Most & Itt

Össze leszünk fogva

Most megint az van, hogy korábban soha nem látott az összevisszaság összefogás tekintetében. Mert azzal mindenki egyetért, hogy össze kellene...

Most megint az van, hogy korábban soha nem látott az összevisszaság összefogás tekintetében. Mert azzal mindenki egyetért, hogy össze kellene fogni, különben még a mostaninál is nagyobb lesz a baj. A józan ész pedig azt diktálná, hogyha összefogásról beszélünk, akkor mindenkivel össze kellene fogni, aki itt él ebben a kicsi, huzatosnak mondott hazában. 

Már csak azért is, merthogy mindnyájan magyarok vagyunk, vitán fölül jót akarunk az országnak, legföljebb ezt a jót nem egyféleképpen képzeljük el, ezt kellene valahogy megbeszélni.

Vannak persze, akik nem mindenkivel fognának össze, válogatósak összefogás tekintetében, azt gondolják, hogy az összefogás egy szakma, amelynek megvannak a maga fortélyai. Vagy rosszabb esetben küldetés, születni kell az ilyenre, pontosabban: polgárnak lenni.

Ráadásul, mondják, szerintük álságos dolog úgy tenni, mintha az összefogás lenne a gyógyír a mi a nagy, közös bajainkra.

Én sem gondolnám, hogy mindenkit egyformán szeretni kell, lapogatni a hátát és együtt kirándulni vele a hétvégén, de amikor egy nagy közös gödörből kell kikászálódni, akkor nem lehet nagyon kényesnek lenni. El kell fogadni a kinyújtott kezet – ettől, ahogy mifelénk Magyarországon mondják, még senkinek sem lett gyereke.

Speciel és per momentán én most arra gondolok, hogy a Vezénylő Tábornok nemrégiben kijelentette: egy hibás kormányzati politikával szemben az emberekkel kellene összefogni.

Szép világos, nizonyos értelemben tagoltnak is mondható beszéd. Ezek szerint van a hibás kormányzati politika – meg nyilván az ezt képviselő kormány – és vannak az emberek.

Menjünk tovább ezen a logikai ösvényen, kapaszkodónak hívjuk segítségül a logikát, hátha e menetelés közben megyünk is valamire. Van tehát a kormány, amely hibás politikát folytat, és vannak az emberek, akikkel a Fidesz – mert hát ki másról is lenne szó! – összefogna.

A Fidesz szerint nemrég még Fodor Gábor pártelnök sem volt ember, de most úgy látszik, lépett egyet az evolúciós ranglétrán. Merthogy a Fidesz örök és megbonthatatlan vezére egy Fodornak címzett válaszlevélben azt írta, vele is összefogna Gyurcsány Ferenc és kormánya ellen.  

Ha szegény Darwin élne, sárgulna az irigységtől! Mennyit melózott a fajok meghatározásán, aztán mostanra meg kiderült, hogy hiába hajtott, mint állat, nagyrészt fölösleges volt az egész. Merthogy nem is akkora nagy ördöngösség ez az ügy a fajokkal, mint ahogyan hittük: aki hajlandó a Fidesszel – ezen belül Orbán Viktor Mihállyal – összefogni és megindulni Gyurcsány kormánya ellen, az ember.

Aki pedig nem, az valami más, később definiálandó fajhoz tartozik. 

Nem muszáj túlbonyolítani a dolgokat, a világ sokkal egyszerűbb, mint amilyennek gondolnánk.

Azért a biztonság talán nem ártana egy új népszámlálást tartani, hogy megtudjuk, hány ember is él ebben az országban. Az már így elsőre látszik, hogy a tízmillióból lazán levonhatjuk a kormánytagokat, valamint a szocialista frakciót. Ők minden bizonnyal nem emberek, merthogy valószínűleg nem akarnának összefogni saját magukkal szemben.

Meg van egy csomó szimpatizáns is, nem annyi persze, amennyinek a kormány örülne, de még mindig sokkal több annál, mint amennyihez a Fidesz jó képet tud vágni. 

Mert minden polgári erőfeszej ellenére, még mindig nem egy a tábor . (A zászlóról nem is beszélve.)
Aki nincs velünk, az ellenünk van.

Aki ellenünk van, az nem ember.

Úgyhogy tényleg nem marad más: összefogni az embereket, és elindítani őket a kormány politikája ellen.
A többit meglátjuk – majd csak fog lenni valahogy.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
Most & Itt
2009.02.07 15:02

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.