A Péterfy még bírja, de nem sokáig

Az utóbbi években nagy rutinra tettünk szert a közlekedési sztrájkok következményeinek elhárításában, mondja dr. Budaházy Emil, a budapesti Péterfy Sándor utcai kórház főigazgatója. A dolgozókat átcsoportosítottuk, a szállítást megszerveztük, az éjszakára „bent ragadt” dolgozóknak a nővérszállást és két kiürített kórtermet is a rendelkezésükre bocsátottunk.

Babonits Tamásné ápolási igazgató szerint is azért nincs egyelőre fennakadás a betegellátásban, mert még a sztrájk megkezdése előtt megszervezték a dolgozók bejutását. Azt aki végképp nem tud bejutni a kórházba, az autós kollégák felveszik. Dr. Boross Gábor, a neo natológiai és koraszülött osztály vezetője „csak” a Hűvösvölgyből” hozza be a kezelős nővért, a Felső-Gödön lakó főnővérért már az intenzív osztály főnővére megy – Dunakesziről. A nagy kitérő, a megnövekedett és lelassult autóforgalom miatt ez nagy időkiesés. Akire meg nem jut autó, korábban kel, és reménykedik. Zán Katalin nővér például 5.10-kor indul Újpalotáról, és épphogy beér a hétórás váltásra. Este nem tudja, hogy megy haza, lehet, hogy a kórházban alszik.

Sok embert kényszerszabadságra küldtünk, mert egyszerűen képtelen lettek volna bejutni, mondja az ápolási igazgató. Nemcsak vidékiek, de a pél dául a XXII. kerület, Budafok külső része is szinte hermetikusan „elzárt” a kórháztól. Az őket helyettesítőknek jelentős mennyiségű túlórát kell majd kifizetni.

Abban a főigazgatótól, az orvosokon át, a nővérekig mindenki egyetért: ha a sztrájk elhúzódik, a jövő héten a Péterfy utcai kórházban már komoly fennakadásra kell számítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.