Távozz tőlem, Sántán!
„Hazug emberrel és sánta kutyával
csak az vitatkozik, akinek
elment a józan esze”
Orbán Viktor Mihály interjúja 2009.január elején
Óvodai...
„Hazug emberrel és sánta kutyával
csak az vitatkozik, akinek
elment a józan esze”
Orbán Viktor Mihály interjúja 2009.január elején
Óvodai szakvélemény az Ovi nevű óvodásról.
Távozz tőlem Sántán, idézném új-magyar dialektusban az egyik legismertebb dakota közmondást, ha nem tartanék attól, hogy félreérthető leszek. Így azonban, úgyis, mint fejlesztő szakembernek, nem marad nekem más, mint a felismerés: az Ovi nevű ovissal ismét bajok vannak. Nyugtalan és kezelhetetlen.
Jó ideje dolgozom Ovi óvodájában, ő még sehol sem volt, amikor én már nagycsoportosokkal foglalkoztam, de meg kell mondanom, hogy ilyen gyerekkel még nem találkoztam a praxisomban. Pedig az elmúlt év vége felé már kezdtünk bízni abban, hogy valamelyest megnyugodott. S bár az oviban, továbbra is a hatalom megszerzése volt a jele, rövid ideig úgy tűnt, lehiggadt, és sikerült neki nagycsoportoshoz illő módon viselkedni.
De most valamiért újra begorombult: már a Tibi csoki sem dobja fel. Olyanokat mond, ami a nagycsoportban aggodalomra ad okot. És a viselkedése is aggasztó: míg a többi gyerek – hála intézményünk kitartó és szakszerű pedagógiai programjának - türelmesen kivárja a sorát, hogy mikor mehet a mászókára, mikor övé a hinta, és a játékmaci, az Ovi nevű óvodás mintha elveszítette volna a kontrollt. Állandóan mások elé tolakszik, s ha egy-két nagytestű társa nem tartaná vissza, lehet, hogy már régen uralkodna a többieken. Ebben a persze nem csak ő a hibás elsősorban - a szülői ház felelőssége is óriási, a gyerekek, számtalan pedagógiai alapműben olvasható, azt csinálják, amit odahaza megengednek nekik. Ha az ovis azt látja odahaza, hogy a bazsarózsákkal való törődés és a mangalica-legelők iránti felfokozott vonzalom felülírja az egyéb értékeket és elvárásokat, akkor az ovis is gátlástalanul fog viselkedni. A szakember ebben a helyzetben legföljebb rosszallását fejezheti ki.
Amikor kitört a válság, úgy tűnt, az Ovi nevű ovis felismeri a helyzetet. Nem örömmel, de késznek mutatkozott egy minimális együttműködésre. Az emberekért, fogalmazott az Ovi nevű óvodás, még az ördöggel, értsd a Feri nevű fiúval is, hajlandó lenne együttműködni.
Még mi, sokat látott szakemberek is bevettük a maszlagot. Azt hittük, Ovi a gyógyulás útjára lépett, használtak neki az intő szavak, kicsit talán el is bíztuk magunkat, hogy lám: a szülői feddés és a felzárkóztató pedagógusok együttes munkája meghozta a gyümölcsét.
Ám most megint a legrosszabb formáját hozza. Csúnyán beszél, ami nagycsoportban különösen visszatetsző. Csak a hatalom megszerzésében képes gondolkodni, csak arról lenne hajlandó tárgyalni a Feri nevű fiúval és annak barátaival. Más együttműködésre nem hajlandó - sok évtizedes tapasztalattal a hátam mögött azt kell gondolnom, hogy valószínűleg nem is képes.
Pedig a gyerekek, a szakirodalom ezt már kimutatta, közösen tudnak a leghatékonyabban játszani. Ha örökösen csak azzal vannak elfoglalva, hogy elvegyék a másik játékát és lerombolják a többi gyerek homokvárát, azzal nem jutnak előre. Akár győzhetnek is, de ebben nem lesz semmi örömük: ott állnak majd egyedül, ijedten és magányosan a nagy semmi közepén.
