Tarlós főpolgármester úgy tett vasárnap este, mintha elhinné, hogy ő nyert a választáson. Úgy mosolygott és integetett a gazdája mellett, mint egy jóllakott napközis.

Pedig, ennyi, politikában eltöltött év után, neki is tudnia kell, hogy mi az ábra.

Nem azért nyert, mert őt és Fidesz néven futó pártját annyira kedvelnék a budapestiek. És még csak nem is azért, mintha az itt élők értékelték volna az elmúlt éveket.

A budapestiek nem szeretik Tarlós főpolgármestert és a Fideszt. Nem azért nem szeretik, mert nem szeretnek szeretni, hanem, mert tudják, hogy Tarlós főpolgármester és a Fidesz sem szereti őket. Feladatnak tekintik Budapestet, legyőzendő és meghódítandó ellenségnek, várnak, amit be kell venni. Nem szép szóval, személyiségük varázsával hódítják meg a hölgyet, hanem erővel döntik le a lábáról. (Emlékszünk a klasszikus tarlósi mondatra: "Ne ravaszkodj, mert leverem a szemüvegedet, és rá is ugrok!"…)

Tarlós főpolgármester és a Fidesz tudja, hogy a budapestiek nem szeretik, ha elveszik a kórházaikat, állami kézbe adják a közműveiket, bezárják az iskoláikat, betonnal ültetik be a Városligetet.

Tarlós főpolgármester tudja, hogy vasárnap nem nyert volna Budapesten, ha az MSZP nem dobja be a durcát, és nem hátrál ki Bokros Lajos mögül. Nemcsak a főpolgármestert nem támogatta a legnagyobbnak gondolt baloldali párt, de a többi jelöltet is csak ímmel-ámmal.

Nem véletlen, hogy a sehol sem jegyzett, és végül 2 százalékot (amire szerintük lehet már építkezni) szerzett liberálisoknak több plakátjuk volt, mint - a Fideszt leszámítva - az összes többi pártnak.

Jó, tudjuk, lejtett a pálya, a Fidesz számolatlanul költötte a pénzt, lefoglalta a plakáthelyeket, eluralta a helyi és az országos médiát.

Tudunk mindent, a könyökünkön jön ki.

Ezzel együtt, lehetett volna más is talán. Például az, hogy az MSZP is odaáll Bokros Lajos mögé. Akinek a 36 százalékos szavazataránya - kétheti jelöltség és gyakorlatilag nulla reklám után - azt jelzi, hogy Tarlós főpolgármester Budapesten legyőzhető lett volna.

Az MSZP persze szívesen legyőzte volna Tarlóst, de csak úgy, ha saját jelöltet állíthat vele szemben. Miután ez nem jött össze, fontosabb volt¸ hogy megelőzzék a DK-t, és ők maradjanak a legerősebb baloldali párt, mint az, hogy leváltsák Orbán helytartóját.

A választás előtt azt hallhattuk, hogy az MSZP elnöksége azért nem támogatja Bokrost, mert a vidéki tagszervezeteknek nem tetszik a személye. Hiába álltak ki a fővárosi szocialisták Bokros mellett, a baloldali választók azt látták, hogy pártjuk csak fél szívvel támogatja. (Vagy még úgy sem.)

Az is vádpont volt Bokros ellen, hogy nem baloldali ember. Ezzel is lehetne vitatkozni, mert bár ő konzervatívnak mondja magát, mindenki tudja, hogy honnan érkezett. Pénzügyminiszter volt Horn Gyula kormányában, például.

De messze nem ez a lényeg. Sokkal inkább az, hogy szemben minden ellenkező híreszteléssel, a rendszerváltozás óta soha nem állt Budapest élén baloldali főpolgármester. Nem volt rá igény. Demszky Gábor minden volt, csak nem baloldali.

Liberális volt és demokrata.

Bokros Lajos konzervatív és demokrata.

Mert a játszma – hányszor kell még leírni? - már jó ideje nem a jobb- és a baloldal között zajlik. Hanem a demokraták és a diktatúrát elfogadók között. Kelet és nyugat között, ha úgy tetszik, a múltba révedő árvalányhajas avíttság és a korszerűség között.

Az MSZP számára most fontosabb volt, hogy megmutassák, ki az úr a baloldalon.

Ennek esett áldozatul Budapest. És nem csak főpolgármesteri szinten, de több kerületben szintén.

Tudjuk, lejtett a pálya, nem kicsit, nagyon. (Lásd, mint fenn.)

De a magyar találékony nép: amit elvesznek tőle erővel, visszaveszi kreativitással.

Vagy, legalábbis, megpróbálja.

Az MSZP meg sem próbálta: sorsára hagyta Budapestet, és az itt élőket.

Ez persze csupán egy lehetséges változat. Mondjuk úgy: gondolatkísérlet.

Őrület?

Igen, az. De van benne rendszer.