Nem ússzuk meg a parkolási díjat

Most már bizonyos: alkotmányos mulasztás terheli majd a parlamentet a fizetőparkolás új szabályainak megalkotásakor, mert az AB instrukcióit – nem most először – figyelmen kívül hagyják. Ettől azonban még nem lesz ingyenes a parkolás.

Csak a kétharmados önkormányzati törvény módosításával lehetne alkotmányosan megállapítani a fizetőparkolás szabályait – derült ki az Alkotmánybíróság (AB) tavaly novemberi határozatából. A kormány viszont úgy véli, hogy – miután a kétharmados többséget ma képtelenség a parlamentben biztosítani – elegendő, ha a közúti közlekedési törvényt pontosítják. Az idő sürget, mert ha februárban nem fogadják el az új szabályokat, hamarosan mindenütt ingyen parkolhatunk, a testület ugyanis június 30-i hatállyal – Budapest parkolási rendelete mellett – megsemmisítette a díjfizetésre vonatkozó törvényhelyet is.

Az alkotmánybírák szerint „mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet áll fenn azért, mert az Országygyűlés hiányosan szabályozta a közútkezelő jogait gyakorló helyi önkormányzatok rendeletalkotási jogkörét”. Kifogásolták azt is, hogy a közlekedési törvény „nem ad útmutatást arra, hogy milyen módon és körben jelölheti ki a közút kezelője a várakozásra díj ellenében igénybe vehető közterületeket, határozhat meg tilalmakat, dönthet az igénybe vétel időtartamáról, de (…) a szankciók közül egyetlenként megjelölt díj (és pótdíj) jogi jellege és mértéke tekintetében sem tartalmaz rendelkezést”.

A helyhatóságok működésére vonatkozó szabályozást csak kétharmados többséggel lehetne elfogadni, ám erről azonnal le is tett a közlekedési tárca. Így marad a közúti közlekedési törvény, amelyben az AB instrukciói szerint módosíthatják a parkolással kapcsolatos rendelkezéseket. Vagyis: meghatározhatják azt például, hogy hol és milyen feltételekkel alakítható ki fizetőparkoló, meg azt is, hogy a legolcsóbb parkolási díj a benzin előző évi átlagárának a fele. Emiatt országosan egységes tarifával számolhatunk. Valójában talán már önmagában ez is előrelépés lenne.

Arra azonban a feles törvényben nincs lehetőség, hogy az önkormányzatok számára előírják: kivel, miként és milyen tartalmú szerződést köthetnek a közterületek hasznosítására. Emiatt valószínűleg marad a jelenlegi – sokak által vitatott – helyzet: a parkolási díjat zömében továbbra is gazdasági vállalkozások gyűjtik majd be. A rendszer átláthatósága és hatékonysága tehát mit sem változik.

És marad egy újabb alkotmányos mulasztás. Kolláth György alkotmányjogász viszont úgy véli, az AB döntése nem feltétlenül helyes. Az önkormányzati törvény szerint ugyanis a helyhatóságok képviselő-testülete ágazati – tehát nem kétharmados – törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására ma is alkothat önkormányzati rendeletet. Most pedig már készül a parkolási szabályokat pontosító törvénymódosítás, amelynek alapján a települések elkészíthetik saját rendeletüket, és ehhez – Kolláth szerint legalábbis – nincs szükség a kétharmados törvény korrekciójára. Arra viszont ügyelni kell, hogy a jelenlegi parkolási rendeletet júliustól mindenütt az új szabályozáshoz kell majd igazítani.

Mindez az autósokat azonban nem érinti, mert a közúti közlekedési törvény módosítása, illetve az annak alapján születő önkormányzati rendeletek – az alkotmányos mulasztás ellenére is – mindenkire kötelező érvényűek lesznek. A parkolásért ezért – ha van alkotmányos mulasztás, ha nincs – fizetniük kell.

Maradnak az órák
Maradnak az órák
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.