Mielőtt nekifutnánk, hogy feltérképezzük ennek az első hallásra is nem mindennapi mondatnak értelmét, álljon itt néhány alapvetés.

Magyar demokrata nem nyilatkozik a Magyar Demokratának. Mert bár a véleményszabadság sajátos jogértelmezésének, valamint egy meglehetősen fura, mondhatni torz ítélkezési gyakorlatnak köszönhetően, ma már számos versenytársa van ennek a lapnak, azért, valljuk be, a Magyar Demokrata még ma is a masszívan kirekesztőnek számító sajtótermékek közé tartozik. Magyar demokrata nem áll szóba a Magyar Demokratával, és nem szólítja fel híveit arra, hogy fizessenek elő az újságra. (Igaz, ez utóbbi nem ma, hanem néhány évvel ezelőtt, az elveszített választás utáni búsongások idején történt, ám a Vezénylő Tábornok vonatkozó napiparancsát azóta sem vonta vissza senki, az tehát mind a mai napig érvényben van).

És valódi magyar demokrata nem látogat el Széles Gábor Magyar Hírlapjába. Még akkor sem tesz ilyet, ha a laptulajdonos nem más, mint a Vezénylő Tábornok keresztapja. (Ez a széles látókörű kétkezi milliárdos nevezte először Orbán Viktor Mihályt Kossuth Lajos reinkarnációjának). Magyar demokrata azért is elkerüli ezt a valaha jobb napokat (lapokat) látott újságot, mert itt főmunkatárs Bayer Zsolt, aki rövid Kuríros, Népszabadságos, majd 168 órás kitérők után a szélsőjobbon találta meg végső (?) nyughelyét. Magyar demokrata nem paroláz kirekesztő publicistával, nem hívja meg őt pártja születésnapi bulijára, nem fotóztatja magát vele, és nem szeletel tortát a tányérjára. (Sem szó szerint, sem pedig átvitt értelemben).

Nem nagy meglátások ezek, inkább amolyan szakmai minimumként is felfogható, morális alapvetések. Aki érti, miről van szó, annak ennyi is fölösleges, akinek nincs füle hozzá, annak meg úgyis mindegy

Azt nyilatkozta hát a Vezénylő Tábornok, hogy nem sokszínű országgyűlésre, hanem erős kormányra van szükség a gazdaság újjáépítéséhez. Tudtuk persze enélkül is, hogy ez a véleménye, miniszterelnökként már volt alkalmunk megtapasztalni, hogy miként is gondolkodik a most újból kormányzásra készülő párt elnöke a parlamentről. Az idősebbek, és az egészen középkorúak még nyilván jól emlékeznek, a fiatalabbak és a felejtősebbek kedvéért azért elmondjuk: Orbán Viktor Mihály miniszterelnöksége idején vezették be azt a rendszerváltozás óta egyedülinek mondható gyakorlatot, hogy az országgyűlés csak háromhetente ülésezett.

Hogy miért épp háromhetente, arra nincs reális magyarázat. Ilyen alapon ülésezhetett volna öthetente éppúgy, mint kéthavonta. Vagy évente négyszer – volt már ilyen az egypártrendszer idején.

Orbán Viktor Mihály miniszterelnöksége idején a kormányülésekről nem készültek jegyzőkönyvek, s aki netán már nem emlékszik, annak most felidézünk egy dakota közmondást: a parlament ellenzék nélkül is működik. (Azok között, akik nem tudják, melyik egykori magyar miniszterelnöktől származik ez a demokratikus országokban értelmezhetetlen okosság, egy Dakota Összest sorsolunk ki, bőrkötésben. Aki nem győzi kivárni, amíg postázzuk a csöppet sem vékonyka könyvet, vagy nem bízik abban, hogy egyedül is képes lesz rájönni a megoldásra, annak eláruljuk: Orbán Viktor Mihály a mondat szülőatyja.)

És ő volt az, aki már ellenzéki pártvezérként, évekig be sem járt az országgyűlésbe. Ami persze érthető, és magyarázható: nem neki találták ki ezt az intézményt. Az értelmetlen plenáris üléseket, a kérdéseket és az ezekre válaszokat – számára mindez fölösleges időpocsékolás. Az ő igazi terepe a zemberek között van, igazi megnyilvánulási formája a harc. Küzdelem nélkül Orbán Viktor Mihály egy félkarú órás (sic!). A harchoz pedig ellenség is kell – ellenfélnek, politikai ellenlábasnak lenni nem elegendő.

Nem kell hát a sokszínű parlament. Nem is lesz ilyen. Ha jövőre elég sokan elmennek szavazni, két párt jut csak be a magyar törvényhozás legfőbb testületébe. Ha kevesen voksolunk, akkor lesz egy harmadik erő. Vagy, mondjuk így: egy harmadik birodalom. 

Orbán Viktor Mihály, aki a polgári körök bimbózása idején még egy polgári körben menetelt a mára Jobbikos vezérré előlépett Vona Gáborral, legalább annyira nem akarja, hogy a Magyar Gárda alapítói bekerüljenek a parlamentbe, mint azok, akik nem szoktak olyat mondani, hogy a parlament ellenzék nélkül is működik. Az Orbán-közeli Fidesznek nincs már szüksége a Jobbikra, a pártja a számára használható szélsőségeket sikeresen begyűjtötte, tőle jobbra pedig ne legyen senki.

Orbánnak az lenne a legjobb, ha két párt lenne a parlamentben. Ha több mint kétharmados többséget szerez a szocialistákkal szemben, akkor az már teljesen olyan, mintha csak egy párt lenne.

És akkor nyugodtan lehet építeni. Nem az országot persze - az eddig is épült. Hanem a klientúrát. Még nagyobb hátországot, még hatalmasabb, a mostaninál is gazdagabb, az örökkévalóságig tartó pénzügyi és médiabirodalmat.