Havi hétszázezret kap Fót felfüggesztett polgármestere

Hónapokkal korábban felfüggesztette a munkavégzés alól Fót polgármesterét a bíróság, Mádly Zsolt (KDNP–Fidesz) csaknem hétszázezres fizetését azonban továbbra is folyósítják. A városvezető karácsonyi üdvözletében a „pénz istenéről” ír.

Idén szeptember végén felfüggesztette a munkavégzés alól dr. Mádly Zsolt (KDNP–Fidesz) fóti polgármestert a Pest Megyei Bíróság, csaknem hétszázezer forintos fizetését azonban az önkormányzat azóta is folyósítja. Mádly Zsolt ellen – sorozatos törvénysértésekre hivatkozva – a helyi képviselő-testület tett feljelentést, kérve a városvezető tisztségének megszüntetését. Egyúttal fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene, s annak lezárultáig felmentették a munkavégzés alól. A Mádly elleni ügyben még nincs ítélet, miután a legutóbbi tárgyalási napon sem a polgármester, sem jogi képviselője nem jelent meg, így a határozathozatalt elnapolták. Fábry Béla MSZP-s alpolgármester lapunknak azt mondta: nem szerencsés, hogy költségvetésüket „felfüggesztése óta is terheli a polgármester fizetése”, de nincs jogi lehetőség az összeg megvonására. „Mádly Zsolt erkölcsi felelőssége, hogy munkavégzés nélkül felveszi-e a juttatást vagy sem”, jelentette ki.

Mádly Zsolt a helyi Fóti Hírlap legutóbbi számában nyílt levelet tett közzé, amelyben azt írja: Fót és Magyarország jövője a hitben való megtérésben, a családi közösségek Istentől rendelt módon való helyreállásában teljesedhet ki. „Én a magam részéről a szeretet ünnepén elnézést kérek mindazoktól, akiket megbántottam, és megbocsátok mindazoknak, akik ellenem vétkeztek, és nemtelen eszközökkel akadályozták a munkámat (...) A posztkommunista utasításra a bíróság a felsőbb utasításokat készségesen végrehajtja. Természetesen nekik is megbocsátok, hiszen a pénz istenétől nehéz eljutni Jézus Krisztusig”, írja levelében a felfüggesztett polgármester. Kerestük Mádly Zsoltot is, sikertelenül.

Korábban belpolitikai vita tárgya volt, hogy az előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármester, Hunvald György annak ellenére kapja több mint hétszázezer forintos fizetését, hogy munkáját nem látja el. A javadalmazás kifizetésének jogszerűségét nem csak a jobboldalon vitatták. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium álláspontja szerint például Hunvaldnak nem járna fizetés. A Fidesz–KDNP szövetség több alkalommal is felszólította az érintettet és a szocialistákat, hogy vonják meg Hunvald javadalmazását. Erről legutóbb november elején hozott döntést az erzsébetvárosi képviselő-testület: tíz igen, kilenc nem és három tartózkodás mellett leszavazták a Fidesz indítványát, Hunvald illetményét ezúttal sem függesztették fel. Elfogadtak viszont egy olyan javaslatot, amely szerint addig, amíg jogszabály másként nem rendelkezik, Hunvald fizetése letéti számlára kerül.

– Ahogy Hunvald Györgyesetében, úgy a fóti ügyben is a képviselő-testület kezében van a döntés – mondta lapunknak Magyar György jogász. Hozzátette, hogy a polgármesterekre speciális szabályok vonatkoznak, így egy megindított fegyelmi eljárás része és vége az lehet, hogy a tiszteletdíjának maximum húsz százalékát megvonja a testület. „Itt a fegyelmi eljárásnak van joghatálya, ami ellen jogorvoslatért a bírósághoz lehet fordulni”, véli Magyar György. A fóti polgármester ellen a képviselő-testület többsége már megindított egy fegyelmi eljárást, ez azonban még nem zárult le, Mádly ugyanis nem jelent meg a meghallgatásokon.

Rubovszky György kereszténydemokrata képviselő, a KDNP „pártügyésze” a Népszabadságnak azt mondta: Mádly fizetésével kapcsolatban a pártnak nincs dolga, nem kívánnak átnyúlni a képviselő-testület feje felett. Hozzátette: ő maga a felfüggesztés ideje alatti kifizetést nem tartja szerencsésnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.