Fiatal nő, kisvállalkozó, naná, számla nélkül. El van keseredve, mondja, hogy miért. Van néhány milliója a bankban, és most nem tudja, hogy hova vigye. Azt mondja, fél, hogy ezek erre a pénzre is ráteszik a kezüket. Ezeknek, semmi sem szent, már a bankban sincs biztonságban az ember pénze, teszi hozzá.

Kérdezném tőle, hogy kik azok az ezek, akiktől a pénzét félti, de inkább hallgatok. Régről ismerjük egymást, tudom, világéletében a Fideszre szavazott, ha most vasárnap lennének a választások, ma is így tenne. De a pénzét azért félti. Nem kérdezek semmit, tudom, ő is tudja. Csak magamban morgok egy kicsit: te is rájuk szavaztál, vazze!

Rájuk szavazott, de most tőlem várná a választ. A párnacihát mégsem ajánlhatom, ha külföldi bankot javasolnék,  hazafiatlan lennék.

Valamiért nem áll össze benne, hogy ezek azok. Vagyis az övéi. Merthogy a politika, a gazdaság nem magától csinálódik, hanem valakik csinálják, alakítják, miattuk van az, ami. Nem magától lett bóvli az ország, sokak „munkáj”a van benne.

Még aznap a Facebookon. Fiatal és nő, szintén régi ismerős. Fidesz-fan, hitében megingathatatlan, véleményéből mozdíthatatlan. Hitt bennük, mint állat. Panaszkodik országnak-világnak. Mi lesz majd, hogy fizetni kell a bölcsődéért. Ki volt az a marha, aki ezt kitalálta? Látott-e már gyereket közelről, élt-e már bérből és fizetésből?

Lájkolnám a bejegyzést, írnám az üzenőfalára, hogy te akartad, te szavaztál rájuk vazze, hiába óvtalak, és intettelek. Edd meg, amit főztél, aranyanyám, most láthatod, mi lett abból, hogy az eszed helyett a szívedre hallgattál.

Pontosabban, az indulataidra.

Persze, nem írok neki semmit, tudja ő ezt nélkülem is.

Mint ahogyan azokat az orvosokat sem bántanám, akik egy társaságban azon keseregnek, hogy ezek az agyatlan barmok (megfogalmazás tőlük) az is szétverik az egészségügyben, ami nemrég még működött. Kérdezné a bennem lévő kisördög, kik azok az agyatlan barmok, akik szétverik, de tudom, csak vita lenne belőle, veszekedés. Mert azt már látják, hogy nagy a baj, és egyre nagyobb lesz. Kapkodás, rögtönzés minden szinten. De még valamiért nem állt össze bennük, hogy a sajátjaiknak köszönhetik azt, ami most, mindenki mással együtt, nekik is rossz.

Szorong a pedagógus-ismerős, hogy most majd mi lesz az iskolákkal. Meg persze főleg velük, tanárokkal. Az életpályamodell, ami be lett ígérve, arról már egy ideje tudják, hogy kamu. Pénz nincs rá, szándék csak szavakban, utcára kerülnek sokan, ha nem történik valami. A gyerekekről, akiket tanítaniuk kéne, nem is szólva. Velük mi lesz?

Te is rájuk szavaztál, vazze! Emlékszel, mekkorákat vitatkoztunk? De te hittél a fenékig tejfel elméletében, abban, hogy kolbászból lesz a kerítés, és csak akarni kell, hogy eljöjjön a Kánaán.

Rájuk szavaztál, vazze! Mondanám, de tudom, fölösleges. Tudja már ő is, nem hülye.

Kérdés helyett inkább hallgatok. Jó érzésű, tisztességes embereket bántanék meg a hitükben. Barátaimat, ismerőseimet. Nem a vallásos hitükben, hanem abban, hogy egy pártért, s különösen annak örök és megbonthatatlan vezéréért rajongtak.

Tudják, látják, mondják is, hogy ezek, az övéik elkúrták az országot, de mondani még nem merik.

Félnek. Tartanak attól, hogy szembesülniük kell önmagukkal, és rá kell ébredniük, hogy akikben vakon bíztak, csúnyán rászedték őket. Kihasználták a hiszékenységüket, visszaéltek a jóindulatukkal, ráadásul nem is különösebben ügyes furfanggal, hanem azért, mert könnyen hagyták becsapni magukat.

Jó éjszakát gyerekek, jó éjszakát Magyarország!

Könnyű álmot nem ígérhetek: nehéz lesz az ébredés.