Bennünk van a hiba, velünk van a baj.  Nem figyeltünk eléggé, nem voltunk kellően alaposak. Felületesen olvastuk a lapokat, néztük a tévét, hallgattuk a rádiót. Nem a kormánypártok hazudtak ellenzékben, és azóta is, folyamatosan: mi nem voltunk kellően körültekintőek.

Nem vettük észre, hogy ők igenis mondták. Hogy majd be kell zárni a József Attila színházat, mert sokba kerül a fővárosnak, és kevesebb jut kultúrára. Oktatásra, egészségre, nyugdíjra, fiatalra, öregre, mindenre és mindenkire.

Mondták, csak mi nem akartuk meghallani.

Elkerülte a figyelmünket, hogy csökken a filmekre nyújtott állami támogatás. Pedig beszéltek erről is - a mi sarunk, hogy nem vettük észre.

Velünk van a baj, mi kérünk elnézést. Azt sem titkolták el, hogy hatalomra kerülve lebontják a jogállamot, visszamenőlegesen vetnek ki adókat, megfigyelik a köztisztviselőket. Nem verték nagydobra, de mondták. Talán nem úgy, hogy megértsük, de kis odafigyeléssel ki lehetett volna következtetni.

Nem hallgatták el előlünk, hogy szűkítik az Alkotmánybíróság jogkörét, és megbízható pártkatonákat küldenek minden fontos pozícióba. Hogy összevonják a médiahatóságot, mert azt akarják, hogy ugyanabból a lyukból fújja nekünk a híreket a központból vezényelt, uniformizált szél. Mindent mondtak, ami lett, csak mi voltunk olyan hülyék, hogy félreértettük a mondataikat. Például a kiváló Szijjártó szavait, aki még tavaly januárban is, azt mondta, hogy az újságok versengenek abban, ki tud nagyobb ostobaságokat összehordani a Fideszről.

Tényleg versengés volt, merthogy minden magára valamit adó sajtómunkás megírta, hogy a Fidesz összevonja a távirati irodát a rádióval és a tévével, meg még a Duna tévét is odacsapják ehhez a különös kulimászhoz.

Mi kérünk elnézést, velünk van a baj.

Az is félrehallottuk, amikor egymillió új munkahelyet ígértek. Ma már persze értjük, amit annak idején nem fogtunk fel: hogy nem egymillióval több, hanem egymillió új munkahelyről beszélt a Fidesz. Pedig ők megmondták becsületesen, csak nekünk kellett volna alaposabban figyelni: egymillió új munkahely lesz. Nem most, nem holnap, hanem tíz év múlva. És nem a munkahelyen, de még csak nem is az egymillión, hanem az új szón volt a hangsúly. Arra kellett volna figyelni. Amibe ugye az is belefér, hogy megszűnik kétmillió, de attól még igaz lehet az egymillió új.

És biztosan mondták azt is, hogy a Fidesz-kormány lenyúlja a magán-nyugdíjpénztárakban őrzött megtakarításainkat. Mondták, csak mi ehelyett azt hallottuk, hogy megvédik a nyugdíjakat.

Figyelmetlenek vagyunk. Ostoba, felületes népség, magunkra vessünk emiatt.

Megérdemeljük a sorsunkat: hogy Schmitt Pálból köztársasági elnök lehetett, rovott múltú rablókból pandúr. Ez mind benne volt az ígéretek között, de mi nem figyeltünk eléggé. Arra sem, hogy Kósa és Matolcsy urak a mi érdekünkben, a nemzeti együttműködés keretében, szépen bedöntik nekünk a forintot. Összevesznek helyettünk minden jelentős nemzetközi szervezettel, hogy szabadságharcot vívnak Európa ellen. Pedig mondták ők, hogy ez lesz, de nálunk süket fülekre találtak.

Mi kérünk elnézést, velünk van a baj.

Magyarázat van rá, mentség nincsen: valljuk be, eufóriában éltünk. Örültünk annak, hogy majd a nap is másképp süt, fogalmunk sem volt arról, hogy kormányváltás helyett forradalom készül. Hogy új alkotmány íródik, istennel és más érdekességekkel.

Nem hazudtak, biz’ isten, mondták ezt is. Csak hát, az apróbetűs részeket is el kellett volna olvasnunk. Aki vett már életében mosógépet, kötött biztosítást, befizetett akár csak egyszer is külföldi utazásra, az tudja: mindig az apróbetűs résznél van a lényeg.

Ezt kell a legalaposabban átböngészni.

Minden más ugyanis mellébeszélés és maszlag.

Magyarul: hazugság.