Hálátlanok vagyunk mi magyarok, beleharapunk a simogató kézbe. Nem tudunk örülni semminek, még annak sem, hogy kormányunk felismerte: a temetés sok család számára elviselhetetlen költségeket jelent, s ezért úgy döntött, hogy jót tesz velünk, ingyen adja, amiért idáig sok pénzt kaszált. Mi meg, hálátlan népek, csak élcelődünk rajta.

Azt írjuk az interneten, ahol bátrak vagyunk, amíg még lehetünk, hogy milyen szép lesz, amikor majd kiballagunk a temetőbe, ásóval a kézben, beleköpünk a tenyerünkbe, ahogyan azt a sírásóktól korábban ellestük, aztán adj neki, ha szóljon, ássuk a gödröt hűvös halomba.

Utána szépen belefekszünk, persze, csak miután már meghaltunk, de előtte még lemossuk magunkat, ránk adjuk a legszebb ruhánk, végül végtisztességet is mondunk magunk felett.

Ilyen és ehhez hasonló viccesnek szánt szövegeket terjesztünk a szociális temetésről. Pedig, akár díjazhatnánk is, hogy mint minden más esetben, a kormány ezúttal is a javunkat akarja. De mi ezzel is csak viccelünk, azt mondjuk, hogy a javainkat akarja, amit mi meg nem szívesen adunk oda neki.

Egyes elvetemült társaink odáig mennek, hogy azt állítják: védelmi pénzt szed tőlünk a kormány, erőnek erejével véd meg bennünket sajátmagunktól. Ami, valljuk meg, valahol érthető. Nincs a szegény kormánynak saját pénze, ha lenne legalább egy gazdag bácsikája Amerikában, akkor nyilván nem a mi pénzünkre utazna. De nincs neki senkije - se rokona, se boldog őse, csak mi vagyunk neki hozzátartozói, a nép.

Akinek senkije sincs, az annyit is ér.

A kormány azért találta ki nekünk a szociális temetést, mert tudja, hogy drága a koporsó, sokba kerül a szertartás. De nekünk semmi sem jó, még a nemzeti dohányboltok minden gyanún felül álló pályázatának sem tudunk felhőtlenül örülni, viccet csinálunk abból is.

Nem kellene itt megállni, a temetésnél, az életnek vannak más vetületei is, nem csak a halál. Például az egészségügy, ami sokak szerint jelen állapotában a halál előszobája. Akiknek ez a véleményük, azok a hosszú várólistákkal szoktak előhozakodni, meg az orvos- és ápolóhiánnyal, szóval az egészségügyben is találhatók még tartalékok, még a mostaninál is ingyenesebbé lehetne tenni mindent. A kórházakban amúgy már most is többnyire szociális gyógyítás folyik, vécépapírt, meleg ételt a beteg hozzátartozói visznek, vannak helyek, ahol a kötszereket is ők szerzik be, csakúgy, mint az eldobható injekciós tűt, gyógyszereket, mert a kórháznak nincs pénze ilyen fényűzésre.

Már csupán egy paraszthajszál választ el bennünket attól, hogy az orvost is mi vigyük magunkkal, és persze minden mást, ami egy korszerű, a XXI. század színvonalához szokott beteg gyógyításához szükséges.

És nyilván lesznek majd szociális iskolák is, ahol a szülő nem csak a krétát, a kitömött gólyát, a tornaórára a bordásfalat küldi be a gyerekkel, de a tanárt és a tanfelügyelőt is ő biztosítja.

Úgyhogy nem kellene viccelődni, mert nagyon is komoly, hogy a kormány velünk ásatja meg a saját a sírunkat. Pontosabban a rokonainkkal, családtagjainkkal, akik nyilván örömmel teszik ezt, más dolguk úgy sincs a világban.

Legalább lesz rutinjuk, mire majd ők is sorra kerülnek.