„A svédcsavart kivégeztük”

Miért menne Orbán Viktor egy autodaféra? – így reagált Navracsics Tibor arra, hogy a Fidesz elnöke elmegy-e a Bajnai Gordon által összehívott Idősügyi Tanács ülésére. A Fidesz – állítja a párt nyugdíjastagozatának elnöke – „kivégezte a svédcsavart”,s a nőknek negyven év szolgálati idő után teljes nyugdíjat adna. Ez persze már most is így van.

„A svédcsavart kivégeztük” – így fogalmazott Iván László, a Fidesz nyugdíjastagozatának elnöke az „Orbán Viktor képviseletében” mellette álló Navracsics Tibor frakcióvezetővel közösen tartott sajtótájékoztatón. Iván László most már sokadszorra is fontosnak tartotta közölni: a Fidesz semmilyen modellben nem gondolkodik, már ami a nyugdíjakat érintené, így aztán a svéd modellben sem. A sajtóban erről megjelent írásokat hamisításoknak, torzításoknak nevezte. – Az, hogy a Fidesz svéd modellben gondolkodna, kampánycumi, üveggyöngy, amellyel a szocialisták és konkrétan Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt megtéveszti a nyugdíjasokat – fogalmazott a fideszes képviselő, aki határozottan viszszautasította azt is, hogy valaha is egyetértettek volna azzal: legyen hetven év a nyugdíjkorhatár. Munkatársunknak arra a kérdésére, amely szerint Mesterházy Attila egy 2007-es, a KDNP által előterjesztett parlamenti tervezetet szokott ezzel kapcsolatban idézni, amelynek indoklásában valóban szerepel a hetvenéves korhatár, és egy bizottsági ülésen ezzel maga is egyetértett, a Fidesz nyugdíjastagozatának elnöke úgy reagált: a bizottsági ülésen valóban egyetértését hangoztatta.

De – tette hozzá – csak „a tárgysorozatba vétellel” értett egyet, vagyis azzal, hogy legyen róla parlamenti vita. Szintén lapunk kérdésére nem adott egyértelmű választ arra, hogy a Fidesz tervez-e bármilyen nyugdíjkorhatár-emelést, holott a köztévében kedden még nem zárta ki ennek lehetőségét.

KDNP: van 70 év, de 62 is

A KDNP-s tervezet a svéd modell elemeit idézi – írta tavaly novemberben az origo internetes portál. Akkor az origónak a KDNP alelnöke, Mészáros József azt mondta, a fideszes elképzelés nüanszokban tér el a kereszténydemokratákétól. A politikus ma sajtótájékoztatón cáfolta a hetvenéves korhatár tervét. – A KDNP javaslatában az szerepel, hogy az öregségi nyugdíj általános korhatára 62 év legyen a biztosítottak számára – hangoztatta. Azt a KDNP-s politikus elismerte, hogy az indítványban valóban szerepel a hetven év, ez azonban egy új ellátási forma, a nulladik pillér lenne. Ez azokra vonatkozna, akik valamilyen oknál fogva teljesen ellátatlanok, s egyébként nem kapnának nyugdíjat. Számukra vezetnének be egyfajta pótlólagos ellátási formát. Hozzátette: a hatályos nyugdíjtörvényben szerepel, hogy 2013-tól a nyugdíjak adókötelesek, s megszűnne a nyugdíjminimum.

Fidesz-garanciák

A Fidesz elnöksége garantálja, hogy – a párt kormányra kerülése esetén – a nők negyvenévnyi szolgálati idő után, életkoruktól függetlenül nyugdíjba mehessenek. A Fidesz elnöksége a nyugdíjastagozat elnökségével közösen vállalt különböző garanciákat; a nyugdíjasok és a nyugdíjak megvédését, a nyugdíjak reálértékének megőrzését, valamint a nyugdíjalapok és a nyugdíjpénztárak privatizációjának megakadályozását.

Orbán és az autodafé

Navracsics Tibor a sajtótájékoztatón gyűlöletkampánynak nevezte a szocialista megnyilvánulásokat és fizetett hirdetéseket. „A szocialisták most a nyugdíjasok számára kijelölték az első számú ellenséget, a Fideszt. Hárommillió nyugdíjast próbálnak megtéveszteni”, közölte a frakcióvezető. Lapunk kérdésére, hogy Orbán Viktor esetleg tervezi-e, hogy elmegy a miniszterelnök által január 21-re összehívott Idősügyi Tanács ülésére, és ismertesse a Fidesz álláspontját, Navracsics Tibor úgy reagált: nem beszélt erről a Fidesz elnökével. „Bajnai Gordon pártok felett álló, válságkezelő miniszterelnök példátlan fogékonyságot mutatott Mesterházy Attila követelésére, s összehívta az Idősügyi Tanácsot, ahol egyfajta autodafét kívánnak rendezni”, fogalmazott ironikusan. Vagyis: Orbán Viktor nyilván nem megy el.

A sajtótájékoztatón arra, hogy mi a Fidesz nyugdíjreform-koncepciója, Iván László azt mondta: a programalkotás folyik, de nem publikus. – A legfontosabb a bizalomépítés – közölte. Korózs Lajos a szociális tárca államtitkára szerint a Fidesz javaslata káros lenne.

Olvasóink kedvéért: az autodafé valójában a XV–XVIII. században rendszeres nyilvános eretnekégetést jelenti. Ezen az analógián minden eretnekégetést autodafé néven emlegetnek. A katolikus egyház tanai szerint a bűnösnek nem szabad vérét venni, ezért máglyán kell elégetni.

Az egyházi hatóságok az elítéltet általában a világi hatóságoknak adták át az ítélet végrehajtására.

Iván László és Navracsics Tibor
Iván László és Navracsics Tibor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.