Kezdjük azzal, mert mi mással is kezdhetnénk: ha igaz, amivel Simon Gábort vádolják, akkor az bűncselekmény és gazemberség. Az MSZP nemrég még volt alelnöke, amint az tegnap a nyilvánosság számára is kiderült, mintegy 240 millió forintnyi be nem vallott eurót és dollárt fialtat osztrák bankszámlán.

Jogi értelemben ez súlyos bűncselekmény, mert az adóhatóság elől eltitkolt jövedelem. Morálisan pedig gazemberség, ha ugyanis minden úgy van, ahogyan ma tudjuk, akkor Simon nem csak a hatóságokat csapta be, hanem azokat is, akik hittek benne és pártjában. Hogy ők különbek, mint a most hatalmon lévők. Hittek benne a tizennyolcadik kerületben lakó emberek, akik azt gondolták, hogy jelöltjük a választást követően jó képviselőjük lesz.

Nem szabad lopni, csalni, adóköteles jövedelmet eltitkolni - ezt mindenképpen el kellett mondani, alapállásként.

A történet másik olvasata az, hogy a négy éve a szemünk előtt zajló permanens választási kampány a finisébe érkezett. Mostantól bármelyik nap arra ébredhetünk, hogy előkerül egy újabb dosszié, iratanyag. Mert ügyek bizonyára számosan vannak: Simon Gábor története sem most vált ismertté a hatóságok előtt, és gyanítható, hogy minden titkok tudója, a Magyar Nemzet sem most kapta meg a Simon Gáborral kapcsolatos terhelő információkat.

Nem bántanám a Magyar Nemzetet, kollégák ülnek ott is a szövegszerkesztők mögött, ezért igyekszem nem arra gondolni, hogy már négy évvel ezelőtt, a 2010-es választásokat megelőző hónapokban is hasonló csodák sorozata történt a jobb napokat megélt újság háza táján: időnként rejtélyes papírok landoltak a postaládájukban, ügyészségről kikeveredett iratok, bíróságról elbitangolt jegyzőkönyvek találtak menedéket a szerkesztőségben. Véletlenül minden papír egyetlen irányba, az akkori MSZP felé mutatott.

Mert mindez beleillik abba a világképbe, amelyet Orbán Viktor és a Fidesz felmutat nekünk, magyaroknak. Hogy minden fekete, vagy fehér, vannak a jók, és vannak a rosszak. A makulátlan igazmondók, és a velejéig romlott hazugok.

Mi vagyunk a színtiszták, ti a szemenszedettek.

Ilyenné lett a világ, mert Orbán és a Fidesz ilyen világot teremtett a képzeletünkben. Ahol az igazságos király időnként elvegyül az előzőleg biztonsági emberek által gondosan megszűrt nép közé, hogy meghallgassa, majd orvosolja a magyar emberek panaszát. Lám, a rendőröknek is milyen szépen meg lett ígérve minden, pénz paripa fegyver, jelesül a tízezer forintos plusz pénz. Ami persze semmire sem elég, a megélhetésre semmiképp, ám mégiscsak az az érzet képződhet, hogy itt és most, törődve lett velük.

A valódi világ azonban nem ilyen. Nem úgy van, ahogyan azt Orbánék láttatni szeretnék: hogy egyik oldalon csupa rendes magyar ember, a másikon meg mindenki más, aki ráront a nemzetre.

Feltételezhetjük, hogy Simon Gábor nem az egyedüli, akinek eltitkolt bankszámlája van külföldön. Bizonyára vannak még mások is rajta kívül, és nem csupán az MSZP-ben. Mert a világ már csak ilyen: a jók nem egyetlen pártba sorakoznak katonás rendben, és a gonosz sem csupán egy másik politikai tömörülés hazája. Mindegyik magyarországi pártban magyar emberek vannak, azaz, jók és rosszak.

Nem nagy merészség feltételezni, hogy a következő hetekben sorra kerülnek majd elő mindenféle ügyek. Nem az ország leggazdagabb gázszerelője meggazdagodásának hiteles története, de még csak nem is a dohány- vagy földmutyik újabb fejezete, hanem kizárólag a jelenlegi ellenzék viselt dolgai kerülnek majd terítékre. Ismét az lesz, ami egyszer már volt: a Világegyetem Legjobb Oknyomozóit foglalkoztató Magyar Nemzet rendre papírokat talál a postaládájában, az épp ügyeletes sajtómunkás pedig tágra nyílt pupillával pislog az előtte fekvő paksamétára. Másnapra újságcikk lesz belőle és botrány, egészen április 6-ig - utána már nem lesz annyira érdekes az egész.

Ami pedig Simon Gábort illeti: ha igaz, amivel vádolják – és eddig senki nem cáfolt semmit – akkor, mint azt már az elején írtuk, bűncselekmény, és gazemberség amit művelt.

Ennyi.