Most & Itt

Viselt-e Lengyel Zoltán vendéghajat?

Budapesten szombat éjjel melegek után rendeztek hajtóvadászatot a nemzeti érzelmű hazafiak. Akit megtaláltak, azt alaposan helyben hagyták, de...

Budapesten szombat éjjel melegek után rendeztek hajtóvadászatot a nemzeti érzelmű hazafiak. Akit megtaláltak, azt alaposan helyben hagyták, de nemcsak a homoszexuálisoknak jutott ki a jóból, kapott az is, akit a magyarság megmaradásért harcolók melegnek hittek.
Nem elég melegnek lenni, annak is kell látszani!
Morvai Krisztina ilyenkor persze jó mélyen hallgat, lehet, nyaral valahol, távoli, egzotikus tájakon tölti az idejét, ahová már nem hallatszanak el a melegverő kommandók csatakiáltásai. De nem szólalnak meg a máskor oly hangos civil szervezetek sem, pedig ők már akkor is hangos csiviteléssel csinálnak reklámot maguknak, ha egy rendőr csizmája nem elég fényes, vagy nem a szolgálati szabályzatnak megfelelően van megkötve a cipőfűzője.
Azt, hogy a köztársasági elnök ezúttal is hallgat, már szinte szégyelljük megemlíteni. Magára valamit is adó közíró csak végső esetben ismétli önmagát, de akibe szorult valamennyi morális mérce, annak nehéz szó nélkül hagyni, hogy Sólyom úr most sem tartotta fontosnak, hogy bármit is mondjon az ügy kapcsán. Persze, mint mindenkit, őt is meg lehet érteni: a sas, tudjuk, nem kapdos verebek után - egy pártokon, embereken és minden más földi hívságon felülemelkedő közjogi méltóságtól nem várható el, hogy leereszkedjen közénk.
De nemcsak a melegek ellen indult hadjárat, a Fidesz egy másik frontot is megnyitott: megkezdődött a nagy magyarországi autóháború. Egy ötvenmilliós gépkocsi tervezett beszerzése áll szemben az álságossággal – a miniszterelnök számára megvenni szándékozott páncélautó az Orbán által használt nyolc luxusautóval. Mely utóbbiak, senki nem vitatja, ugyancsak szükségesek voltak. Nagy a család Orbánéknál, emlékszünk, a gyerekeket is testőrrel súlyosbított terepjáró szállította óvodába.
Egyébként nem csak a miniszterelnök, de a köztársasági elnök számára is hasonló páncélozott autót szándékoznak vásárolni, ugyancsak ötven millió forint értékben. Ezzel a beszerzéssel a Fidesznek nincs baja: Sólyom elvtárs jó elvtárs, ő, szemben a gonosz miniszterelnökkel, már jó régen kiérdemelte, hogy biztonságban tudhassa magát.
Ha így megy tovább, és nem csitulnak az indulatok, hamarosan mindnyájunknak szüksége lehet páncélozott járművekre. S bár ez még remélhetőleg odébb van, az őszi zavargások idején Orbán pártelnököt két luxuskocsi is furikázta a városban. Közepesen drága autók voltak ezek, az egyik 90, a másik 110 millió forintot kóstált, ami testvérek közt is csupán 200 millió - ennyiért még az Országházat sem lehet megvenni, és ingatlanszakértők szerint a Sándor Palotáért is jóval mélyebben kell a vevőnek a zsebébe nyúlnia. Igaz, Orbánnak csak bérelték a két járgányt, havi négymillió forintért darabját, ami igen nagy mértéktartásra utal. Ráadásul még ezt az összeget sem az ötgyerekes pártelnöknek kellett az konyhapénzből lecsípnie: a magyarországi nagycsaládosok köreiben szokatlan kiadásokat egy magát megnevezni nem kívánó magánszemély fizette. (Még félve is alig merjük megkérdezni: mit kapott az illető magánszemély, vagy mit ígértek neki a nagylelkű támogatásért cserébe?)
Ha már az autóknál tartunk: két nappal ezelőtt még senki ember nem tudta az országban, hogy kicsoda Lengyel Zoltán. Ma már tízből akár egy megkérdezett is vágja rá a választ: a Gyurcsány kormány brutalitásának legújabb áldozata ő, egy fideszes képviselő, akit addig hergeltek a rendőrök, míg végül kénytelen volt kijönni a saját béketűréséből. Lengyel úrnak úgy sikerült az újságok címlapjára kerülnie, hogy vasárnapra virradóra fürdőruhában, iratok nélkül vezette a gépkocsiját. Már ez is igen életszerű, az meg különösen, hogy mindössze egy parlamenti parkoló cédulával igazolta magát, amikor a rendőrök lemeszelték. Lengyel úr azt követelte, hogy a rendőrök igazolják magukat, hogy valódi, és nem álrendőrök, ezt követően kisebb dulakodás keletkezett, minek folytán leesett a fürdőruhában parádézó képviselő karórája. Más források - ezek alatt Lengyel Zoltánt kell magunk elé képzelnünk – azt állítják, hogy a rendőrök tépték le róla az órát. Hogy ezzel mi volt a céljuk, az egyelőre nem derült ki, talán a cellainformáció miatt volt, hogy legalább azt megvezessék.
Azt egyelőre nem tudni, vajon lengyel Zoltán a kérdéses éjszakáén viselt-e vendéghajat? Ami biztosnak látszik, az az, hogy most megint folytatódik az egymásra mutogatás. Talán még Morvai Krisztina is magához tér az önként vállalt hallgatásából, megszólal, és ércnél maradandóbb hangján követeli a vétkes egyenruhások példás megbüntetését.
Jelenleg ez van, 2007 júliusában. Korábban, a mostaninál békésebb években, ez idő tájt mindenki nyaralt. Kormány és ellenzék hanyagolta egymást néhány hétre, és hagyták, hogy mi, a lakosságnak nevezett választók is elfeledjük őket.
Ma meg? Megy a csatározás ezerrel! Pedig töltődni kellene, különben honnan lesz energiánk arra, hogy ősszel ott folytassuk, ahol a nyár elején abba sem hagytuk?


A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
Most & Itt
2007.07.10 12:07

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.