Azt, hogy mi történt azon a tavalyi, május 4-re virradó éjszaka a Múzeum körúthoz közeli rendőrautóban és környékén, jó magyar szokás szerint soha nem fogjuk meg tudni.
Hogy mi történt azóta, azt nagyjából mindenki tudja.
Az E. Zsanett által megvádolt rendőröket rövid úton őrizetbe vették, a rendőrség vezetését lefejezték, az országban az akkor már hónapok óta tartó hisztéria fokozódott.
Néhány hónappal később a rendőröket szabadlábra helyezték, és az ellenük folyó eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették. A nagyközönség persze eközben sem unatkozott: DNS minták eredményére vártunk, álmunkból felébresztve is fújtuk a lehetséges behatolás szögét, valamint azt is megtudhattuk, hogy a vendéghaj másként hullik, mint az igazi.
Zsanett közben eltűnt, egy ideig állítólag Mexikóban táncolt pénzkereset céljából, később egy ismert magyar zenekar koncertjén látták, igaz, ekkor már új névvel és megváltozott külalakkal.
Az erőszakkal megvádolt rendőrök ügye mindenkinek kínos volt, áldozatnak és vétkesnek egyaránt - különös tekintettel arra, hogy ez esetben azt sem lehet biztosan tudni, hogy ki az áldozat és ki az elkövető.
A Zsanett-verzió a valódi, miszerint a magukból kikelt, hatalomtól megittasult, vérnősző egyenruhások visszaéltek egy védtelen lány kiszolgáltatottságával?
Vagy a rendőrök mondtak igazat, vagyis, hogy ők példás családfők, élettársak, vőlegények, s csak segíteni szerettek volna a síró, a friss szerelmi csalódástól szemmel láthatólag összeomlott lánynak?
Soha nem tudjuk meg, mi az igazság. Csak az öt rendőr és E. Zsanett tudhatja, hogy mi történt. Meg még a bíróság, valamint egy pszichológus szakértő is tudni véli.
A bíróság úgy tudja, hogy E. Zsanettet úgy és ott nem erőszakolhatták meg a rendőrök, ahogyan azt a kezdetben sértettnek nevezett személy előadta. Sőt, máshogy sem, ezért mentették fel a rendőröket. Más bűnt persze elkövettek az egyenruhások, például azzal, hogy elhagyták a számukra kijelölt járőrözési útvonalat, de ez mégsem az, ami miatt hetekig elszabadultak az indulatok az egyébként is hisztériás országban.
A lány által felkért igazságügyi szakértő szerint a rendőrök hazudtak, a bíróság tévedett, ezért a napokban visszaadta a megbízatását. Mint mondta, ő ilyen igazságügyet nem szolgál továbbiakban. Amiben lehet valami: mi, akik nem vagyunk pszichológusok, még kevésbé felkért igazságügyi szakértők, régóta érezzük, hogy valami bűzlik Juszticiában.
Sokunk igazságérzetét már ifj. Hegedűs fura felmentése is jelentős mértékben bántotta, a Toroczkai pereiben hozott – fogalmazzunk visszafogottan - nevetséges és szánalmas ítéletekről nem is beszélve.
Igaz, ezeknél az eseteknél nem kérték a pszichológus asszony igazságügyi szakértését. Különben, feltételezzük, el sem jutott volna a Zsanett-ügyig, hanem már jóval előbb bedobta volna a törölközőt.
Most egy kissé megosztó leszek. Nem nagyon, alig jobban, mint a politikai elit együttvéve. Véleményt fogok alkotni a Zsanett ügyről, anélkül persze, hogy tudnám, mi az igazság. Pontosabban, nem én alkotom a véleményt, ilyenre soha nem vetemednék, hanem azoknak a véleményét tolmácsolom, akikkel tavaly május 4-e óta az ügyben beszéltem.
Felmérésem nem reprezentatív, beszélgetőtársaim feltételezhetően nem képezik le hazánk lakosságát, Für Lajos például nincs benne és Bayer Zsolt is kimaradt a szórásból.
Röviden összefoglalva: valami volt, de nem az igazi.
Beszélgetőpartnereim ugyanis nagy százalékban arra tippelnek, hogy az igazság valahol a két történet között van. Vagyis megerőszakolás nem volt, de testi érintkezés azért létrejött Zsanett és a rendőrök között. Nem én mondom ezt, és ha én mondanám, akkor sem biztos, hogy igazam lenne. Hanem az utca embere mondja, csupa érdeklődő, tájékozott figura – ők azok, akiknek az elbeszélései alapján a közvélemény kutatói a népszerűségi mutatókat, politikusi tetszési indexeket és pártszimpátiákat közzé teszik.
Nos, a magyar lakosság általam elért szegmensének mintegy 10 százaléka E. Zsanettnek hisz. Szerintük a rendőrök hazudnak, minden férfi hazudik, és a farkában hordja az agyát. Másik tíz százalék úgy gondolja, hogy Zsanett nem mond igazat. Ezek az emberek nyomdafestéket nem tűrő kifejezést használnak a lánnyal kapcsolatban, hozzátéve, hogy amióta világ a világ, az élet nagy dolgai a szereposztó díványok diszkrét félhomályában dőlnek el. (Hogy egy szép képzavarral is kedveskedjünk az olvasónak).
A fennmaradó 80 százalék szerint a rendőrök közlekedési kihágás miatt megállították Zsanettet, mire a lányból előbújt a minden nőnemű élőlényben lappangó érzéki lény, s felvetette a lehetőségét, hogy talán a piszkos anyagiak mellőzésével is el lehetne rendezni a dolgot.
A rendőrök meg, mint minden normális ember, szeretik a pénzt, de van, amit még a pénznél is jobban szeretnek. Ezért aztán belementek abba, amibe nem kellett volna.
Mondom, ezt sem lehet tudni, de vannak, akik azt gondolják, és nagyobb összegben is fogadnának, hogy ilyesmi történhetett 13 hónappal ezelőtt, május 4-én.
Ha így van, az nem jó senkinek. Sem E. Zsanettnek, sem pedig a rendőröknek. A rend őreit ugye nem azért fizetik az adófizetők pénzéből, hogy szolgálati idejükben természetbeni juttatásokkal egészítsék ki a tőlünk, adófizetőktől kapott - aláírom, nem túl gáláns – illetményüket. Meg a család sem azért engedi el őket a nehéz, gyakran unalmas és időnként távolról sem veszélytelen szolgálatba, hogy apuci ott a közbiztonság mellett mást is megszilárdítson.
Megint mondom, nem tudom, mi az igazság, ha akarnék, sem tudnék állást foglalni az ügyben. És, ha tudnék, akkor sem akarnék.
Annyit tudok, hogy a vizsgálat lezárult, de nem felejthetjük el: egy íróként nem igazán nagy ívű hölgy a napokban honlapot is indított, amelyhez a Zsanettel szimpatizálók csatlakozhatnak. Ellenvéleményt nem fogadnak el, a nem Zsanett-párti hozzászólásokat kíméletlenül kimoderálják.
Most, hogy az igazságügyi szakértő visszalépett, már egészen más a leányzó fekvése. A Zsanett-helyzet tehát fokozódik, és jelenleg csak az látszik biztosnak, hogy az ügy nem vet jó fényt a farkától bűzlő halra.