Száz Mikolát, ezeret!
Egy hétre tettem ki a lábam ebből a huzatos országból, s mire visszajöttem, minden a feje tetejére állt. Semmi sem olyan, mint régen, igaz, régen...
Egy hétre tettem ki a lábam ebből a huzatos országból, s mire visszajöttem, minden a feje tetejére állt. Semmi sem olyan, mint régen, igaz, régen sem volt olyan, de ebbe most nem mennék bele: meleg van, és ilyenkor jobb a békesség.
De azért azt nem gondoltam volna, hogy amíg én messzi tájakon járva, idegen földeket koptatva őrzöm az identitásom, idehaza Deutsch-Für Tamás ideggyengének nevezi a miniszterelnököt, Amihez - mielőtt még Morvai Krisztina rendőrcsizmákról kezdene értekezni -, sürgősen hozzátenném, természetesen joga van. Legföljebb attól nevetséges a dolog, hogy bagoly mondja verébnek. Vagy másképpen: más szemében a szálkát, a sajátunkban meg még a gerendányi eszelősséget sem….
Szóval, nem is erről szólnék leginkább, de még csak nem Fábry Sanyi néniről, aki a Magyarok Házában ezúttal nem a dizájn centerrel domborított, hanem, dacolva a tetőfokára hágott meleggel, a fentebb már említett Morvai Krisztina írói munkásságát népszerűsítette. Az utóbb időben alaposan elhíresült, magát jogvédőnek nevező hölgy ugyanis még mindig a tavalyi, októberi forradalmon rágódik, olyannyira, hogy most könyvet írt a sajnálatos eseményekről. Ami már azért is szignifikáns, mert Morvai doktornő úgy volt képes egy tanulmányt összeállítani, hogy a másik fél, jelesül a rendőrök képviselői közül egyetlen eggyel sem beszélt. Lehet persze így is, de akkor nem kell bíróság, ügyész és védő. Már a középkorban is művelték az ilyet, az igazságszolgáltatás legnagyobb dicsőségére, elég volt rámutatni valakire, és az illetőt már vitték is a vesztőhelyre.
Szóval ez sem érdekes, meleg van, hőségrekordok dőlnek meg, ilyenkor még a legedzettebb ember agya is kevésbé fog, nem csoda, ha egyesek olyan csínyekbe is belemennek, amelyektől normális üzemmenetben távol tartanák magukat.
Gondolok itt arra a csöppet sem jelentéktelen momentumra, hogy a Fidesz nemzeti ellenállást hirdet arra az esetre, ha a kormány keresztül veri a parlamenten ördögi tervét. Vagyis azt, hogy megpróbál valamit változtatni az egészségügy mindenki számára tűrhetetlen állapotán.
Volt már ilyen nemzeti ellenállás a magyar történelemben, nem is olyan régen, mint hinnénk. Nem kell nagyon sokat visszamennünk az időben, Bem apóra, vagy Rákóczi Ferencre gondolni, elegendő, ha Csurka úr eszelős terve jut az eszünkbe, amellyel annak idején a Horn kormányt kívánta aláásni - tíz év történelmi távlatából mondhatjuk: mérsékelt sikerrel.
Az idősebbek és az egészen középkorúak talán még emlékeznek arra, hogy Horn Gyufa országlása idején az egykori drámaíró, akinek akkor még nem lopta el a pártját a Fidesz, meghirdette, hogy akiknek a fontos a nemzet felemelkedése, de legalábbis megmaradása, ne vegyenek jegyet a BKV járatain. Mert ily módon, és csakis így, romlásba viszik a kormányt, miáltal az utóbbi feladja hadállásait, és végre azok vezethetik az országot, akik nem ártani, hanem segíteni akarnak a magyarnak.
