Most & Itt

Zsidóvédés Magyarországon

„Mi magyarok megvédjük zsidó honfitársainkat.” Ezt mondta hétfőn Orbán Viktor a parlamentben, és zsidó honfitársaink végre valahára fellélegezhettek:...

„Mi magyarok megvédjük zsidó honfitársainkat.” Ezt mondta hétfőn Orbán Viktor a parlamentben, és zsidó honfitársaink végre valahára fellélegezhettek: ha idáig voltak is aggályaik a megvédésüket illetően, azok most mind egy szálig el lettek oszlatva.

Most már csak azt kellene tudni, hogy honnan tudják a magyarok, vagy személy szerint Orbán Viktor, hogy ki az, akit adott esetben meg kell védeni. Mert megeshet, hogy a magyarok, vagy személy szerint Orbán Viktor véletlenül olyasvalakit védenek meg, akiről utóbb kiderül, hogy az illető nem zsidó, ily módon nem is szorult a magyarok és személy szerint Orbán Viktor védelmére.

Fölösleges pocsékolás az ilyen.

Egyébként meg, volt már ehhez hasonló, évekkel ezelőtt, amikor a labdarúgó szövetség futballistákat hívott be a cigányválogatottba. Néhányan közülük közölték, hogy nagyon szépen köszönik, részükről a megtiszteltetés, játszanának is szívesen, de, legnagyobb sajnálatukra, ők nem cigányok, így nem tehetnek eleget a megtisztelő felkérésnek.

Lehet, a nyilvántartással volt baj, porszem került a gépezetbe.

Persze, a miniszterelnöknek nyilván erre is van válasza, nem ma kezdte a szakmát, közel negyedszázada, hogy politikus, egész életében mást sem csinált, mint politizált, erre épült az egész egzisztenciája, nehogy már holmi zsidóvédés kifogjon rajta. Ennél nehezebb és összetettebb kérdést is bármikor képes kezelni a miniszterelnök, lám, az IMF-et is milyen szépen szívatta egy éven keresztül, pávatánc, meg magyar kártya, épp csak hogy meg nem védte őket.

De azért, mégis jó lenne tudni, hogyan tudják majd a magyarok, és személy szerint Orbán Viktor megvédeni a zsidókat. Már csak azért sem mindegy, mert mindegyik zsidó mellé mégsem állíthatnak megvédés céljából rendőrt, vagy kakastollas csendőrt. Meglehetősen macerás lenne ez a projekt, arról nem is szólva, hogy az ország jelenlegi nehéz gazdasági helyzetében mindez igen sokba kerülne az adófizetőknek. Egyáltalán nem biztos, hogy az emberek örülnének annak, ha a munkájuk verejtékéből összejött forintokat zsidóvédésre költenék a magyarok, és személy szerint Orbán Viktor. Még talán némi elégedetlenség is következne mindebből, mi több a zsidókkal szembeni ellenérzések is előtérbe kerülhetnének: hogy miközben sokaknak kenyérre is alig futja, akkor a kormány a zsidók megvédésére költi az adófizetők pénzét.

Legjobb persze az lenne, ha a zsidókat egyáltalán nem kellene megvédeni. Vagy, ha már mégis muszáj, akkor nem a magyaroknak, és nem személy szerint Orbán Viktornak. Mert nem biztos, hogy rendelkezésre áll elegendő jó szakember, akik szakmailag és emberileg is alkalmasak arra, hogy megvédjék a zsidó honfitársaikat. Előfordulhat ugyanis, hogy minden jó szándék ellenére, szakszerűtlenül nyúlnak a témához, és nagyobb bajt okoznak, mintha semmit sem tettek volna.

Nem csak az orvosok követhetnek el ugyanis műhibákat, hagyhatják benne a konyharuhát a frissen operált betegben, és nemcsak az ügyvédekkel fordulhat elő, hogy felmentés helyett elítélik az ügyfelüket.

A zsidókat is lehet rosszul megvédeni.

Talán, ha az iskolákban az erkölcs- és hittanórák mellett a zsidók megvédésére is nagyobb figyelmet fordítanának, akkor a nebulók külön erre a célra kiképzett tanárok vezényletével már egészen kiskoruktól elsajátíthatnák, hogy miként kell megvédeni a zsidókat.

Nyilván csak véletlenül jutott az eszembe a végére egy irodalmi anekdota. Zelk Zoltán a vészkorszak idején Németh László lakásán bujkált, és napközben jobb híján „vendéglátója” műveit olvasgatta. –Tetszenek a könyveim? - kérdezte egyik este Németh. Mire a válasz: - Tudod Laci, ha nem ilyen könyveket írtál volna, akkor most nem kellene bujtatnod engem.

Most & Itt
2012.12.03 20:12

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.