Egyre durvább az influenza és a politika

A Fidesz ismét követelte, hogy hozzák nyilvánosságra az Omninvest tulajdonosi szerkezetét, Székely Tamás egészségügyi miniszter viszont bizonyította a sajtónak, hogy a Fidesz-kormány is ugyanettől a cégtől rendelte az influenza elleni vakcinát. Az intenzív osztályokon öt várandós nő, több csecsemő és tucatnyi gyerek életéért küzdenek az orvosok.

Immár 346 új influenzás beteget ápolnak kórházban, harmadával többet, mint a múlt héten. A kórházba került betegek csaknem fele gyerek, ötöde fiatal felnőtt. Szegeden öt hete lélegeztető gép tart életben egy negyvenéves nőt. A Semmelweis Egyetem kútvölgyi tömbjében ápolt 26 éves várandós kismamának válságosra fordult az állapota.

A vírus
A vírus

Életveszélyben van az a 21 éves kismama is, akinek babája szerdán császármetszéssel, egészségesen megszületett. A győri Petz Aladár Kórházban kezelt 21 éves várandós anya életéért is küzdenek az orvosok. A magzat jól van. Az anyát szombaton szállították a kórházba megfázásos tünetekkel, állapota vasárnap kritikussá vált, azóta altatják.

A szegedi gyermekklinikán öt gyereket, köztük két csecsemőt ápolnak az újinfluenzafertőzés miatt. A fővárosi Szent László Kórházban több felnőtt és hét kisgyerek fekszik az intenzíven.

Politikai acsarkodásra nincs gyógyszer

Nem enyhül a pártok láza sem. Bár Demeter Ervin (Fidesz) egykori titkosszolgálati miniszter is egyetért azzal, hogy a Fidesz-kormány is jobban megnézhette volna az Omninvest oltóanyaggyártó tulajdonosi hátterét, de azért engedni sem tud pártja követeléséből, miszerint a Nemzetbiztonsági Hivatal hozza nyilvánosságra a cég tulajdonosainak nevét. Demeter szerint a Fidesz-kormány „mentsége”, hogy az állam és a cég kapcsolata akkor vált igazán szorossá, amikor 2005-ben kétmilliárd forint közpénzt adtak az Omninvestnek a madárinfluenza elleni vakcina előállítására.

Azóta is kétséges, hogy mennyire volt hatékony ez a befektetés. Mindezt Demeter azt követően mondta a Népszabadságnak, hogy Székely Tamás egészségügyi miniszter nyilvánosságra hozott három olyan Omninvest-szerződést, amelyeken a Fidesz-kormány valamely tagjának (így Gógl Árpád volt egészségügyi miniszternek), illetve állami köztisztviselőinek aláírása szerepel.

Kinek az érdeke a félreveztés?

A miniszter szerint tehát a Fidesz által olyannyira kifogásolt 2004-es, hosszú távú szerződésnek voltak előzményei az Orbán-kormány idején. Ha akkor nem érdekelt senkit, hogy ki az, akivel szerződik az állam, most miért változott meg a helyzet? Székely Tamás szerint Demeter Ervinnek, az Orbánkormány titokminisztereként módjában állt volna megvizsgáltatni a céget. Nem tette. A miniszter ezek után azt kérdezte: vajon kinek az érdeke, a lakosság félrevezetése, az emberek távoltartása az oltástól?

Mindjárt kész a hatmillió adag

Az Omninvest hamarosan befejezi a hatmillió adag új influenza elleni vakcina gyártását – nyilatkozta lapunknak Németh Zsolt, a cég szóvivője, így külföldre is tud a jövőben szállítani. A szóvivő szerint eddig 60-80 unión kívüli ország érdeklődött a készítmény iránt. Az európai

országokba uniós törzskönyv híján nem szállíthatnak. A szabályok szerint a vakcina határon túli forgalmazásának feltétele, hogy az adott ország vagy elfogadja a magyar törzskönyvet, vagy a saját nemzeti gyógyszerhatóságával engedélyezteti.

Orbán levelezik

Orbán Viktor levelet küldött több állami hivatalnak, köztük az ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézete vezetőjének, gyógyszertáraknak, orvosoknak, amelyben részben megköszönte az érintettek áldozatos munkáját, egyben jelezte: intézményeik anyagi problémáira csak az jelenthet megoldást, ha jövő tavasszal ő alakíthat kormányt.

Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa erre reagálva kijelentette, törvénysértő és etikátlan politikai tartalmú üzenetekkel zaklatni köztisztviselőket. Politikai véleményének Orbán Viktor a parlamentben és egyéb nyilvános, politikai fórumokon adjon hangot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.