Szórakozik a kormány a szegényekkel. Azt mondja nekik, hogy nincsenek annyian, ahányan vannak. Nem tetszett ugyanis a kormánynak, hogy a statisztikák szerint Magyarországon mintegy négymillió ember számít szegénynek, ezért lépett. (Kis lépés a szegényeknek, nagy lépés a statisztikának).

Kétmillió szegényt tüntet el a kormány. Nem toloncolja ki őket az országból, szegény honfitársaink továbbra is itt élnek majd közöttünk, de hivatalosan nem számítanak majd szegénynek.

Gazdagnak sem számítanak persze: akárcsak eddig, ezután sem számítanak semminek.

Mostantól a kormány dönti el, hogy ki a szegény. Az új statisztikai időszámítás szerint az számít majd szegénynek, aki éhezik. Idáig az is szegény volt, akinek nem volt annyi pénze, hogy emberhez méltó életet éljen: nem tudott fűteni, moziba járni, gyermekének rendes ruhát venni.

Mostantól ez is másként lesz, mert a kormány nem szereti, ha a szegény emberekkel Dunát lehet rekeszteni. Fáj neki a szegénység, mert szociálisan annyira érzékeny, hogy még a vasárnapi boltbezárást is elrendelte: nehogy még a mostaninál is rosszabb legyen azoknak, akik vasárnap (sem) tudnak vásárolni.

Ezzel megvalósult gyönyörű képességük a rend: vasárnap - vásárlás szempontjából legalábbis -, minden magyar egyenlő.

Szép és forradalmi tett a szegénység eltörlése, sejthettük volna, hogy a mi kormányunknak, amely még a szegénységnél hatalmasabb uraságokkal (lásd: Brüsszel) is szembeszegül, ez csupán egy könnyű kis ujjgyakorlat.

Lám, az oligarchákat is milyen szépen megszüntette a kormány: a fülkeforradalom dicsőséges napjaiban – emlékszik még valaki a fülkeforradalomra? – maga a miniszterelnök jelentette be, hogy elűzték az oligarchákat.

Aztán persze valahogy csak visszaszivárogtak, igaz most már másképp hívják őket. Mészáros Lőrincnek, Garancsi Istvánnak. Egyedül, Csányi Sándor nem jött vissza, mert neki nem is kellett elmennie.

Át kellene értelmezni a fogalmakat, mert nem csak a szegényekkel van baj. El tudnánk képzelni, hogy a jövőben ne lehessen újságíró, aki alákérdez a kormányon lévő hatalmasságoknak. Ne lehessen politikus, aki a köz vagyonának gyarapítása helyett a saját zsebét tömi tele. Ne maradhasson magas beosztásban az, aki nem üldözi, hanem pártolja, a bűnt.

A szegény emberek nem attól lesznek kevesebben, ha a statisztikák mást mutatnak, mint a valóság. És attól sem lesz kevesebb éhező, ha az adófizetők pénzéből működtetett közmédia szemérmesen nem beszél majd a karácsonykor meleg ételre várók hosszú soráról. Persze, aki akarja, a kormányt is megértheti: a szeretet ünnepén nem szeretnék elrontani a kedvünket. Nem arra szerződtek velünk, hanem egy szép új világot ígértek a magyar embereknek.

Vegyük már észre, hogy értünk van itt minden, a Nagy Mutatványos is azért vette most elő a varázsceruzáját, hogy szebb Magyarországot rajzoljon nekünk annál, mint amilyenben élünk.