Elengedné a diákhitel egy részét a kormány azoknak az egyetemistáknak és főiskolásoknak, akik tanulmányi idejük alatt gyereket szülnek. Ez persze még csupán terv, de már most jól hangzik, ha meg még majd a mostaninál is jobban közeledik a választás, akkor ennél is jobban fog hangzani. Kockázata nincs a bejelentésnek: ha lesz belőle valami, az nagyon jó, de ha mégsem, akkor sincs baj, mert a diákok már nyilván ettől is lázba jönnek. Stílszerűen szólva, ráizgulnak a témára, és mostantól máson sem jár az eszük, minthogy, miként szülhetnének több gyereket.

Persze, ahogyan a régi dakoták mai leszármazottai mondják: az ördög a részletekben rejlik. Mert azt ma még sajnos nem lehet tudni, hogy a szülni szándékozók diákhitelének mekkora részletét engednék el, mint ahogyan az sem világos, hogy mit szólnak ehhez az érintett bankok, akiknek a szerszámával a kormány már így is számos alkalommal verte a csalánt. Jár-e továbbá kedvezmény ikerszülés esetén, és az sem mellékes, hogy hol kell megszülni az ominózus gyerekeket.

Utóbbi kérdés azért is fontos, mert, nagyon is méltányolható okokból, a kormány nyilván azt szeretné, ha a diákhitel egy részének fejében létrehozott gyerekek magyar földön születnének meg. És itt is nőnének fel, amire azért ma nincs garancia, a diákhitelesek egy része ugyanis már régen külföldön él, kinti munkavégzésből teremti elő a megélhetését, és diákhitelének törlesztőrészleteit. Sok még a kidolgozatlanság, de már így, embrió formájában is üdvözölnünk kell a minden bizonnyal előremutató felvetést. Végre egy olyan elképzelés, amelyben – szemben az unortodox gazdaságpolitikával, és a tündérmesével - a valósághoz való valamilyen viszony is tetten érhető. Jelesül, annak a beismerése, hogy nem születik elég gyerek, sőt, még annál is kevesebb születik, mint amennyi az oly sokszor citált elmúlt nyolc évben világra jött.

Pedig Matolcsy György, még miniszterként, tényleg szépen eltervezte az egészet. Szerinte ugyanis a magyar szülőképes korúakat annyira lázba hozzák az egykulcsos személyi jövedelemadó jótékony hatásai, hogy rögvest azon törik a fejüket, miként kedveskedhetnének a mi kedves jó kormányunknak, és bármennyit is agyalnak, mindig arra jutnak, hogy azzal tudnák a legnagyobb örömet okozni, ha gyerekeket hoznának létre. Valóságos baby-boom-ot vizionált Matolcsy, és ha az ő képzeletén múlik, már rég bekövetkezett volna a bőséges gyermekáldás.

Nagyobb lenne a magyar, mint története során bármikor, gyereksírástól hangos, s kakis pelenkáktól szagos a Kárpát-medence.

Azóta talán már Matolcsy is rájött, hogy a gyerekvállaláshoz más is kell, mint az egykulcsos személyi jövedelemadó. Sőt, még a diákhitel egy részének elengedésére vonatkozó, igaz, ma még némiképp homályosnak tetsző ígéret is kevés lehet. Kiszámítható gazdaságpolitika kell hozzá, s ha nem is egymillió, de legalább néhány új munkahely feltétlenül. Kiszámíthatóbb viszonyok, élhetőbb élet, hogy mást ne mondjunk.

Merthogy, valamiből el is kell majd tartani a megszületett gyerekkel bővülő családot.

Ígéretekkel tehát teli a padlás, ám, ahogyan ezt Pesten mondják: ettől még senkinek nem lett gyereke.