Néha figyelem a gyerekeket, látom, hogy az Ovi nevű ovis rendszerint egyedül játszik. Próbálta őt a többi ovis bevonni őt a közös játékba, ám ez az igyekezetük soha nem járt sikerrel. Vannak haverjai, akik az óvoda udvarának kerítésén kívülről bekiabálnak neki, bíztatják, hogy romboljon le még több várat. De azok ott olyan gyerekek, akik még sohasem láttak közelről rendes játszóteret, fogalmuk sincs arról, hogyan is kell ilyen helyen viselkedni.
Meg kell állapítanom, hogy az Ovi nevű óvodás pszichésen labilis, s mint ilyen, azonnali gondozást igényelne. Meg akar felelni a neki kintről bekiabálóknak, ugyanakkor a benti játszóteret sem kívánja feladni. Odakintről pedig egyre erősebbek a hangok: Ovi, miért nem csinálsz már valamit! Mióta várjuk már, hogy megmutasd, milyen erős vagy! Mikor zavarod már el a többi gyereket a játszótérről?
Elzavarná őket, nincs is más vágya, nem hiába, hogy a hatalom megszerzése az óvodai jele. Másról sem álmodik, ezzel kel, ezzel fekszik, még a játszótér állapota sem érdekli, akár beszántaná, csak adja már neki a Feri az irányítást. Csakhogy az Ovi nevű ovisnak még ki kell várnia a sorát - mindennek eljön az ideje.
Ha én lennék valamelyik édes szülője, akkor persze megérteném a vágyait. Én is ismerem a Hobo Blues Band által írt gyermekdalt, amelynek egyik sora így szól: oly sokáig voltunk lent, / már nem is tudjuk, milyen fent.
Jó lenne végre fent lenni, mert akkor megvehetné a régóta áhított kis műanyag lapátot, és ugye a barátainak is ígért egy csomó homokozó vödröt. Azok meg ott állnak, és nem értik, hogy az Ovi nevű ovis csak jártatja a száját, de még egy fia vödröt, annyit se láttak.
Fogy az Ovi nevű ovis barátainak a türelme, meg a hitük is apadóban van. Ráadásul egy csomó pöttyös labdával is tartozik a többieknek, pedig azt ígérte, hogy már 2006-ban visszaadja nekik.
Mint szakember, nem tudok másra gondolni, minthogy az Ovi nevű ovis ezért ideges mostanában. Egyre ingerültebben mondják neki a haverjai, hogy most már aztán tényleg kell a lóvé.
A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
csak az vitatkozik, akinek
elment a józan esze”
Orbán Viktor Mihály interjúja 2009.január elején
Óvodai szakvélemény az Ovi nevű óvodásról.
Távozz tőlem Sántán, idézném új-magyar dialektusban az egyik legismertebb dakota közmondást, ha nem tartanék attól, hogy félreérthető leszek. Így azonban, úgyis, mint fejlesztő szakembernek, nem marad nekem más, mint a felismerés: az Ovi nevű ovissal ismét bajok vannak. Nyugtalan és kezelhetetlen.
Jó ideje dolgozom Ovi óvodájában, ő még sehol sem volt, amikor én már nagycsoportosokkal foglalkoztam, de meg kell mondanom, hogy ilyen gyerekkel még nem találkoztam a praxisomban. Pedig az elmúlt év vége felé már kezdtünk bízni abban, hogy valamelyest megnyugodott. S bár az oviban, továbbra is a hatalom megszerzése volt a jele, rövid ideig úgy tűnt, lehiggadt, és sikerült neki nagycsoportoshoz illő módon viselkedni.
De most valamiért újra begorombult: már a Tibi csoki sem dobja fel. Olyanokat mond, ami a nagycsoportban aggodalomra ad okot. És a viselkedése is aggasztó: míg a többi gyerek – hála intézményünk kitartó és szakszerű pedagógiai programjának - türelmesen kivárja a sorát, hogy mikor mehet a mászókára, mikor övé a hinta, és a játékmaci, az Ovi nevű óvodás mintha elveszítette volna a kontrollt. Állandóan mások elé tolakszik, s ha egy-két nagytestű társa nem tartaná vissza, lehet, hogy már régen uralkodna a többieken. Ebben a persze nem csak ő a hibás elsősorban - a szülői ház felelőssége is óriási, a gyerekek, számtalan pedagógiai alapműben olvasható, azt csinálják, amit odahaza megengednek nekik. Ha az ovis azt látja odahaza, hogy a bazsarózsákkal való törődés és a mangalica-legelők iránti felfokozott vonzalom felülírja az egyéb értékeket és elvárásokat, akkor az ovis is gátlástalanul fog viselkedni. A szakember ebben a helyzetben legföljebb rosszallását fejezheti ki.
