Igazán jó ötlet az lett volna, ha meg sem alakulhat. Ennél is jobb lett volna, ha meg sem akar alakulni, mert az alapító atyák megmaradnak az eredeti szakmájuknál. Biztosan van nekik ilyen, bizonyára még szimpatikusabb is, mint félkatonásat és negyednácist játszani.

A Magyar Gárdánál még a seggre pacsi is intellektuálisabb szórakozás.

De ha már úgy döntöttek, hogy gárdáznak, akkor nem kellett volna nekik engedélyezni. Ott voltak ezek a szerencsétlen megvezetettek tavaly nyáron a Sándor Palotától néhány méternyire, ahol tudvalevő, hogy két országjárása közti szünetekben a mi köztársági elnökünk szokott székelni. Csak annyi kellett volna, hogy Laci Bácsi a megszokottnál jobban kihajoljon az ablakán, és hazakiabálja a fiúkat. Azt mondja nekik, hogy aludni szeretne. Vagy klasszikus zenét hallgatni. És elmagyarázza nekik, hogy vezényszavak közepette, egyik tevékenység sem művelhető zavartalanul.

Mondhatta volna azt is, hogy ízlése ellen való ez az ostobaság, ráadásul mutatványnak is veszélyes, játék a tűzzel. Merthogy egyszer már megégette magát ezzel az emberiség. Akkor sok tízmillióan meghaltak, közöttük majdnem háromnegyed millió magyar állampolgár.

Mondhatta volna ezt is, bár mentségre legyen mondva, lehet, hogy éppen nem volt odahaza. Valahol az országban kóborolt, magas bérceket mászott, mély völgyekbe ereszkedett, bibét és porzót figyelt meg, mint Cseh Tamás Vértes nevű földrajztanárnője egykoron a „Legjobb kirándulásunk” című örökzöldben.

Most már persze mindegy, a baj megtörtént, segíteni nemigen lehet rajta. Még akkor is így van ez, ha végre valahára akadt egy bátor bíró, aki két nap alatt lezavarta azt a pert, amit szánalmas elődeinek sikerült majdnem egy évig sikerült szabotálniuk. Pataki Árpád bíró elzavarta az összes beavatkozni készülőt, meghallgatta az érintetteket, majd ítéletet hozott.

Példás és jó ítélet született, más kérdés, hogy ezzel csak – elnézést, magyar mondás –adtunk a szarnak egy pofont. A Magyar Gárda Egyesület ugyan elsőfokon feloszlott, de jön még majd a másodfok - ott nagyjából tudjuk, mi szokott történni.

De ha netán mégsem az történik, ami szokott, és amire ezúttal is számítani lehet, jó, ha tudjuk: a bíróság csak az egyesületet oszlatta fel, a mozgalom megmaradt. A mozgalmat pedig csak akkor lehet betiltani, ha valamilyen konkrét törvénysértést követ el.

A félelemkeltés és a gyűlöletre való uszítás Magyarországon ma nem számít törvénysértésnek. Ahhoz tehát, hogy a Magyar Gárdát egy másik magyar bíróság feloszlassa, az kell, hogy a Magyar Gárda - nem valamelyik tagja, hanem a mozgalom – csokit lopjon valamelyik boltban. Visszaesőként persze, és nagy tételben, mert különben csak szabálysértés, és akkor ugye miről beszélünk?

Vagy teszem azt, attól is fel lehet oszlatni őket, ha együtt beülnek egy autóba, és ittasan vezetnek. Pláne, még ha el is ütnek valakit. Romát, zsidót, kínait, feketét, arabot – bárkit, aki az útjukba kerül.

Vagy mondjuk, ha ingatlanpanamába keverednek. Nem valamelyik főnök, vagy beosztott gárdatag, hanem együtt, úgy, mint Magyar Gárda. Vagy fantomcégeket alapítanak, kiürítik őket, és egy szerencsétlen külfölditől ellopott útlevéllel eladják egy dörzsölt gazembernek. Netán szervert törnek fel, taggyűlésnek látszó eseményeken vesznek részt.

Na, ilyen esetekben lehet oszlani.

Addig azonban, amíg a derék gárdatagok nem valósítják meg a fenti cselekedeteket és mindössze annyi a bűnük, hogy félelmet keltenek a tisztességes emberekben, nos, addig a társadalomnak nincs esélye velük szemben. Addig a Magyar Gárda tagjai szép nyugodtan masírozhatnak az emberi kor legvégső határáig.

Ezzel együtt, minden tiszteletem Pataki Árpád bíró úrnak. A sok fatökű helyett, ő legalább megpróbálta.

Föld S. Péter