Most & Itt

Szirénhangok újratöltve

Néhány hónappal ezelőtt azzal traktálták a közélet iránt még érdeklődő magyarokat, hogy bármi is legyen a véleményük a Fideszről, meg...

Néhány hónappal ezelőtt azzal traktálták a közélet iránt még érdeklődő magyarokat, hogy bármi is legyen a véleményük a Fideszről, meg az általa vezetett és irányított kormányról, melléjük kell állnunk. Támogatnunk kell Orbán Viktor pártját, mert, ezzel csábítottak a szirénhangok, csak a Fidesz mentheti meg a magyarokat a Jobbiktól. Márpedig van igény a megmentésünkre, a Jobbik ugyanis, így a szirénhangok, még a Fidesznél is rosszabb. Kirekesztőbb, szélsőségesebb.


Mondjuk, a Fidesz is elhatárolódhatott volna néhányszor a Jobbiktól. Gyakrabban és erőteljesebben, mint tette azt bármikor. Vagy csak úgy - egyáltalán.

Mostanában megint szirénhangokat hallunk. Más témában, de egyre hangosabban. Hogy abba kellene hagynia Európának és a világnak Orbán Viktor és a magyar kormány bírálatát, mert minél nagyobb a nyomás Magyarországra, annál inkább Orbán szabadságharcos maskarába öltöztetett ámokfutása mellé állnak az emberek.

Tegyük helyre a dolgokat!

Az Orbán kormány káros gazdaságpolitikáját, és – fogalmazzunk visszafogottan - különös viszonyát a demokráciához, nem lehet eléggé bírálni. Jó tudni ezért, hogy aki a magyar viszonyokat kritizálja, idehaza és bárhol a világon, nem a magyarokkal szembeni kifogásait közli.

Nincs a magyarokkal baja senkinek, szeretnek bennünket, talán még jobban is, mint eddig. Sajnálnak, és aggódnak értünk, amiért túszul ejtett bennünket egy levitézlett, avítt ideológiákat a zászlajára tűző, gátlástalanul cinikus, korlátlanul felelőtlen társaság.

Nem velünk van baja bárkinek - a kormányunkat nem szeretik.

Ezt kellene tudatosítani, külföldön és idehaza egyaránt. Hogy nem a Duna, vagy éppen a Halászbástya lett szálka a demokratikus világ szemében. Nem a Balatonról mondanak lesújtó véleményt, még csak nem is a pesti viccről, vagy a magyar borokról.

Orbán Viktor és kormánya az, akiket a világ számos helyén ki nem állhatnak. Ezt kellene gyakrabban és hangosabban elmondani mindenkinek. Elmagyarázni, hogy az Európai Unió egy klub, amelynek tagjai elfogadtak egy értékrendet.

A szólás szabadságát például, a független jegybankot, a pártoktól és politikától független bíróságot, ügyészséget. Demokratikus játékszabályok vannak az Unió országaiban, s miután mifelénk ennek egyre kevesebb jele látható, érthető, ha megszólalnak.

Világosabban kellene elmondani, hogy aki Orbánt bírálja, annak nem Magyarországgal, és nem is a sokat hivatkozott magyar emberekkel van baja. Nem Bartók lett kisebb a világ szemében, nem a Hollywoodot megteremtő magyarok lettek kevesebbek. Az Aranycsapat zsenialitását sem vonja kétségbe senki.

Aki mégis ilyet hall, kérje ki magának a magyar nemzet nevében.

Azt kell tudatosítani, sokszor, mert nem lehet elégszer, hogy Orbán és pártja nem egyenlő sem Magyarországgal, sem a magyar emberekkel. Egyszerű, mindenki számára érthető mondatokban kell fogalmazni – most és itt nem a bonyolult, árnyalt érveléseknek van helyük.

Lassan kell mondani, hogy mindenki megértse: nem a magyarokat támadják a demokrácia világában, hanem azokat, akik a magyarokat kifelé terelik Európából.

Most & Itt
2012.02.04 20:02

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.