Most & Itt

Szirénhangok a Fidesz felől

A Fidesz megmondó emberei legújabban a társadalom - ahogyan ők mondják, az emberek - józan eszére hivatkoznak. Azt mondják, azért nem szabad...

A Fidesz megmondó emberei legújabban a társadalom - ahogyan ők mondják, az emberek - józan eszére hivatkoznak. Azt mondják, azért nem szabad bírálni a Fideszt, mert ha sokan kritizálják, akkor csökken a támogatottságuk, és mindez a Jobbik malmára hajtja a vizet.

A Jobbik, pedig, tudjuk, maga az ördög. Nem volt ez mindig így, Vona és csapata valójában Orbán Viktor köpönyegéből bújt elő, egyazon a polgári körben szervezték az ellenállást, az ország védelmét a genetikailag hazánkra támadó szocialista kormányzat ellen.

Kéretik erre emlékezni.


És nem elfelejteni azt sem, hogy 2006 őszén milyen daliásan lengedeztek az Árpád-sávos zászlók a Kossuth téri szép napokon, miközben a Fidesz szónokai a kormány elzavarására bíztatták az embereket. Idővel persze a Vezénylő Tábornok kérésére eltűntek a Fidesz-gyülikről az Árpád-sávos zászlók, de a szellemük továbbra is ottmaradt.

Most meg odáig jutottunk, hogy védjük meg a demokráciát a Jobbiktól.

Lenne ebben ráció, még az időzítés sem meglepő: apad a Fidesz tábora, a választások óta több mint másfél millióan hagyták ott az egykoron győztes sereget. Fogyóban az erő, növekvőben a félelem.

Jogos hát a felvetés, csak nem úgy, ahogyan azt a Fidesz megmondó emberei gondolják. A mostani a szirénhangok ugyanis azt sugallják az embereknek, hogy csak bennünk bízzatok, majd mi megvédünk benneteket a gonosztól. Ezért építünk nagy és erős államot, fékek nélkül, korlátlan felhatalmazással, hogy kokit és sallert oszthassunk az emberek ellenségeinek. Ne aggódjatok, mert bölcs és tévedhetetlen vezető áll az ország az élén, aki távol tartja az embereket a korrupt szocialistáktól, a kábítószeres szakállas bácsiktól és a jobb körökben vállalhatatlan, de bizonyos apró szívességek megtételében megkerülhetetlen Jobbiktól.

Lenne egy jobb opció is a Jobbik térnyerésének megakadályozására.
Nem uralkodni kellene, hanem kormányozni.

Utóbbi persze nehezebb, ráadásul összetettebb tevékenység, mint azt a Kedves Vezető és csapata gondolta. De talán nem is megoldhatatlan. Szakértelem kell hozzá, és kellő alázat.

Ha reális veszélynek tekintjük a Jobbikot – tekintsük annak - akkor minden felelősen gondolkodó demokrata közös cselekvésre buzdít. Nem csak a szavak, és nem csupán a pártok tekintetében.

Partnernek tekinteni az embereket, nem megoldandó feladatnak.

Véget kellene vetni annak a gyakorlatnak, hogy pillanatnyi ötleteket napok alatt átverjenek a parlamenten, és elfeledni a visszamenőleges törvénykezést. Visszaállítani az elfoglalt és lakájjá alázott közszolgálati média függetlenségét, a megbecstelenített Alkotmánybíróság jogait és tekintélyét.

Nem legyőzni kellene a bankokat, a szakszervezeteket, és a szakmai grémiumokat, hanem meggyőzni őket. És be kellene fejezni a nemzetközi szervezetekkel vívott szabadságharcot, le kellene tenni arról az agyatlan rögeszméről, hogy Magyarországot visszavezessék egy hetven évvel ezelőtt volt, letűnt világba.

Sorolhatnánk, de unalomig ismeri mindenki.

Mindez azt jelenti, hogy másfajta kormányzás kellene: demokratikusabb, tisztességesebb.

Nagy vonalakban ez az az alap, amellyel széles tömegeket lehetne „hadrendbe állítani”, hogy megállíthassuk a szélsőségesek térnyerését. Demokráciának hívják az ilyet, nem különösebben bonyolult – aki nem otthonról hozza magával, az is képes megtanulni.

Most & Itt
2011.10.31 19:10

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.