A IV. Köztársaság
Új időszámítás lép életbe, olyan időszámítás, amely nem egyszerűen a parlamenti ciklusokhoz méri az ország életét, hanem ahhoz, meddig marad, maradhat még hatalmon Orbán Viktor és – nem konzervatív, hanem jobboldali – pártszövetsége, mikor sűrűsödik össze akkora méretű ellenállás az országban, hogy a Fideszt leváltva kikiálthatja a IV. Magyar Köztársaságot.
„Orbánozunk”, persze, mert kénytelenek vagyunk ezt tenni. Róla szól, mert róla kell, hogy szóljon a közbeszéd. Ez a sorsa a markáns politikusnak, annak, aki képes elhitetni, hogy politikai horizontja végtelen, hogy egy Nagy Átfogó Terv alkotója és végrehajtója, amelynek léte a hívők seregének összetartó ereje. Másfél év bebizonyította: a Nagy Átfogó Terv csak annyiban létezik, amennyiben a Nyugat haldoklására épített, tekintélyelvű állam kiépítése módszeresen folyik, épül egy mesterséges sziget a polgári demokráciák európai tengerében. „A demokráciával itt nem egy halálos szúrás, hanem sok kis vágás végez. Olyan az egész, mint valamiféle lassított felvételen játszódó puccs” – írta a Fidesz kormányzásáról néhány napja budapesti keltezéssel Nicholas Kulish, a New York Times berlini tudósítója.
A kormányfő szóban már 2009-ben, Kötcsén kilépett a parlamentarizmus kereteiből, a hatalomban pedig nem bíbelődött a köztársasággal, lebontotta annak intézményrendszerét, e törvényes keretek felszámolásával pedig utcára kényszeríti parlamenti és parlamenten kívüli ellenzékét. Az orbáni új állam még sikeres is lehetne, ám az ország – miután maga ellen fordítja uniós közösségét – a „forradalmi” gazdaságpolitika következtében a piacokról finanszírozhatatlan, ezért a csőd szélére jut. Egy szűk réteg kivételével nem találni olyan társadalmi szegmenst, amely ne volna elégedetlen, amely ne szegényedne. Életesélyben, pénzben, reményben. A politikát tartósan elutasítók aránya ennek megfelelően tartósan hatvan százalék. Az ország szétszakadt. Már nemcsak a baloldaliak, liberálisok, hanem a konzervatívok is tagadják az egy párt mindenhatóságát, a polgári szabadságjogok csorbítását, a hatalmi ágak egymás alá rendelését, a vezér kultuszát. S fogynak a hatalom hívei, a liberális parlamentarizmus ellenségei, azok, akik a kormányfőben az individualista anarchia végét, az erős hatalmat ünneplik, amely egyetlen, nagy közös cél mögé akarja felsorakoztatni a népet.
Az új év hozhat beletörődést, lassú agóniát vagy hirtelen halált. Közeleghet békés vagy egy összeroppanást követő hatalomváltás, ami nem mindegy. Ám, miután a kormányfő képtelen a korrekcióra, a kontrollált irányváltás mind illuzórikusabb. A kormányon növekszik a nemzetközi nyomás, s mind erősebb a társadalom hangja: a demokratikus ellenzék az utca után a tárgyalóasztalnál is fogjon össze. Vissza kell szereznünk az autonómiánkat – mondta a héten lapunknak Tarr Béla szövetségi elnök a magyar filmművészek céljáról. Ám ennél pontosabban az egész magyarság előtt álló legfontosabb célt összefoglalni nem lehet.
A IV. Köztársaság már megfogant, a magzat erősödik, mozdul. Meg fog születni.
