Elegem van mindenből. A legszívesebben az lennék újra, akinek valamikor mutattam magam.

Romlott és korrupt országot építettem nektek, most már, ha akarnám, sem tudnám visszacsinálni. Bebetonoztam a hatalmamat, mamelukokat neveztem ki minden posztra, és a rendszer már magától működik. Sőt: valójában csak magától működik, beavatkozni lehetetlen. Egyre félelmetesebb és visszataszítóbb lett minden.

Pedig, én nem ezt akartam. Jó akartam lenni az emberekhez, adni nekik. Megsimogatni a fejüket, hátba veregetni őket, a vállukat lapogatni. Azt szerettem volna, hogy szeressenek. Jobb országot akartam a magyaroknak, szebb jövőt.

Most meg itt állok előttetek, a magam egyszerű, nemzeti szotyialista valóságában. Félek tőletek, mert egyre többen tudjátok, hogy milyen vagyok. Én is tudom, és ezért félek magamtól: fogalmam sincs, mire lehetek még képes.
Szabaduljatok meg tőlem. barátaim, mert rajtatok kívül jelenleg nincs erő, aki fel tudna engem tartóztatni.

Elfoglaltam a sajtót, az alkotmánybíróságot, az ügyészséget, a rendőrséget. Mindenhol az én embereim ülnek, végtelen időkig bebetonozva, talán már én magam sem tudnám elmozdítani őket. Már nélkülem, akár az akaratom ellenére is működik a rendszer, önjáróvá vált a nemzeti együttműködés. Leépítettem a jogrendet, azt hittem, nagy balhé lesz belőle, csodálkozom is, hogy nem hiányzik senkinek.

Az ellenzék gyenge és megosztott - ez is nekem köszönhető. Pedig én nem ezt akartam, ismertek engem, mint a rossz pénzt. Harcolni szerettem világéletemben, igazi küzdők ellen izmozni a csatatéren. Most, amikor mindezt már visszacsinálnám, nem megy. Már nem vagyok ura annak, amit létrehoztam, nem tudok parancsolni a magam kreálta teremtménynek.

Ne mondjátok, hogy megőrültem - a látszat ellenére jól vagyok. Fel tudom fogni, hogy mi van, tudom, hogy én vagyok a felelős, és ezért szorongok.

Tegyetek végre valamit ellenem, barátaim!

A rendszer mára olyan lett, hogy törvényes úton nem vagyok leváltható. De ez már nem én vagyok emberek, nem az, akit láttok. Amikor utoljára vettem a bátorságot, hogy tükörbe nézzek, magam is megijedtem.

Azt mondják a jósok, akikre mostanában hallgatok, hogy a sajátjaim fognak eltakarítani, amikor majd elérkezettnek látják az időt. Nem lesz jó ez senkinek: sem nekem, sem az országnak. Akik majd utánam jönnek, még nálam is könyörtelenebbek lesznek.

Én nem vagyok könyörtelen barátaim, sem diktátor, bár tudom, hogy sokak szemében annak látszom. Egy szerencsétlen, megtört futballista vagyok, akinek nem sikerült valóra váltani az álmait. Nem lehettem valódi labdarúgó, csak miniszterelnök.

Egy lebutított ország fura ura.

Ha jót akartok az országnak, szabadítsátok meg a gonosztól!