Most & Itt

Zászlót bontott a Neoprimitív Párt!

  A pártalapítás célja. A Neoprimitív Párt (Továbbiakban: Párt) alapításának legfőbb célja, hogy a pártokra vonatkozó törvények alapján...

 

A pártalapítás célja. A Neoprimitív Párt (Továbbiakban: Párt) alapításának legfőbb célja, hogy a pártokra vonatkozó törvények alapján a költségvetésből minél nagyobb összeget tudjunk lenyúlni. Mindez nem jelenti azt, hogy a pártalapítás során a harácsolás, a haszonszerzés, a Pénz Ördögének, Mammonnak a fetisizálása vezetne bennünket - a költségvetésből, valamint a jó lelkű szponzorok jóvoltából lenyúlt pénzeket karitatív, vagy más közhasznú célokra kívánjuk fordítani. (Persze, kisebb szabálytalanságok, csakúgy, mint más pártoknál, nálunk is előfordulhatnak, de ezek nagyságrendje néhány egzotikus utazás, esetleg magáncélokra vásárolt luxus terepjáró összegét nem haladhatja meg.)

De nem csupán ez vezérel bennünket! Küldetésünk van, ami abban nyilvánul meg, hogy meguntuk az amatőr politikacsinálók parttalan tobzódását! Jöjjenek a vérprofik, akik mindig megmondják az őszintét! A tisztakezű lánglelkűek, akiknek mindig, mindenben igazuk van.

Ezek vagyunk mi, a Neoprimitív Párt tagjai, vezetői és szimpatizánsai.

 

Ideológia. Végig fogjuk gondolni, hogy melyek lesznek a nemzeti ünnepek, kik lehetnek az államunk polgárai, ki juthat állami tulajdonhoz, melyik párt és melyik egyház kaphat lóvét, ki írhat az újságokba és mit, és azt is, hogy kit küldünk ki nagykövetnek és hová!

 

A Párt céljai, elvei, és működésének keretei. A Párt egyik legfőbb célja, természetesen a már említett profi politizálás mellett, hogy legális úton költségvetési összegekhez jussunk. Fontos célkitűzés továbbá, hogy a 2010-es választásokon legalább egy, ám kettőnél kevesebb képviselőt bejuttassunk a magyar országgyűlésbe.

 

Kik lehetnek a Párt tagjai? Bárki, aki elfogadja a Párt legfőbb célkitűzését, s ígéretet tesz arra, hogy a számára általunk biztosított fényűző élet nem veszi el a tisztánlátását, azaz az illető nem megy át a szükségesnél mohóbb harácsolásba: egy nagy értékű gépjárműnél többet közpénzből nem vásárol, szőlőbányászathoz állami támogatást csak indokolt esetben vesz föl.

 

A társadalom működésével kapcsolatos elképzeléseink.  Rengeteg ilyen van, ezért elrettentésül csupán néhány: szorgalmazni fogjuk néhány új minisztérium létrehozását. A minisztériumok nevét és funkcióját az ország teherbírásának függvényében lehetőleg kéthavonta megváltoztatjuk, az átszervezések során lapátra tett vezetők végkielégítését törvényileg garantáljuk.

Komoly és észrevehető változások várhatók a közlekedésben. A KRESZ számos rendelkezése továbbra is érvényben maradna, de például lakott területen a jobbról jövő nőknek lenne elsőbbségük.

Szabályoznánk a dohányzást. A cigarettázást, mint alapvető emberi jogot továbbra is engedélyezzük, csupán a rágyújtás lesz tilos. (Aki már szív, az befejezheti.)

Jogellenesnek minősítjük a kátyúkat, a napi középhőmérsékletet, a ritkán járó villamosokat.

Bármikor, bármilyen népszavazás, vagy választás lesz az országban, mi minden esetben követelni fogjuk a szavazatok újraszámlálását.

 

Szervezeti felépítés. Természetesen országos párt leszünk, regionális és helyi szervezetekkel, sejtekkel és öntevékeny csoportokkal.