A gondolat szép volt, sajnos akadt néhány hátulütője. Például, ha megvalósul a Csurka-terv, akkor bizony nagy kihívásnak néz elébe a magyar BKV ellenőri szakma. Merthogy kontrollügyi dolgozó legyen a talpán, aki egy bliccelőről képes megállapítani, hogy az illető most azért bliccel, mert lógni akar és ingyen szeretné igénybe venni azt a szolgáltatást, amiért mások fizetnek, vagy éppen ellenkezőleg: egy nagyon tisztakezű, mindannyiunk érdekében felelősségteljesen ténykedő hazafival van dolgunk, aki semmi mást nem lát maga előtt, mint hogy miként tudná minél hatékonyabban szolgálni a nemzet boldogulását.
Az ügy azután, úgy ahogyan volt, dugába dőlt, később a Kossuth térieknek sem jött össze a nemzet gatyába rázása, hiába akartak jót, a nemzetnek nevezett lakosság csak azt érzékelte, hogy a környéken nagyon büdös van – szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. (De főként mindkét vonatkozásban).
Most meg itt van nekünk a Mikola István által elővezetett össznépi ellenállási mozgalom, Amit, valljuk be, már eleve gyanakodva fogadunk, mert nem tudhatjuk előre, hogy hány körmös lesz a napi penzum. Ha szerencsénk van, a Nemzet Orvosa beéri azzal is, hogy a lila tangában techno zenére tobzódó szingliket kigyógyítja valamennyi betegségükből.
Mert odáig rendben van, hogy nem engedjük, hogy a baloldali népnyúzó arisztokraták rátegyék mocskos mancsukat a nemzet vagyonára – mi szeretnénk rátenni a mi mancsunkat, volt is olyan tervünk, sajnos 2002-ben veszítettünk, azóta meg csak futunk a pénzünk után.
Szóval, nem csak ezért aggályos az ügy. Hanem, mert az utóbbi években kijöttünk a nemzeti ellenállás gyakorlatából. Mással voltunk elfoglalva, volt egyéb dolgunk, az ellenállást meg hanyagoltuk. Most azután ennek isszuk a levét. Mert ki lehet hirdetni, hogy senki ne legyen beteg, hogy tisztességes ember ennek a kormánynak nem hajlandó a betege lenni. Ez idáig tiszta sor, ha mindenki makkegészséges lesz, a kormány megnézheti magát, elesik a vizitdíjtól, meg a kórházi napidíjtól, azután meg mehet sírni az Unióhoz, hogy nincs pénze az egészségügy reformjára. Vagy lehet betegnek lenni, elvégre emberek vagyunk, a vizeletünket sem tarthatjuk vissza az idők végezetéig, ez még a legjobbak esetében sem megvalósítható. De csak garantáltan nemzeti érzelmű orvoshoz járjunk, mert az biztosan másképpen kezeli a tyúkszemmel hozzá fordulók bajait, mint az, akinek egész műszak alatt csak a hazának ártás jár a fejében.
Sajnos, nem tagadhatjuk, hogy mint minden nagy gondolatnak, a Mikola-tervnek is vannak bizonyos kockázatai. Mert mi van akkor, ha a magyar ember nem veszi a lapot, nem ismeri fel az idők szavát, a tudatosságnak ugyanis még nem ért fel arra a fokára, hogy fejfájást mímelve valójában kormánybuktatáson törje a kobakját.
Száz Mikolát nekünk, ezeret, ahogy a költő énekelé vala. De lehet, hogy még ennyi sem lesz elegendő. Merthogy nyakunkon a nyár, ezerrel támad a globális felmelegedés, ilyen körülmények között komoly rizikó azt várni egy néptől, hogy nyaralás helyett feküdjön keresztbe az egészségügyi reformnak. Mindenesetre, legközebb kétszer is meggondolom, hogy kitegyem a lábam az országból: még jól emlékszem, akkor is külföldön voltam éppen, amikor Mikola úgy felkapta a vizet a pszichiáterek miatt, hogy kénytelen volt körmössel riogatni az országot.
Az Amerikai Magyar Népszava Szabadság számára írott cikk írott változata
