Száz stadiont, ezeret, kiáltanánk a költő után szabadon. Kitárnánk lelkünket az univerzum felé, de előbb gyorsan hozzátennénk: még, még, még, ennyi nem elég!

Nem vagyunk költők, csupán szerény és visszafogott krónikásai próbálunk lenni az életnek nevezett szomorújátéknak. De még ebben a visszafogott állapotunkban is kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy igaz, amit a propaganda állít: Magyarország tényleg jobban teljesít. És nem csak abban az értelemben, hogy Észak-Koreához képest például még mindig viszonylag magas nálunk az életszínvonal, és az emberi jogok tekintetében is utcahosszal verjük Kim Dzsong Un szűkebb pátriáját, de a fejlődés más területeken is jól észlelhető.

Az igaz, hogy egyes területeken, például az egészségügyben vannak gondok, és az oktatás terén is akadnak még bizonyos hiányosságok. Ezek azonban csak azért vannak, hogy legyen honnan jobban teljesíteni. Az euró már jó ideje 300 forint körül mozog, ha ezt összevetjük azzal, hogy az előző kormányoknak soha  nem sikerült tartósan ilyen magasra tornázni az árfolyamot, szabad szemmel is jól látható a fejlődés.

Új stadionok épülnek, amerre a szem ellát. Üllői út, Nagyerdő, Felcsút, a dolgozó emberek szorgos munkájából emelkednek ezek a létesítmények - szívből, szeretetből és nem utolsósorban persze adóforintokból. És most itt a legújabb: Hende Csaba miniszter, amúgy szombathelyi országgyűlési képviselő, bejelentette, hogy Szombathelyen is új stadion épül. 12 milliárd forintból, ebből 9,6 milliárd forintot az állam áll.

Épp ideje volt. Mármint a bejelentésnek, lassan itt a kampány, tényleg az utolsó utáni percben mondta Hende miniszter, hogy Szombathelynek is lesz új stadionja.

Senkit nem hagynak az út szélén.

Nem szeretnénk demagógnak látszani, ezért most nem fogjuk kiszámolni, még kevésbé idemásolni valahonnan, hogy az épülő futballstadionok árából hány család életét lehetne könnyebbé tenni. Hány éhező gyerek kaphatna meleg ételt ebből a pénzből, hány fázós kisfiú és kislány cipőt, ruhát.

Tudjuk, a világ nem így működik. Ha most nem épülnének meg ezek a stadionok, pénz akkor sem jutna a családokra és a gyerekekre. Másra költenék ugyanis. Mert az nem úgy van, hogy van a pénz, aztán elköltik arra, amire kell. Az ilyen gondolkodás nem csupán demagógia, de szűklátókörűség is egyben. Ha ilyen egyszerű lenne az élet, akkor nem lenne szükség az államra. Vagy csak nagyon karcsú államra lenne szükség, olyanra például, mint amilyet 2010-ben ígértek a magyar embereknek. És nem olyanra, mint amilyen most van. Most kétszerannyi az államtitkár, mint az előző kormányok idején, és épp tegnap jött a hír, hogy ezen államtitkárok bérét szép csendben, ámde igen törvényesen megemelték. Valamivel több emelést kaptak az államtitkárok, mint a pedagógusok, ami, valljuk be, érthető, pedagógusból még mindig több van, mint államtitkárból, nem bírná el a költségvetés, ha minden pedagógus annyit kapna, mint egy államtitkár.

Jó lenne persze a stadionokkal párhuzamosan futballt is keríteni valahonnan. Látványos és eredményes játékot, a nézőtereken pedig elviselhető hangulatot. Mert ma nem a nemzeti dohányboltoktól kellene távol tartani a 18 éven aluli ifjúságot, hanem a lelátók hangulatától megkímélni őket. Normális, a futballt és nem a balhét kedvelő közönséget is építeni kellene a stadionokkal párhuzamosan.

Ezzel együtt, sokakkal ellentétben, mi nem akadnánk fenn azon, hogy új stadionok épülnek. Persze, amíg nincs foci a pályán, csupán vandalizmus a nézőtéren, addig a felépülő stadionokba nem szabadna szurkolókat beengedni. Múzeumként lehetne hasznosítani ezeket a bizonyára impozáns létesítményeket, a szektorok szélén teremőr nénik ülnének, akik az érdeklődőknek készséggel elmagyaráznák, hogy melyik stadion mennyibe került, és kinek a zsebébe kellett a pénz egy részét visszatalicskázni.

Aztán, ha majd elmúlik ez a fülkeforradalomnak becézett rémmese, el lehet vinni az összes stadiont a Szoborparkba. Lenin, Rákosi és Kun Béla szobrai mellett biztosan akad még számukra hely.