A BKV-nál megkezdték a felkészülést a keddi sztrájkra

Megkezdte a felkészülést a jövő hét keddtől meghirdetett sztrájkra a BKV-nál decemberben megalakított sztrájkbizottság. Tegnap se közeledtek ugyanis az álláspontok a szakszervezetek és a vállalat menedzsmentje közt az új kollektív szerződésről. A munkabeszüntetés alatti még elégséges szolgáltatásról sincs egyezség. Egyelőre biztosnak tűnik, hogy kedden nulla órától határozatlan ideig állnak a fővárosi autóbuszok, és nem közlekednek majd a metrókocsik sem.

A BKV közleményben tudatta, hogy a menedzsment újabb javaslatot tett, s arra kérte a szakszervezeteket, hogy írják alá a tizenegy szakszervezet által már elfogadott kollektív szerződést. Jelezte, hogy a szakszervezetekkel közösen dolgoz ki egy programot, amely – a cég gazdasági helyzetének függvényében – lehetőséget ad arra, hogy egykét éven belül biztosítsa az érdekvédők követelését, a 3 százalékos önkéntes nyugdíj- és egészségbiztosítási hozzájárulást. A szakszervezetek nem fogadták el az ajánlatot, s világossá tették, hogy ragaszkodnak a havi nyolcezer forintos étkezési utalványhoz, valamint az év végi 45 ezer forintos „pulykapénzhez”. Továbbra is 12-24 órás munkarendben kívánnak dolgozni.

Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivőjének megfogalmazása szerint a menedzsment egy helyben topogása miatt nem sikerült megállapodni a tavaly év végével lejárt, a dolgozók számára kedvezményeket biztosító kollektív szerződés megújításáról, pedig a szakszervezetek többször is kompromisszumos ajánlatot tettek.

Tegnap is fennakadások voltak a BKV-járatok közlekedésében. Vélhetően a szuperkontrollcsoport munkába állása és az új alkatrészek megérkezése is hozzájárult ahhoz, hogy lényegesen kevesebb busz maradt a hajnali órákban a garázsban, mint az előző napokban. A cég tájékoztatása szerint harminc fővárosi busz vonalán alakultak ki jelentős késések, a menetrendhez képest a duplájára nőtt a járatok követési ideje.

Nemes Gábor szerint államilag intézményesített megfélemlítés uralkodik a BKV-nál. Szerinte felháborító és visszautasítandó, hogy rendkívüli elbocsátásokkal mondanak fel dolgozóknak, s ez ellen a szakszervezetek mindent be fognak vetni.

A Liga Szakszervezetek aggodalommal figyeli a munkáltatók utóbbi időben egyre agresszívabbá váló szakszervezet-ellenességét, amely a tárgyalópartneri viszony megszüntetésétől a rémhírek terjesztésén át a jogtalan elbocsátásokig terjed – derül ki a tömörülés közleményéből.

Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője szerint mindent bevetnek
Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője szerint mindent bevetnek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.