A kormány saját honlapján magyarázza el a diákoknak, hogy miért nincs igazuk, amikor a meleg, fűtött szoba, vagy egy belvárosi romkocsma füstös félhomálya helyett a hideg utcákon hőzöngenek, tüntetés céljából. Olyan célokért fagyoskodnak ráadásul, amelyekkel a kormány is egyetért, sőt, már meg is valósította, vagyis, okafogyottá vált minden tiltakozás.

A kormány nem érti, hogy mit nem értenek a diákok, ám a diákok nagy szerencséjére, türelmes és jóságos anyagból lett gyúrva, ezért sokadszor is hajlandó a szájukba rágni a már elégszer elmondott igazságokat. (Pedig közéjük is lövethetett volna.)

A Felvételi szájbarágó nevű okossággyűjtemény célja, hogy bárki megtudhassa, mi az, amit nem tud, vagy idáig rosszul tudott. A kormány által elővezetett példában egy Kis Mária nevű gimnazista érdeklődik, mit és hogyan tudna tanulni, nem középiskolás fokon persze. Kis Mária eredetileg jogász szeretett volna lenni, tandíj nélkül, mert neki és szüleinek nincs erre pénzük, de a Szájbarágó elmondta neki, hogy ebben neki nincs igaza.

Kis Mária okos kislány, jó a felfogása, megérti, ha szépen szólnak hozzá. Ráadásul szófogadó és szorgalmas, úgyhogy, miután alaposan átolvasta a Szájbarágót, a végére már megszűnt benne minden kétely. Egyedül az nem világos a számára, hogy korábban, amikor még nem olvasta a Szájbarágót, hogyan is lehetett ennyire balga és tájékozatlan.

De most már mindegy, nem kell folyton a múlton merengeni, ami volt, elmúlt, a lényeg, hogy Kis Mária szépen megokosodott a Szájbarágótól. Annyira okos lett, hogy mire másodszor is végigrágta magát a nem csupán olvasmányos, de ízes magyarsággal megírt szövegen, Kis Mária már nem akart jogot tanulni. Se ingyen, se pénzért, és nem is érti, valaha hogyan foroghattak ilyen zavaros gondolatok a fejében. Ezzel szemben szilárd elhatározása, hogy valamilyen más pályát választ, olyat, amilyenre az ország vezetői szerint a hazának nagyobb szüksége van. Ha lehet, és eléri az ehhez szükséges pontszámot, valamint minden más kritériumnak megfelel, akkor például ritmikus majompelenkázónak képezné ki magát, úgy hallotta, ez most hiányszakma.

És már azt is nagyon bánja, hogy valaha a világlátást fontolgatta. Dehogy is akar ő már külföldön dolgozni, sőt, kifejezetten követeli a kormánytól, vegyék bele az Alaptörvénybe a röghöz kötést, aki pedig vét ez ellen, annak ne bírság legyen a büntetése, hanem börtönbe vele, izibe’.

Kis Mária másodszori olvasásra azt is megértette, miért jó az egyetemeknek, ha nincs önállóságuk, miért kell örülniük annak, ha a kormány által a nyakukra küldött komisszár intézi a mindennapjaikat. És a forráskivonást is helyesli, pedig – most már szégyelli magát ezért - korábban ez nem volt neki szimpatikus.

Kis Mária, hála a Szájbarágó végtelen türelmének, a végére már mindent tud. Azt is, hogy miért jó neki az, ami rossz, hogy a fekete mitől fehér, és miért van az, hogy semmi nem az, aminek látszik.

Januárban azután, immár kellőképp megokosodva, társaival együtt Kis Mária is tovább tüntet. De akkor már a Szájbarágó eligazításai alapján azt követelik majd a kormánytól, hogy ha lehet, hadd maradhassanak idehaza mindenáron. Még akkor is, ha a kormány nem garantálja, hogy elhelyezkedhetnek a szakmájukban, és arra sem lesz remény, hogy a megélhetéshez elegendő fizetést kaphassanak. És azt is követelik majd Kis Máriáék a diákok tüntetésein, hogy hadd fizessenek minél többet a tanulmányaikért, őket még az sem zavarja, ha a kormány nem hajlandó ezt tandíjnak nevezni. Nekik, mint mondják, az is elég, ha a szüleik nehezen, vagy egyáltalán nem tudják előteremhetni a pénzt.

Talán még egy régi slágert is énekelnek majd a tüntetéseken. Nem is tudják miért ez a dal ugrott be nekik, a Felvételi Szájbarágó erről nem írt semmit. Pedig, ha lett volna erről is valami eligazítás, Kis Máriáék nem csak a betűket ismernék, de azt is tudnák, hogy miért épp Koncz Zsuzsa dala jutott az eszükbe arról, ami most van.