Most & Itt

Szégyenünk szobra

Éjjel csinálták, sunyin, sötétben. Rendőröket vezényeltek a térre, hogy minden flottul menjen. Kordonok is voltak, ahogyan kell, nehogy kárt...

Éjjel csinálták, sunyin, sötétben. Rendőröket vezényeltek a térre, hogy minden flottul menjen. Kordonok is voltak, ahogyan kell, nehogy kárt tehessenek benne a tiltakozók. Sok szégyenletes szobrot állítottak már fel ebben az országban, különböző rendű és rangú elkövetők, ez a mostani gond nélkül belesimul e dicstelen sorba.


Szánalmas szomorújáték a javából.

Cinikus és álságos volt már az indítás is. December 31-én, szilveszter napján jelent meg a Magyar Közlönyben a szoborról szóló első közlemény. Az eredeti szövegben szó sem esett áldozatokról, csupán a megszállásról.

Március 19-e volt az első határidő, akkor akarták átadni.

Aztán mégsem adták át. A kétharmad kiszámolta, hogy nem éri meg, mert politikailag nem kifizetődő a márciusi átadás. Több a veszteség rajta, mint amennyit kaszálni lehet.

Lett egy május 31-i határidő, ám az épp egybeesett volna a Kedves Vezető születésnapjával. Zsenántnak érezték talán, hogy épp akkor avassák a szobrot. Nem mintha ez számítana - számítóéknak semmi sem számít.

Aztán teltek a napok, s olyan volt ez az egész, mint egy Hitchcock film. Amiben akkor szorong a legjobban a néző, amikor épp nem történik semmi. De tudni lehet, hogy történni fog, és ami majd megtörténik, az minden korábbi történésnél szörnyűbb lesz.

Egy hete már érezni lehetett, hogy valami készül. Benne volt a levegőben, hogy hamarosan a helyére teszik a szobrot. A nyár közepén, amikor aki teheti, nyaral, s amikor a nagy meleg miatt lankad a figyelem.

Július a hőség hava.

A július 20-ra virradó éj pedig mostantól a szégyenünk éjszakája.

Most & Itt
2014.07.20 11:07

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.