Most & Itt

Terike visszatért, a vak komondor újra lát

Terike visszatért az ő Józsijához. Naponta ezer ilyen eset történik a világban, nem lenne nagy ügy ez sem. Csakhogy a mi Józsink...

Terike visszatért az ő Józsijához. Naponta ezer ilyen eset történik a világban, nem lenne nagy ügy ez sem. Csakhogy a mi Józsink, aki valójában Terike Józsija, országgyűlési képviselő. Balogh Józsefnek hívják, és nemrég még a Fidesz színeiben dolgozott a haza üdvéért, de amióta állítólagosan eltörte a Terike orrát, azóta függetlenként kénytelen a nemzet felemelkedésén munkálkodni.


Terike orra még áprilisban tört el, ennek pedig az volt az előzménye, hogy hőseink Szabikával (ő egy jelenleg 31 éves fiúgyermek) súlyosbítva egy lakodalmon vettek részt. Ittak valamelyest, ezt maga Balogh képviselő említette a médiának, azt is ő mondta, hogy innentől nem emlékszik semmire. Szabika mondta neki, hogy baj van, mert eltörött a Terike orra. Terike azt állította, hogy Balogh képviselő, aki Fülöpháza polgármestere is egyben, bántalmazta, ekkor szerezte a sérüléseit.

Balogh képviselő az esetről csupán annyit mondott, hogy nem emlékszik arra, hogy ütlegelte volna Terikét, ittak is ahogy kell, de ebben - s ezt már a saját hatáskörünkben, mi tesszük hozzá – nincs semmi kivetni való. Lakodalomban az ember iszik, főleg a férfiember. Balogh képviselő ezért nem emlékszik semmire, filmszakadás volt nála, vagy, mondjuk úgy, hogy leszállt szemére az álommanó. Szerinte Terike a 80 kilós vak komondoron eshetett át, legalábbis ő erre gyanakszik, mert ütlegelésre nem emlékszik. Másra sem nagyon, csak arra, hogy ittak a lakodalomban, kérdés, hogy ki vezette haza a gépkocsit. Ezt jelenleg nem tudjuk, mert a vak komondort nem kérdezte senki, persze, úgysem tudott volna mit mondani, akkor meg minek bolygatni szegényt hülyeségekkel.


Lényeg a lényeg: Terike kórházba került, ahonnan nem az ő Józsijához, hanem az előző családjához távozott. Ez volt a helyzet mostanáig, ám az utóbbi napokban kedvező fordulat állt be az ügyben: Terike megszökött a rá vigyázó családjától, pontosabban a Józsi szöktette meg, elment érte a gépkocsijával, beleültette az autóba, és hazavitte az ő meghitt, vak komondor által őrzött fészkükbe. Ivásról ezúttal nem esett szó, de lesz még az is, merthogy, szavam ne feledjem, lakodalom lesz hamarost: Józsi és Terike egybekelnek. (Idáig ugyanis csak amolyan vadházasságban éltek, nem is csoda, ha Terike átesett a vak komondoron, még szerencse, hogy a házasság szentségében ilyen nem fordulhat elő.)

Most, hogy minden jóra fordult, várható, hogy Terike majd nyilván visszavonja korábbi vallomását. Merthogy mégsem kezdhetik úgy a házasságot, hogy bíróságra járjanak. Mostantól majd másképp emlékszik a Terike, lehet, ő is a vak komondort hibáztatja a történtekért, már neki is úgy rémlik, a kutyán eshetett át, másképp nem is lehetett, mert az ő Józsija nem olyan, aki kezet emel egy védtelen nőre.

És innentől kezdve helyreáll a világ rendje, visszafelé forog az idő kereke. Okafogyottá válik Balogh József képviselő kizárása a Fidesz képviselőcsoportjából, ezért érvénytelenítik kiűzetését a Paradicsomból. Megbocsátanak a tékozló fiúnak, jó gyerek a Józsi, asszonyát sosem verte, ezzel szemben derék és megbízható képviselője a választóinak, és jó polgármestere Fülöpházának, legközelebb majd megbízhatóbb komondorral őrizteti a házát.

Terike orráról kiderül, hogy el sem tört soha, talán még orra sem volt neki, ami eltörhetett volna. Nem is iszogatott a lakodalomban, Szabika sem fogyasztott, meg még a Józsi sem volt berúgva. Visszafelé múlik az idő, már töltik a muníciót az Auróra ágyúiba, a Földet négy elefánt tartja a hátán, boszorkányok pedig vannak, és a vak komondor újra lát.

Most & Itt
2013.05.21 21:05

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.