„Van olyan, hogy a kapufáról kifelé pattan a labda.” Ezzel a szellemesnek szánt mondattal igyekezett jelentéktelennek feltüntetni a tapolcai vereséget a Fidesz örök és megbonthatatlan vezére.

Mi, többi magyarok, már nem lehetünk ennyire megengedők.

Volt ugribugri Tapolcán, nem is kicsi.

Jön föl a Jobbik, mint csatornából a trutyi, a barna színű, bűzös lé lassan elönti az országot.

Nem mintha a tapolcaiak most azért szavaztak volna nagyobb részben a Jobbikra, mert ott náci-szimpatizáns emberek élnének. Nyilván vannak olyanok is, talán csak a Holdon nincsenek ilyenek, de alapjában véve nem erről van szó. És nem is csupán arról, hogy hatott a cukiság kampány. Vagyis, hogy egyre többen hajlamosak elhinni, hogy a Jobbik nem olyan, mint amilyennek eddig hitték. Nem kirekesztő, lám, Vona is milyen szépen tud kutyát simogatni. És a tapolcai győző, az amúgy igen egyszerű megjelenésű és gondolkodású Rig Lajos tetoválása sem az, aminek eddig gondoltuk.

Nem náci jelszó, hanem a házastársának szánt hűségeskü.

Vagyis, nem az ország nácul, legföljebb emelkedik az ingerküszöb. Amire néhány éve még felkaptuk a fejünket, arra ma már a vállunkat sem mindig vonjuk meg. Képviselőjük beleköpött a Duna-parti cipőkbe? Ejnye-bejnye, nem illik köpködni.

De ettől még csak a gyógyíthatatlan vérnácik szavaznának a Jobbikra. Nem az antiszemitizmus, és a cigányellenesség a hívószavak, hanem az, hogy sokan azt hiszik: Grál lovagok alkotják ezt, a Lázár János által is nyilasnak nevezett pártot. Hogy Vonáék éppúgy magyarok és keresztények, mint a Fidesz, csak sokkal becsületesebbek. Teli tisztakezű, becsületes politikussal. Akik jót akarnak az országnak, és más sem lebeg a szemük előtt, minthogy, miként tehetnék nagyobbá, gazdagabbá, erősebbé a magyar nemzetet.

Jó, a cigányokat nem szeretik, de hát tegyük a szívünkre a kezünket: ki szereti a cigányokat?

Vagy, teszem azt, a zsidókat.

Van, aki a biciklistákat nem szereti, más meg azokat utálja, akik nem szeretik a biciklistákat.

Nem lehet mindenkit szeretni. És nem is kell.

Viszont: anélkül, hogy egyetlen percre is megfeledkeznénk arról, hogy akik a most a szemünk előtt készülődnek, valójában báránybőrbe bújt gazemberek, másra kellene helyezni a hangsúlyt.

Azt kellene  tudatosítani a kedves közönségben, hogy ezek a veszélyes kártevők távolról sem olyan tisztakezűek, mint amilyennek mondják magukat. Láthattuk az elmúlt években, hogy mit műveltek a fiatal jobbikos szimpatizánsok az egyetemeken. Belőlük jön Vona pártjának utánpótlása. A Pistának jó lesz típusú egykori fiatalokból, akik az egyetemen listázzák szexuális szokásaik és hajlandóságuk mentén az egyetemre bekerülő lányokat.

Azok a HÖK-ösök adják a Jobbik utánpótlását, akik diákvezérként egymás között adják-veszik az egyetemi ösztöndíjakat, tanulmányutakat, pénzes munkalehetőségeket.

A Jobbik látszólagos hamvassága abban áll, hogy nagyban – értsd: kormányon - még nem volt alkalmuk bizonyítani, hogy korruptabbak, mint bárki, aki eddig kormányzott.

Brecht óta tudjuk: a jó erkölcs nem más, mint az alkalom hiánya. Ez az, ami mentén meg lehetne fogni a Jobbikot.

És van még valami - persze a náculás mellett. Vona Gábor pártja keményen Európa-ellenes. Nem lehet tudni, csak sejteni, hogy a pártnak honnan van (és főleg a kezdetekben) honnan volt pénze. Híresztelések szerint egyes keleti diktatúrák támogatták őket, ennek kellene alaposan utána járni.

A tapolcaiak számára nem Vonáék kirekesztő ideológiája volt a hívó szó. Ezt csupán elfogadták az emberek, mint amolyan vadhajtást, amit ezek a kedves fiúk (Orbán Viktor megfogalmazása 2003-ból) majd bizonyára kinőnek.

Nem növik ki. Hiába mutatja majd Vona, hogy neki van egy (értsd: 1) zsidó barátja, aki persze nem olyan kizsákmányoló és magyarellenes, mint a többiek. És idővel még roma alapszervezete is lehet a Jobbiknak.

Nem a kapufáról pattant ki a labda most vasárnap Tapolcán, hanem kilőtték a stadionból.

A közönség meg felállva ugribugrizott.