Még mindig verik a gyerekeket a Cseppkő Gyermekotthonban?

Hiába volt vezetőváltás a Cseppkő Gyermekotthonban, továbbra is durva verbális agressziót tapasztaltak a szakemberek az intézményben és felmerült a gyermekek fizikai bántalmazásának erős gyanúja is.

Az ombudsman egy korábbi vizsgálatát követő utóvizsgálata most azt is kiderítette, hogy nőtt a dolgozók közötti fluktuáció, kevesebb a szervezett szabadidős program, ezáltal sérül a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joga. Erről Szabó Máté ombudsman beszélt a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában.

A vizsgálat során fény derült arra, hogy az ügyeletes csoportban tartózkodó gyerekekkel érdemben nem foglalkoznak, a gyermekek közötti agresszió változatlanul fennáll, a vezetői kontroll nem megfelelő, a szabadidő pedig szervezetlen.

Az étkeztetéssel kapcsolatos problémák ugyan összességében javultak, de a szakértők továbbra is kevésnek találták a gyümölcsöt és a zöldséget, a reggelit és a vacsorát pedig többször gyengének, egysíkúnak találták.

A vizsgálat során számtalan rendszerproblémát is feltártak: a gyerekfelügyelők működése, a gyámok vagyonkezelése nem egyértelműen szabályozott, a gyermekjogi képviselők kevesen vannak és nem tudják ellenőrizni az intézményeket. A szakember kiválasztás és képzés nem megfelelő – sorolta a problémákat az ombudsman.

Az intézményt már 2009-ben is vizsgálták panasz alapján. A gyermekotthon később azzal került a figyelem középpontjábA, hogy két kis lakója is meghalt tavaly, egyikükre ráborult egy szekrény, a másik gyermek holttestére pedig a Millenáris Parkban találtak rá. Emellett az is kiderült, hogy egy nevelő rendszeresen hazavitt két kislányt, akikkel együtt aludt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.