Most & Itt

Szijjártó konkrétan válaszol

Ha én orvos volnék, fiatal kezdő rezidens, vagy nagy tapasztalattal rendelkező szakorvos, és el lennék keseredve, hogy a szakmai életem kilátástalan...

Ha én orvos volnék, fiatal kezdő rezidens, vagy nagy tapasztalattal rendelkező szakorvos, és el lennék keseredve, hogy a szakmai életem kilátástalan, kevés a fizetésem, és reményem sincs jobbra, áldatlanok a munkakörülményeim, és mindezért olyannyira neki lennék búsúlva, hogy külföldre kívánkoznék a jobb kereset reményében,

ráadásul, még a kormányban is csalódtam volna, mert jobb életkörülményeket, élhetőbb életpályát ígért, ám semmit sem kaptam, sőt, az életem, ha lehet, még a korábbinál is kilátástalanabb,

s mindehhez még látnám magam körül, mi megy az egészségügyben, hogy csapnivalók a fizetések, túlterhelt és rosszul megfizetett a személyzet, hiányos a felszereltség, hosszabbodnak a várólisták, beteg, orvos, mindenki elégedetlen,

ha én orvos lennék, és társaimmal együtt tömegesen szándékoznék elhagyni az országot, akkor most végre valahára teljességgel megnyugodnék.


Idáig ugyan kétségek között voltam, ám ennek most hál’ istennek, egyszer, s mindenkorra vége. Szijjártó Péter nyilatkozott ugyanis vasárnap délután újságíróknak, eredetileg a rendvédelmisek ügye volt a téma, őket is jól megnyugtatta Orbán Viktor személyes szóvivője, azt mondta nekik, hogy a kormány nyitott a konzultációra.

Az orvosok, mert róluk is szó esett, ha lehet, még a rendvédelmiseknél is jobban meg lettek nyugtatva. Egy újságíró ugyanis MTI szerint a következő kérdést tette fel a miniszterelnök személyes szóvivőjének: mit tesz a kormány az orvosok elvándorlásának megakadályozása érdekében?

A következőkben szó szerint idézem Szijjártó Péter konkrétumokban bővelkedő, és szakmai szempontból is szignifikáns válaszát: „az ország átszervezésén belül az egészségügyi rendszer átszervezésére is haladéktalanul szükség van, hiszen jól látszik, számos ponton változtatni kell azért, hogy az egészségügy hosszú távon és magas színvonalon működőképes legyen. Az egészségügyi államtitkárság már folytatja a konzultációkat, és a kabinet elé viszi azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek kormány- vagy parlamenti szintű döntéshozatalt igényelnek annak érdekében, hogy a magyar orvosokat Magyarországon tudják tartani”

Ha én orvos lennék, kezdő rezidens, vagy bármilyen más életkorú gyógyító ember, e szavak hallatán már csomagolnám is ki a bőröndömet, nekem válaszként elég lenne, hogy az egészségügyi államtitkár már folytatja a konzultációkat, sőt, kormány- vagy parlamenti szintű döntések is születnek, számos ponton pedig változtatni fognak. Dehogy megyek én idegenbe, menjen a rosseb, jó nekem itt, ahol vagyok. Ja és mielőtt elfelejtem: nemcsak konzultálnak magas szinten, de hamarosan a kabinet elé is viszik a kérdéseket.

Ha pedig megátalkodott orvos lennék, hitetlen Tamás, akinek még ennyi konkrétum sem elég ígéretként, és még ekkor is kételkedve ingatnám a fejem, eszembe jutna, hogy Szijjártó szóvivő egy másik kérdésre is válaszolt. Arra is konkrétan, nem ám csak úgy, bele a levegőbe. Ugyanezen a tájékoztatón ugyanis az egyik renitens sajtómunkást az érdekelte, vajon lesz-e pénz az orvosok fizetésének emelésére, mire a szóvivő – megint szó szerint idézem -  a következő konkrétumokkal válaszolt: „egy ország sem engedheti meg magának, hogy elveszítse a legjobb orvosait, ezért a kormány meg fogja vizsgálni, milyen lehetőségek állnak rendelkezésére azért, hogy Magyarországon tartsák az orvosokat.”

Egy tényleg nagyon konkrét, és szakmailag is előremutató felvetés, ha én orvos lennék, és tudnám, hogy az ország nem akarja elveszíteni a legjobb orvosait, ezt hallva már tervezném is, hogy nagyobb házba költözünk a családdal, szebb autót veszünk a mostaninál, legalább négy gyerekünk lesz, különös tekintettel arra, hogy mint Szijjártó szóvivő mondta, a kormány meg fogja vizsgálni, milyen lehetőségek állnak a rendelkezésére.

Ha én orvos lennék, az speciel fel sem vetődne bennem, hogy a kormány miért csak most fogja megvizsgálni, hogyan lehetne nekem több pénzt adni? Mit csinált eddig az egészségügyi kormányzat, miért nem gondolkodott ezen már korábban is, egy éve, amióta kormányon vannak, de már előtte is, amikor még a jobb körülményekkel kampányoltak, lett volna idő egy kis gondolkodásra.

Ha én orvos lennék, a legjobban annak örülnék, hogy valamelyik sajtómunkás nem kérdezte meg Szijjártó szóvivőtől: meg tudná-e mondani, hogy hány óra. Mert bizonnyal az lett volna a konkrét válasz, hogy jelen pillanatban nagyon időszerű ez a felvetés, tudnak róla, és foglalkoznak is a kérdéssel, a kormánynak mindig is kiemelten fontos volt a pontos idő, ezzel kel és ezzel nyugszik, mert az ország nem engedheti meg magának, hogy a polgárai ne tudják, hány óra van.

Most & Itt
2011.05.08 21:05

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.