Erkölcsi fertőre készültem, de legalábbis fartőre. Az erkölcsi morál teljes hiányára. Mert ahogyan Vujity Tvrtko felvezette a vasárnap este a Naplóban Tóth Andrea riportját, a néző biztos lehetett benne, hogy magát a poklot fogja látni. Rémségesnél is borzasztóbb dolgokat, amelynek hatására úgy dönt, hogy gyermekét inkább küldi háborúba, vagy önként felajánlja egy gyermekkereskedőnek, de osztrák, vagy francia sítáborba soha az életben többé el nem engedi.

Szodoma és Gomora lett nekünk ígérve vasárnap estére. És nem is csak úgy általában, hanem személyes tapasztalásból: Tóth Andrea riporter ugyanis időt, s fáradságot – no meg persze a TV2 pénzét – nem kímélve személyesen tette tiszteletét egy ausztriai sí-táborban, hogy saját önnön szemeivel győződjön meg arról, hogy azok a fiatalok, akik szüleiktől többnyire jutalomként kapták a sí-tábori részvételt, mivel töltik ott az idejüket.

Hamar ki is derült, hogy mivel. Általában szabadidős tevékenységgel, vagyis, amikor nem síeltek, akkor azzal múlatták azt időt, hogy jól érezték magukat. Mondjuk, a tévében látott fiúk és lányok tényleg nem úgy érezték jól magukat, ahogyan speciel én jól érezném magam. Ittak, és dohányoztak, sőt még táncoltak is, rogyásig.

Tvrtkón már a felkonferálásnál látszott, hogy mélységesen fel van háborodva, Tóth Andrea pedig végig, amíg a sítáborban volt, gondosan ügyelt arra, nehogy, akár csak egy pillanatra is, mosoly látszódjék az arcán.

Sajnáltam őket. Nem a gyerekeket, akik – a riport címe után szabadon – féktelenül jól érezték magukat. A helyszínre küldött riportert sajnáltam, valamint a budapesti stúdióban rekedt műsorvezetőt. Főleg az utóbbit, merthogy Trvtko talán már akkor sem volt fiatal, amikor még nem viselt éjjel-nappal sapkát a fején. Vagy ő is volt fiatal, de nem emlékszik rá, milyen volt. Vagy emlékszik, csak úgy tesz, mintha már elfelejtette volna.

Egyik opció rosszabb, mint a másik. Annak idején, sok évvel ezelőtt, amikor annyi idősek voltunk, mint most a gyerekeink, mi sem mindig úgy viselkedtünk, ahogyan azt a szüleink szerették volna. Nem olyan ruhákban jártunk, nem úgy fésültük a hajunkat, ahogyan ők, és az övékéhez képest nagyon más, számukra nyilván idegesítő zenéket hallgattunk.

Sajnálom, hogy emlékszem még erre. Talán jobb lenne, nem emlékezni. Mert akkor most én is olyan szigorúan tudnék nézni, mint Vujity Tvrtko műsorvezető, olyan kioktató lehetnék, mint Tóth Andrea riporter, és ugyanúgy, mint ők, mélyen hallgatnék arról, hogy bizony nem minden sí-tábor olyan, mint amilyet ők bemutattak.

Merthogy, nyilván a Napló készítői is tudják, létezik az un. buli-síelés. Snow-attacknak hívják, és ez tényleg inkább a bulizásról, mintsem a sportról szól.

Lehet fintorogni és fikázni, de ettől még ez van. A sí-táborok döntő többsége - Tóth Andrea riporter, és Vujity Tvrtko műsorvezető erről sajnos decensen hallgatott -, nem ilyen.

De ez már legyen a Napló riportereinek a baja. Meg persze azé a nézőé, aki készpénznek veszi azt, amit vasárnap este a két sajtómunkás elővezetésében látott.

Az eredeti cikk a Metropol Online-on olvasható