Az államot illetően nagy, bürokratikus, sokba kerülő apparátusban gondolkodunk. Korábban minden párt olcsóbb államot, kevesebb bürokráciát ígért, és egyikük sem tartotta be. Mi ennek éppen az ellenkezőjét ígérjük, és ezt a választóink bármikor számon kérhetik rajtunk!

 

Első jelszavunk: Amit mi megígérünk, az meg van ígérve!

 

Kommunikáció: Újsághirdetésben fogunk keresni minisztereket, államtitkárokat, valamint szóvivőket. Sok szóvivő kell, mert sok mindenről szeretnénk szólni. Helyettes államtitkár az lehet, aki megfelel a később kidolgozandó követelményrendszernek, a szóvivők terén viszont pozitív diszkriminációt alkalmazunk: csakis szőke, vörös, barna, vagy fekete hajú, kihívó megjelenésű hölgy jöhet szóba.

Fontos cél, hogy még idejekorán meghatározzuk a Párt vezető tisztségviselőinek számát, valamint hogy az egyes vezetőknek hány titkárnő, biztonsági ember, gépkocsivezető, milyen mobil telefon, autó és szolgálati lakás jár.

 

Világnézet.  Szigorúan vallásos alapon állunk: legfőbb istenünk a Pénz. A Párt egyenlő távolságot kíván tartani mind a bal-, mind a jobboldaltól, elhatárolódik a mérsékeltektől, ugyanakkor a centrummal sem vállal semmiféle közösséget.

 

A Párt, mint üzlet. A választások megnyerése után folytatjuk a privatizációt. Természetesen kizárólag rokonaink, barátaink jöhetnek szóba, az ÁPV Rt, az APEH és a minisztériumok élére üzletfeleinket ültetjük.

 

Mire adunk választ? A párt a társadalom nagy, mindezidáig egyik politikai tömörülés által sem megválaszolt kérdéseire keresi a feleletet. Csak egy kiragadott példa: akkor is jár-e az örömlánynak a pénz, ha ő is élvezi az aktust? (Véleményünk szerint ebben az esetben osztoznia kell a kuncsafttal, mégpedig olyan arányban, hogy kinek mennyire volt jó.)

 

Média. Célunk, hogy a Pártnak mihamarabb saját újságja, rádiója és televíziója legyen. Miután ez saját zsebből igen drága mulatság lenne, ezért valószínűleg közpénzből kell megvásárolni újságírókat és más média személyiségeket. (Fel kell térképezni, hogy ki, mennyiért vehető meg, s kik azok a számunkra fontos emberek, akiket pénz nélkül, egyszerű zsarolással is a barátunkká lehet tenni?)

 

Képek és jelképek. Megalkotjuk a Párt logóját, szlogenjét (szlogenjeit), jelképrendszerét, színvilágát.

Második jelszavunk: Nem ártunk senkinek, de nem árt velünk jóban lenni!

Mindezen feladatok elvégzésére tendert írunk ki, melyen kizárólag ismerőseink, barátaink, illetve azok cégei indulhatnak.

 

Támogatóink. Céljaink eléréshez támogatók szükségesek. Főként közvetlen anyagi támogatás jöhet szóba, de szívesen vesszük a média, valamint ismert emberek (színészek, zenészek, sportolók) segítő hozzáállását is.

 

Közönségkapcsolatok. A párt ezzel megbízott funkcionáriusai közül bárki bármilyen kérdésben nyilatkozhat. Ha a külső szemlélő számára esetleg úgy tűnik, hogy mindenki mást mond, az nem széthúzás, hanem annak a józan felismerése, hogy nem vagyunk egyformák.

 

Végül. Vannak persze kevésbé szimpatikus, a külső szemlélő számára diktatórikusnak tünő elképzeléseink is. Ezeket azonban leghamarabb hatalomra jutásunk után tesszük közzé – nem kívánunk már rögtön az elején ellenszenvesnek mutatkozni.

Harmadik jelszavunk: Más a kormányzás, más a kampány!

 

A Klubháló - www.klubhalo.hu  - számára készült cikk írott változata

Most & Itt
2007.04.19 22:04

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.