Most & Itt

Száz bajt csinál

Most már a Duna TV-nél is tudják, hogy nem kellett volna túllihegni Orbán Viktor száz napot értékelő beszédét. Jobban járnak, ha nem alakítják...

Most már a Duna TV-nél is tudják, hogy nem kellett volna túllihegni Orbán Viktor száz napot értékelő beszédét. Jobban járnak, ha nem alakítják át a Közbeszéd című műsort különkiadássá. Baj lett belőle.

Nem száz baj, csak egy, de az az egy baj épp elég volt.

Bajos lesz jól kijönni belőle.

Normális üzemmenetben az „Egy bolond százat csinál” című film ment volna a kérdéses időben a Dunán, ám a Professzorok Batthyány Köre valamiért nem egyeztetett a Duna tévével, így olyan időpontban kérték fel Orbán Viktort száz napot értékelni, amikor épp egy félreérthető című filmet adtak volna.

Műsorváltozás kellett, forradalomhoz méltó gyorsasággal. Kicserélték a műsort, ám a felirat megváltoztatására már nem jutott figyelem – most a világháló jóvoltából Orbánon röhög az ország.

Merthogy Orbán Viktor fotója alatt ottmaradt az eredeti felirat: Egy bolond százat csinál.

Túl azon, hogy messze nem értünk egyet a gúnyosan vigyorgókkal, sem azokkal, akik azt mondják, hogy Orbán csak azt kapta, amit megérdemelt, el kell ismernünk, hogy a Fidesz száz nap alatt tényleg többet tett, mint az előző kormány nyolc év alatt.

Mert bárhogyan is kutatunk emlékezetünkben, még sohasem volt 226 forint a svájci frank, és soha ennyi devizahiteles nem került még ilyen kilátástalan helyzetbe, mint most. Egyedül a nyugdíjasok reménykedhetnek, mert nekik legalább valami plusz lett beígérve. Egyelőre nem pénz, csupán egy levél a kormánytól. Maga Orbán Viktor ír az 1,7 millió nyugdíjas háztartásnak, aziránt érdeklődik, hogy szerintük mit tehetne értük a kormány, hogy jobb legyen az életük.

Már az is nagy dolog, hogy gondoltak a nyuggerekre – Kubatov Gábor szép és találó elnevezése – az pedig még ennél is felemelőbb, hogy, bár a kétharmados felhatalmazás alapján megtehetnék, a postaköltséget nem velük fizettetik ki. A Fidesz állja a számlát, mondta Orbán, ami megint csak arra utal, hogy történt egy, s más a száz nap alatt. Például az, hogy megint van pénze a Fidesznek - ezt megelőzően ugyanis csak sokmilliárdos adósságról lehetett hallani. (Ha másért nem, már ezért megérte a forradalom).

Ezért sem szabadna lebecsülni azt, ami e száz nap alatt történt. A gazdasági szabadságharc, Magyarország pénzügyi önrendelkezése ugyanis naponta többször is új fejezettel gazdagította a haditechnika aranykönyvét. Miközben Orbán arról beszélt, hogy nem ugrálhatunk úgy, ahogyan a piacok és a nemzetközi szervezetek   diktálnak – mire ijedtében történelmi csúcsra szökött a svájci frank – Matolcsy György rövid brüsszeli fejmosás után kijelentette: idén tartjuk a 3,8 százalékos hiányt, jövőre pedig 3 százalék alá visszük. (Még belegondolni is gyönyörű, milyen alacsony lenne a hiány, ha hagynánk magunknak dirigálni).

Az utópiák kora lejárt, éljen a valóság, mondta kedden Orbán. Valóban, még a Fidesszel nem szimpatizálók – ha még mernek ilyenek lenni egyáltalán – sem mondhatják, unalmas lenne az élet. Minden nap történik valami, ha más nem, hát az, hogy új fejezet kezdődik - szinte alig múlik el nap, hogy ne zárnánk le egy korszakot. (Irigyelnek is bennünket a világon, nincs még egy nemzet, amelyik száz nap alatt annyi korszakot zárt volna le, mint mi).

Elűztük az oligarchákat, és soha több nem jönnek vissza - ezt mondta Orbán áprilisban, a győztes választások éjszakáján. És tényleg: Fellegi, és Pintér csak első blikkre oligarchák, és Magyarország leggazdagabb embere, az Orbán által MLSZ elnökké kinevezett Csányi Sándor is csupán annak látszik.

Nem elég oligarchának látszani – annak is kell lenni.

Az is nagy változás, hogy a pedagógusok megbecsülése a korábbinak a sokszorosára emelkedett. Béremelés ehhez egyelőre nem járult, de lehet buktatni az alsósokat – sok tanárnak nyilván már ettől jobb lesz a közérzete. Ráadásul a közbiztonság is szilárd, új börtönök nyílnak, régieket felújítanak, ipari-agrár-börtön ország leszünk, az egy főre jutó börtönférőhelyek tekintetében magunk mögé utasítjuk a művelt világot.

Egyedül abban lehet még némi bizonytalanság, hogy az 1,7 millió levél címzettjei közül hányan válaszolnak majd a kormányfő kérdéseire. És azok, akik válaszolnak, mit írnak majd a miniszterelnöknek.

Valószínűleg azt, hogy hagyja a gonosz pénzt másra, kit érdekel, hogy mennyi a nyugdíj, és hogy hány forintba kerül a kenyér - nekünk az is elég, ha érezzük a megbecsülést.

Most & Itt
2010.09.08 18:09

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.