Most & Itt

Toroczkai papíron ártatlan - avagy a törvény és az ő szövedéke

  Toroczkai László tisztességes magyar polgár, nincs vele semmi gond, talán még példaképünk is lehetne, ha lenne hozzá kedvünk. Erről...

 

Toroczkai László tisztességes magyar polgár, nincs vele semmi gond, talán még példaképünk is lehetne, ha lenne hozzá kedvünk. Erről most már papírja is van, ha akarja, lobogtathatja, vagy bárkinek az orra alá dörgölheti. És ha úri kedve úgy tartja, gúnyosan röhöghet a szemünkbe, mondván: hülyék vagytok, elmehettek az anyátokba azzal a fene nagy demokráciátokkal! De legalábbis, kitörölhetitek vele a…

Toroczkai Lászlót - eredetileg Tóth Lászlónak hívták, de ez a név nem volt annyira érdekes, és eléggé szürke szaga volt -, a napokban jogerősen felmentette a Szegedi Városi Bíróság. Jó hír ez a demokrácia híveinek és rajtuk kívül mindenkinek, hiszen azt mutatja, hogy Magyarországon jogegyenlőség van, és a bíróságok még Szegeden is pártatlanok. Olyan országban élünk, ahol senkinek nem kell tartania semmitől - főleg, ha az illetőt Toroczkai Lászlónak hívják, és nem kicsiben, hanem nagyban dolgozik.

Toroczkait még tavaly novemberben kötelezte a szegedi rendőrkapitányság, hogy fizessen 40 ezer forintot, amiért szeptember l8-án az esti órákban, néhány ezer embert rábírt arra, hogy a fővárosi Kossuth térről a Szabadság tér felé induljanak. Ez a 40 ezer forintos bírság valóban rendőri túlkapásként értelmezhető, már-már a pártállam legsötétebb korszakait idézi, igazi ávós módszer, hiszen mindenkinek joga van a Kossuth térről a Szabadság térre menni. Ha meg ezt néhány barátja, kollégája, családtagja, vagy üzletfele élén teszi, akkor meg különösen nem lehet semmi kivetni valót találni benne.

Nyilván ezért gondolta úgy Toroczkai és ügyvéd apukája, aki a perben fia védőjeként szerepelt, hogy nem kellene kifizetni a 40 ezer forintos bírságot. Fellebbeztek, és mint kiderült, sikerrel. Voltak persze, akik már a 40 ezer forintos bírságot is kevesellték, fanyalogtak, és nevetségesnek tartották az összeget, de nem volt igazuk. A 40 ezer forint egy forradalmár esetében igenis komoly összegnek számít, ennél többet csupán egy gyorshajtásért fizettetnek az emberrel - ha például valaki szabálytalanul parkol az utcán, azt ennél valamivel olcsóbban is meg lehet úszni.

Toroczkai a gyorshajtókhoz és a szabálytalanul parkolókhoz képest kispályás elkövetőnek számít, a bűne csak annyi volt – illetve a Szegedi Városi Bíróság jogerős ítélete szerint még annyi sem – hogy néhány embertársát jogellenesen vette rá arra, hogy kollektíven átvonuljanak a Szabadság térre. Hogy azután ott a Toroczkai által megvezetett emberek mindenféle érdekes dolgot műveltek, arról már nyilván nem Toroczkai tehet.

A Toroczkai által a MTV székházhoz vezetett tömegek ugyanis, mint tudjuk, felgyújtottak néhány autót, 200 millió forintos kárt okoztak az épületben, megsérült mintegy 400 rendőr, de ez mind állampolgári jog, legalábbis a Szegedi Városi Bíróság ítészei egyáltalán nem akadtak fenn rajta. Hiszen a Szabadság-téren békésen randalírozók nem mentek át szabálytalanul az úttesten, és arra sincs bizonyíték, hogy autóval átlépték volna a záróvonalat.

Jó tudni, hogy jogállamban élünk. Vagyis, lehet hogy nem mindannyian, de Toroczkai László biztosan. És ne legyünk irigyek: ha egy embertársunknak sikerült, legközelebb talán nekünk is összejön. Toroczkainak most 40 ezret akartak kiszámlázni, amiért néhány ezer embertársát rávette, hogy borítsák lángba a fél országot, de ez mind belefér: a demokrácia, mint azt már számtalanszor volt szerencsénk tapasztalni, nem olcsó mulatság.

A székház ostromakor megsérült rendőrök sebei azóta nyilván begyógyultak, a felgyújtott autókért pedig - amennyiben volt megfelelő biztosításuk – valószínűleg már fizetett is, vagy majd valamikor fizet valamelyik biztosító. Talán csak a televízió székházának büféjéből forradalmi hevületben elemelt Túró Rudik árát kellene valakinek megtérítenie - bár a Szegedi Városi Bíróság jogerős ítélete ezt sem tekintette károkozásnak, nyilván úgy gondolták, ez még bőven belefér, nem is igazi büfés az, aki ennyi kálót ne tudna néhány nap alatt kigazdálkodni.

Toroczkainak tehát jogerős papírja van róla, hogy nem követett el törvénysértést. Gratulálunk neki, és csupán annyit kérnénk tőle: nekünk, gyarló többieknek, tudna-e hasonló dokumentumot szerezni - akár Szegedről, akár az ország más városának bíróságairól? Hogy mi, akik eddigi életünkben még nem hergeltünk fel nagyobb tömeget, hivatalosan is tudjuk igazolni, hogy tisztességesek és becsületesek vagyunk.

 

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Most & Itt
2007.05.06 21:05

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.