Azokra, akik a lakáshitelük törlesztésével vannak elmaradva, továbbra is vonatkozik a kilakoltatási moratórium. Bár a választások előtt számukra beígért nagyszabású konstrukció megalkotása várat magára, látszik, hogy a kormány ki akar találni valamit megsegítésükre. Egyeztetnek, koncepciók születnek (köztük olyan elképesztő javaslat is, amely azoknak adna állami pénzt, akiknek eleve van annyi, hogy a hiteltörlesztést tovább vállalni nem tudó emberek lakásait megvegyék). De már a Bajnai-kormány alatt is szigorodtak azok a szabályok, amelyek az adósokat próbálják védeni a hitelező bankokkal szemben.

Hajléktalanszálló konyhája

Eközben senki nem foglalkozik az adósok másik csoportjával. Azokkal, akik nem a bankoknak, hanem az önkormányzatnak tartoznak, sokszor nagyon hasonló okokból. Mert például a válság következtében elveszítették az állásukat, ezért nem tudnak fizetni. Az őket védő kilakoltatási moratórium lejárt, a díjhátralékosokat és a lakbért nem fizető önkormányzati lakásban élőket mostantól utcára tehetik. Ők általában még szegényebbek. Azért laknak önkormányzati bérlakásban, mert hitelből vett saját lakásra esélyük sem volt. Az ő szociális és lakhatási gondjaikról semmilyen egyeztetést nem kezdeményezett a kormány – sem most, sem korábban. Ahol az államnak nincs tulajdonosi érdeke, ott az adósokat akarja védeni. A szívtelen bankokkal keménykedik. Ahol van tulajdonosi érdeke (legalábbis az önkormányzati köztulajdon formájában), ott ő is keménykedik az adósokkal. Pedig megmutathatná, milyen a felelősségteljes, az erőfölénnyel vissza nem élő viselkedés, amit a bankokon számon kér.

A Város Mindenkié csoport adatai szerint országosan három százalék körüli az önkormányzati bérlakások aránya, miközben más európai uniós országokban 30–35 százalék. De e kevés önkormányzati lakás 6 százaléka is üresen áll. Valamit tehát biztosan tehetne a kormány. Ha másért nem, jól felfogott érdekből. Az utcára tett családok gyerekei állami gondoskodásba kerülnek, ami a tartozásuknál sokkal több pénzt visz. Tehát nemcsak embertelen, de teljesen irracionális is ezeket a családokat utcára tenni. Az utcán a betegség, a reménytelenség várja őket. És bírság, ha kukába nyúlnak, vagy védelmet ígérő aluljáróban húzzák meg magukat. A hajléktalanság megelőzésének egyik eszköze az átfogó szociális lakáspolitika megalkotása lenne. Persze ez sok munkával jár, és el kell fogadtatni a társadalom szegény, de nem a legszegényebb részével azt, hogy az állam sokat költ azokra, akiknél ők csak egy kicsivel vannak jobb helyzetben. Kétségtelen, van a hajléktalanság megszüntetésének másik eszköze is: a börtön. Kár, hogy az ottani ellátás az adófizetőknek többe kerül, mint az önkormányzati lakások bérleti díja.

Jól látható a folyamat: a főváros egyik kerületében több tízezer forintos bírsággal sújtható szabálysértés lett a kukázás. A főpolgármester az utcán élő – a szállásokra nem beköltöző – hajléktalanokat akarja hasonló összeggel büntetni. Mert zavarja a polgári ízlést a nyomor. Ha megszüntetni nem tudják, akkor inkább üldözik. És a kilakoltatásokkal újratermelik. Ilyen a perverz szociálpolitika.