Amikor kitört a válság, úgy tűnt, az Ovi nevű ovis felismeri a helyzetet. Nem örömmel, de késznek mutatkozott egy minimális együttműködésre. Az emberekért, fogalmazott az Ovi nevű óvodás, még az ördöggel, értsd a Feri nevű fiúval is, hajlandó lenne együttműködni.
Még mi, sokat látott szakemberek is bevettük a maszlagot. Azt hittük, Ovi a gyógyulás útjára lépett, használtak neki az intő szavak, kicsit talán el is bíztuk magunkat, hogy lám: a szülői feddés és a felzárkóztató pedagógusok együttes munkája meghozta a gyümölcsét.
Ám most megint a legrosszabb formáját hozza. Csúnyán beszél, ami nagycsoportban különösen visszatetsző. Csak a hatalom megszerzésében képes gondolkodni, csak arról lenne hajlandó tárgyalni a Feri nevű fiúval és annak barátaival. Más együttműködésre nem hajlandó - sok évtizedes tapasztalattal a hátam mögött azt kell gondolnom, hogy valószínűleg nem is képes.
Pedig a gyerekek, a szakirodalom ezt már kimutatta, közösen tudnak a leghatékonyabban játszani. Ha örökösen csak azzal vannak elfoglalva, hogy elvegyék a másik játékát és lerombolják a többi gyerek homokvárát, azzal nem jutnak előre. Akár győzhetnek is, de ebben nem lesz semmi örömük: ott állnak majd egyedül, ijedten és magányosan a nagy semmi közepén.
Néha figyelem a gyerekeket, látom, hogy az Ovi nevű ovis rendszerint egyedül játszik. Próbálta őt a többi ovis bevonni őt a közös játékba, ám ez az igyekezetük soha nem járt sikerrel. Vannak haverjai, akik az óvoda udvarának kerítésén kívülről bekiabálnak neki, bíztatják, hogy romboljon le még több várat. De azok ott olyan gyerekek, akik még sohasem láttak közelről rendes játszóteret, fogalmuk sincs arról, hogyan is kell ilyen helyen viselkedni.
Meg kell állapítanom, hogy az Ovi nevű óvodás pszichésen labilis, s mint ilyen, azonnali gondozást igényelne. Meg akar felelni a neki kintről bekiabálóknak, ugyanakkor a benti játszóteret sem kívánja feladni. Odakintről pedig egyre erősebbek a hangok: Ovi, miért nem csinálsz már valamit! Mióta várjuk már, hogy megmutasd, milyen erős vagy! Mikor zavarod már el a többi gyereket a játszótérről?
Elzavarná őket, nincs is más vágya, nem hiába, hogy a hatalom megszerzése az óvodai jele. Másról sem álmodik, ezzel kel, ezzel fekszik, még a játszótér állapota sem érdekli, akár beszántaná, csak adja már neki a Feri az irányítást. Csakhogy az Ovi nevű ovisnak még ki kell várnia a sorát - mindennek eljön az ideje.
Ha én lennék valamelyik édes szülője, akkor persze megérteném a vágyait. Én is ismerem a Hobo Blues Band által írt gyermekdalt, amelynek egyik sora így szól: oly sokáig voltunk lent, / már nem is tudjuk, milyen fent.
Jó lenne végre fent lenni, mert akkor megvehetné a régóta áhított kis műanyag lapátot, és ugye a barátainak is ígért egy csomó homokozó vödröt. Azok meg ott állnak, és nem értik, hogy az Ovi nevű ovis csak jártatja a száját, de még egy fia vödröt, annyit se láttak.
Fogy az Ovi nevű ovis barátainak a türelme, meg a hitük is apadóban van. Ráadásul egy csomó pöttyös labdával is tartozik a többieknek, pedig azt ígérte, hogy már 2006-ban visszaadja nekik.
Mint szakember, nem tudok másra gondolni, minthogy az Ovi nevű ovis ezért ideges mostanában. Egyre ingerültebben mondják neki a haverjai, hogy most már aztán tényleg kell a lóvé.
A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
