„Gondolkodnak helyetted,

milyen jó, hogy vezetnek,

a fejétől bűzlik a nép”

Neoprimitív együttes, 1980.

Azt kérdezik a szocialisták Csányi Sándortól, hogy tényleg veszélyben van-e a pénzük az általa vezetett OTP-nél? Tényleg igaz-e, amit a kormány állít, jelesül, hogy a nyugdíjpénztárasok eltőzsdézik a náluk befizetett pénzeket, felelőtlenül és hanyagul kezelik a rájuk bízott vagyonokat.

Most tekintsünk el attól, hogy a szocialisták kérdése hallatán Szijjártó miniszterelnöki szóvivő szemében kis gyilkos fények gyulladnak, tekintete áthatóvá válik, és már fogalmazza is a tőle amúgy joggal elvárt szóvivői üzemmenetben a választ: a szocialisták csak ne kérdezzenek semmit, nekik ehhez nincs joguk, mert eljátszották azt az elmúlt években, sőt, még annál is korábban, előbb, mint ahogyan megszülettek volna. Ne kérdezzék ők Csányi Sándort, se senki mást ebben az országban, különösen ne kérdezzék az embereket, akik soha nem fogják nekik megbocsátani, hogy talicskával tolták ki az országot a Kárpát-medencéből. Lám, a Dél-Dunántúlt is legutóbb Las Vegasban látták, a Balatont pedig valahol a Negev sivatagban.

Ilyen és ehhez hasonló magvasságokkal szokott válaszolni a miniszterelnöki szóvivő az ellenzék által feltett kérdésekre – visszafogottan, és tárgyszerűen. (Pedig, ahogyan az egykori és ma újból aktuális vicc mondja: akár közéjük is lövethetne).

Tekintsünk el tehát attól, hogy ki kérdezte, amit kérdezett, ám a kérdés ettől még kérdés marad. És mindez független attól, hogy Csányi Sándor, úgy is, mint a leggazdagabb magyar, mit válaszol majd a szocialisták által feltett kérdésre. Nagy valószínűséggel persze semmit – merthogy erre neki nincs mit válaszolnia.

Ott van ugyanis Csányi Sándor, a fehérvári VIP páholy egyik legfontosabb prominense, a legtehetősebb magyar, aki emellett a honi labdarúgás megmentője és felemelője. A Nemzet Gazdagja, akinek a bankja mintegy 800 ezer magánnyugdíj-pénztártag pénzét kezeli. (Próbáljunk meg eltekinteni attól a gyanútól, hogy az egypártrendszer embert próbáló időszakában ugyancsak nyolcszázezer párttag alkotta az élcsapatot – nyilván nem lényegi összefüggés, csupán jól hangzó számmisztika, hogy az OTP magán-nyugdíjpénztárnak is éppen ennyi tagja van).

Csányi Sándor bizonnyal tisztességes ember, akitől talicskázás és tőzsdézés egyként távol esik - ha nem így lenne, nem ülhetne a fehérvári VIP páholyban, és nem élvezhetné a Kedves Vezető feltétlen bizalmát.

Csak hát, nem egyedül a Kedves Vezetőről van itt szó, hanem azokról az emberekről is, akik most el vannak bizonytalanodva, mert nem tudják, hogy az ő pénzük biztonságban van-e Csányi Sándor bankjánál, vagy jó alaposan el lett tőzsdézve. Mert azt csak a vak nem látja, hogy a magán-nyugdíjpénztár, mint intézmény, maga a fertő, a szocialisták vagyonát gyarapítja, ráadásul úgy, hogy közben megrövidíti az embereket.

Ez nem kinyilatkoztatás, hanem súlyos közgazdasági alapvetés - az, hogy Kedves Vezető még néhány hónappal ezelőtt is másképp nyilatkozott az ügyről, ne tévesszen meg senkit. (Akkor még azt ígérte, hogy megvédi a pénztárakat a szocialistáktól, ami azért is érdekes mutatvány lenne, mert ha a magánpénztárak a szocialisták tulajdonát képezik, akkor fölösleges tőlük megvédeni).

Úgyhogy, nem várnánk valóságos választ Csányi Sándortól, eszünkbe sem jut, hogy talán mondana valamit a kérdéssel kapcsolatban. Már csak azért sem, mert a válaszra, nem is nekünk lenne szükségünk elsősorban, de még csak nem is a sokat hivatkozott, és ezért bizonnyal sűrűn csukló embereknek. Magának Csányi Sándornak lenne szüksége arra, hogy tisztázza az én-képét, hogy megtudja, kicsoda is ő valójában: gazdag szocialista bankár, aki elvtársaihoz hasonlóan elsíbolja a nyolcszázezer pénztártag összekuporgatott vagyonkáját, mindenre elszánt oligarcha, aki mások nyomorúságából lett jómódú ember, vagy a jövő jóságos és igazságos letéteményese, aki megvédi a szegényeket az off-shore lovagok soha nem látott mértékű, pofátlanul parttalan tobzódásától.

Talán Csányi Sándornak sem lenne kárára, ha tisztázná viszonyát a kapitalizmussal, a versennyel és nem utolsó sorban a tőkejövedelmekkel kapcsolatban. Lehet, pikáns a felvetés, de itt lenne az ideje, hogy az ország leggazdagabb embere végre-valahára megtudja: jó-e a pénz, vagy rossz?

És ha elfogadjuk Vespasianus császár elhíresült bon mot-ját, miszerint a pénznek nincs szaga, akkor legalább arról lenne jó valamilyen bizonyosság, hogy ki az, aki bűzlik Hunniában.