Január elsejétől tisztességesen fogok írni. Alkalmazkodom a körülményekhez, igazodom. Tudom, ha tisztességesen írok, akkor nem kell mitől tartanom, én pedig nem szeretek semmitől sem tartani.

Maga L. Simon László képviselő úr mondta az akkor még csak tervezett médiatörvény kapcsán, hogy aki tisztességesen ír, annak nincs mitől tartania.

Ilyen egyszerű az egész – írók, alkossatok remekműveket!

És azt is belátom, hogy idáig nem írtam tisztességesen. Talán még most sem úgy írok, amikor ezeket a mostani szavakat és mondatokat fogalmazom, bár némi javulást azért már tapasztalok. Már most tisztességesebb vagyok, mint tegnap voltam, amikor a médiatörvény még nem volt elfogadva.

Január elsejétől pedig még ennél is sokkal tisztességesebb leszek.

Idáig véleményem volt, vitáztam másokkal, akik – most már tudom – nagyságrendekkel tisztességesebbek nálam. Olyanoknak mondtam ellent, akiknek nemcsak ezután, de idáig sem kellett tartaniuk senkitől.

Aki magyar, tőlünk tart!

Meggondolatlan voltam és fékezhetetlen, írtam bele a világba, mikor mi jutott az eszembe. Azt írtam, amire gondoltam.

Január elsejétől is azt írom majd, amire gondolok, azzal a csekély különbséggel, hogy akkortól majd arra gondolok, amire merek. Ezt nem most találtam ki, régóta érlelődött bennem, már a Neoprimitív együttes „Álarcképtelenség” című műsorában, 1980-ban is szerepelt ezt a mondat. „Azt gondolom, amire akarok, /és arra, amire merek”.

Akkor Kádárnak hívták a királyt.

Akkor nem gondoltam, hogy ez a mondat – és a többi, mert voltak még ehhez hasonló renitens gondolataim, – egyszer még aktuálisabb lesz, mint valaha.

Ha jól emlékszem, nem ezért harcoltunk.

Szóval, tisztességesen fogok írni. Nem lesz könnyű főleg, mert nem szoktam hozzá. De nem adom fel, már most elkezdem gyakorolni. Bízom a sikerben, szerintem, menni fog.

Emberek, nekem Orbán Viktor a példaképem! Amit eddig írtam, gondoltam és mondtam a Kedves Vezetőről, az mostantól nem érvényes. Mostantól minden másképp van, de leginkább a múlt van másképp. A jövő pedig, nem csupán elkezdődött, de már be is fejeződött. Mostantól a jövőt is múlt időben kéretik érteni.

És Schmitt Pál köztársasági elnököt sem fogom tartalék-tőrözőnek nevezni. Éppen ellenkezőleg: dicsérni fogom minden tettét, iszom majd a szavait. Felállva tapsolok, amiért nem ellensúlya, hanem motorja a törvényhozásnak. Ha lesz valami, ami miatt aggódom vele kapcsolatban, talán, hogy nem eléggé gyorsan írja alá a Kedves Kétharmad által megszavazott törvényeket. Van, hogy öt percet is várni kell, míg aláír egy törvényt, pedig megtehetné, hogy még a törvény elkészülte előtt odabiggyeszti az autogramját.

Minden szép lesz, minden jó lesz, mindennel meg leszek elégedve.

Legalábbis írásban. Mert azt, hogy közben mire gondolok, a legnagyobb jóindulatom mellett sem tudom garantálni. Lehet, hogy lesznek olyan gondolataim, amelyekért nem vállalom a felelősséget. Tudom, ezen is lehet segíteni, de egyedül nem vagyok képes változtatni rajta.

Talán, ha a Kedves Kétharmad a média megregulázásnak mintájára a gondolatokat is segítene kordában tartani! Elméletben ez lehetséges, Orwell már hatvankét évvel ezelőtt megírta, az 1984 című regényében.

Kérném tisztelettel, ha szabadna bátorkodnom: állítsanak mellém egy gondolatrendőrt! Hogy ne kelljen félnem, ne kelljen tartanom semmitől. Mert az írásaimat még tudom valamelyest kontrollálni – de égne a pofám, ha esetleg valami olyanra gondolnék, amire nem akarok.