Március közepén kezdődik a kampány, de már most levelekkel bombázzák a népet, adakozzanak a Fidesznek, minden magyar forintra szükség van a teljes győzelemhez. Mert csak a teljes győzelem elfogadható, a kiütéses diadal, minden más, például az egyszerű többség, már vereségnek számít.

Abból meg, tudjuk, van már épp elég – Dunát lehet rekeszteni a választási zakókkal.

Obama kampányát ígérik nekünk a Fiúk, mucsai mutációját, természetesen. Merthogy Obama és csapata nem hazaárulózta az ellenfelet, nem akarták a földbe (agyagba) döngölni a másik oldalt, nem vádolták meg őket az ország kiárusításával, idegen érdekek szolgálatával.

Változás lesz, magyarul Change, ami azt jelenti, hogy még beláthatatlan ideig Orbán Viktor Mihály marad a Fidesz örök és megbonthatatlan vezére. Nem lenne ezzel gond, az emberi szervezet is hétévenként kicserélődik, miért éppen Orbánnak ne sikerülne az újabb mutatvány.

Hanem a miniszterelnök-jelölti vitát valószínűleg kihagyja az idén. Azt mondják, a tanácsadói óvják ettől, amire máskülönben jó okuk van: a Viktor, nevéből egyáltalán nem következően, vesztes típus, eddig egyedül Horn Gyulát tudta maga alá gyűrni, igaz, nem volt nagy kunszt, Gyula bácsi félvállról vette a vitát, nem csoda, ha két vállon végezte.

Ezt az egyet nem számítva, az összes többi miniszterelnöki megméretést elbukta a Vezénylő Tábornok. Nem ő tehet róla: nincs hozzászokva az éles helyzetekhez. Megszokta, hogy mindig az övéi között beszél, sajátjai tapsolnak neki. Idegen terepre nem merészkedik, egyedül a hazai pályán megy neki a játék, ahol haver a bíró, családtag a kapufa, a pálya is neki lejt.

Orbán-közeli a közeg, ahol erősnek érzi magát.

Nem csoda hát, ha óva intik a vitától. Vonával még csak elbírna valahogy, de ciki lenne épp a Gabit alázni: ugyanabból a polgári körből indultak annak idején, hogyan venné ki magát, ha most egymás torkának esnének. Különben sem jó, ha elmérgesedik közöttük a viszony, Vonáékra még szükség lehet, kormányalakításból kifolyólag, de a két forduló közötti visszalépések tekintetében mindenképp.

Maradna hát Mesterházy Attila, akivel meg az baj, hogy majdnem olyan magas, mint Gyurcsány Ferenc. Már a kézfogáshoz is ágaskodni kell, parasztság lenne elspórolni a polgári parolát.

Bokros Lajosról nem is szólva. Más súlycsoport, felelőtlenség lenne Orbánt beengedni abba a ringbe, ahol Bokros is kesztyűt húzott. Már az első menet végén rászámolnának az örök és megbonthatatlan Vezérre,  jó esetben a gong mentené meg a leléptetéstől. Naná, hogy inkább a VIP páholyból nézi majd a meccseket – onnan kiabál, hogy egyik pancserebb, mint a másik. Pedig hát, hej, ha ő is ott lehetne, de nem lehet, nagyon sajnálja, hogy nem találtak hozzá méltó ellenfelet, talán majd legközelebb.

Most már csak azt kell kitalálniuk a Fidesz-közeli éceszgébereknek, hogy milyen indokkal hátráljanak ki a vita elől. Obamáék erre vonatkozóan nem adtak semmilyen muníciót, marad a szokásos magyar módi, a kettős beszéd. A Jobbikos közönség felé azt kommunikálják, hogy az ország tönkre tevőivel nincs miről beszélni, az árnyaltabb megfogalmazásokat is érteni képes szimpatizánsoknak pedig azt, hogy a sas nem vadászik legyekre. (Etelközből származó ősi dakota közmondás.)

Valójában nem a tanácsadói féltik Orbánt – ő maga fél. Remeg a gondolattól, hogy magukat újságírónak álcázó mikrofonállványok kérdései helyett valódi vitahelyzet várja. A miniszterelnök-jelöltek vitájában az ütemes Viktor-Viktor kiáltások nem hallatszanak be az utcáról a stúdióba.