éves asszony, aki élettársával együtt két gyermeket nevel, arról beszélt, hogy végre megszabadult az adósságától. Ők is gyakran szorultak helyi uzsorásokra, de sosem Bazsától kértek.

– A 13 éves gyerekem kilenc hónapos volt, amikor először vettem fel uzsorakölcsönt – idézte meg a múltat az asszony, miközben hellyel kínált egyszerű de jó állapotú bútorokkal berendezett, makulátlanul tiszta, kétszobás önkormányzati lakásban. – Azóta mindig tartoztam valakinek. Rászorultam, mert se nekem, se a férjemnek nincs szakmája, nekünk csak közmunka jut. Az uzsorásoknak mindig visszaadtam valahogy a pénzt, de elmaradtam a vízzel, a villannyal meg a lakbérrel. Végül tavaly már 270 ezer forinttal lógtam az önkormányzatnak a lakás bérével. Fél éve betettek egy adósságkezelő programba, adtak közmunkát, s abból havi 48 ezer forintjával visszafizettem a tartozásom.

– Ha megszorul, kér-e újra magánhitelt valamelyik uzsorástól?

– Soha! – vágta ki indulattal, aztán kicsit később hozzátette: – Csak, ha a gyerekeknek nem lesz mit enni. Bármikor újra megszorulhatunk. És ha épp nincs semmi munka, és nincs már segély, csak az uzsorásokhoz mehetünk.

A pénz csak „ragozódott” – az egyik adós otthona