Az évtizedekkel ezelőtti Vidám Fiúk nevű fiúbanda (később Paprika Duó) jut eszünkbe a képről. „Megjöttek a Vidám Fiúk, óóó, /hoztak mókát, vidámságot, óóó”.

Akkor is vidám idők voltak, az ötvenes évek végén, a hatvanas évek legelején.

Most, hála a nemzeti együttműködés rendszerének, megint van ok a féktelen jókedvre.

Miért is ne lenne: minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve.

Lehetünk is.

Meg aztán, mernénk is nem elégedettek lenni.

Van ok a vidámságra, több is, mint gondolnánk. A gazdaság szárnyal, az egészségügy gatyába rázva, az oktatás soha nem látott színvonalon, a bűnözés felszámolva. Kultúra kipipálva, rokkantak és más hányatott sorsúak visszavezetve a munka világába, tetőfokára hágott az egy főre eső demokrácia.

Négy magyar férfiember nevet a képen: miniszterelnök, két államtitkár, kamarai elnök. Mások, akik nem fértek fel a fotóra, most nyilván máshol nevetnek. Szóvivő és feljelentésügyi kormánybiztos, miniszterelnök-helyettes, médiáért felelős illető.

Nyilván van okuk az örömre - ok nélkül még az állat sem nevet.

Egy ember nem nevet a képen: az egyetlen nő. Ő is kormánytag, lenne hát oka a vigalomra, de most valamiért nem látszik boldognak.

Talán épp az orrát fújja, lehet az is, tüsszenteni készül.

Talán rossz a füle és nem hallotta a viccet.

Hallotta, de nem érti.

Érti, de nem szereti.

Tud valamit, amit a többiek még nem. Vagy, épp ellenkezőleg: azok ott már tudják, amit neki még nem mondtak el.

Bárhogy is legyen, a miniszter asszony nem nevet.

Csak nehogy baja legyen belőle!