Most & Itt

Szűzlányként a kuplerájban

Ha sikerül neki a mutatvány, Orbán Viktor lesz az első, aki szűzlányként dolgozhat egy kuplerájban. Mindez persze eddig sem volt idegen tőle -...

Ha sikerül neki a mutatvány, Orbán Viktor lesz az első, aki szűzlányként dolgozhat egy kuplerájban. Mindez persze eddig sem volt idegen tőle - ő mondta, hogy ne azt nézzük, amit mond, hanem, amit tesz. Ám bármit is nézünk, csak azt látjuk, hogy a Kedves Vezető külföldön erkölcsösnek igyekszik látszani, miközben idehaza romlottként kelleti magát. Sőt, nem csak a határainkon túl mismásol, de idehaza is két országban él: mást mond az övéi előtt, hazai pályán, és mást idegenben, a többiek előtt.


Régóta tudjuk, hogy a legjobban az övéi között, tapsviharban szeret beszélni. Hogy leginkább olyan helyeken mutatkozik, ahol bármit mondhat, taps lesz a jutalma.

A világ azonban ennél bonyolultabb, és bármennyire is sajnálatos, még mindig nem úgy működik, ahogyan azt Orbán és pártja szeretné.

A helyzetet tetézi, hogy már külhonban is kiismerték a Kedves Vezetőt. Tudják róla, hogy mindenre képes. Még arra is, hogy mást mondjon reggel, és megint mást ugyanannak a napnak a délelőttjén.

Január 21-én, a korai órákban, a rádióban az éppen ügyeletes közszolgálati mikrofonállvány lelkes alákérdezése mellett megköszönte a Békemenet résztvevőinek, amiért nem engedik, hogy Magyarország az Unió gyarmata legyen. (Magyarul, és angolul is felírták ezt egy molinóra a békemenetesek, talán rovásírással is odavéshették volna, csakhogy értsen mindenki a szóból.) Aztán, nem egészen fél nappal később, néhány száz kilométerrel arrébb, Brüsszelben, ugyanez (?) az Orbán Viktor arról biztosította az Európai Unió vezetőit és testületeit, hogy hazánk Európa része, a törvényeink pedig európaiak.

Reggel még buja bájait árulta a pénzes kuncsaftoknak, délelőtt már hamvas szűznek mutatta magát.

Göncz Árpád születésnapja kapcsán aztán ismét eljátszotta a hamvasan ártatlan örömlányt. Köztudott, hogy a Magyar Köztársaság első és mindmáig legnagyszerűbb elnöke jó ideje vörös posztó Orbánék szemében. Másfajta politikai kultúrát (és emberi tartást) képvisel, mint amilyet ők szeretnek és elviselnek. Göncz Árpádnak természetes, hogy úgy magyar, hogy közben európai. Nem kell neki ezt naponta hatszor elmondania, tudja róla mindenki, és ő maga is tudja ezt magáról.

Amikor Göncz Árpádot, kilencvenedik születésnapja alkalmából mindenfelől elhalmozták ajándékokkal és jókívánságokkal, a magát jobboldalinak mondó oldal zavartan hallgatott. Schmitt Pál megeresztett ugyan egy telefont finnországi bujdosásából, ám ennek nincs jelentősége. Plagi bácsi nem tud olyat tenni, aminek volna bármilyen jelentősége – talán, amikor tárogatón játszik, annak még van valamennyi súlya.

A pártok is üdvözölték a 90 éves Göncz Árpádot, vártuk, hogy majd Orbán is mond valamit. Ha másként nem, kelletlenül, munkaköri kötelességből. Legalább annyit, hogy boldog születésnapot, Elnök úr.

Aztán kiderült, hogy Orbán lehetetlenre vállalkozott: köszöntötte ugyan a volt államfőt, de úgy, hogy szabadságharcra hergelt seregei ne tudjanak róla. Mint a mesebeli királylány: vitt is ajándékot, meg nem is.
Nagyon kellett keresni a hírek között, nem verték nagydobra sehol.

Egyedül a Hír24 portál adta közzé - a közszolgálati média, nyilván jó okuk volt erre, mélyen hallgatott. Még a magukat kereskedelminek mondó, ám kényszerűségből a kormány kezéből falatozó kereskedelmi tévék sem kapkodtak, hogy világgá kürtöljék az eseményt.

Pedig a hír igaz: Orbán Viktor hosszabb táviratban üdvözölte születésnapja alkalmából Göncz Árpádot. Csak hát, mindez nem illik bele a Göncz-ellenes képbe. Egy olyan világba, ahol minden, ami normális és európai, szitokszónak minősül.

A Kedves Vezető szégyelli az övéi előtt, hogy megpróbált európainak látszani. Kultúrembernek, ha úgy tetszik. Bizonyos körökben ugyanis szégyen az ilyen, titkolni való gyengeség.

Úgy akarta élvezni a szexet, hogy közben az ártatlansága is megmaradjon. A tudományban ez ma már nem lehetetlen, a sebészek az elhagyott szűzhártyát is képesek visszavarrni.

A politika tudománya azonban még nem ennyire fejlett: itt az eljátszott, vagy soha nem is volt tisztességet a legügyesebb mutatványosok sem pótolhatják.

Most & Itt
2012.02.14 20:02

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.