Segíts a rendőrnek, verd meg magad!
A címben olvasható mondatot valamikor a nyolcvanas évek elején hallottam először egy házibulin. Főként értelmiségiek voltak az összejövetelen...
A címben olvasható mondatot valamikor a nyolcvanas évek elején hallottam először egy házibulin. Főként értelmiségiek voltak az összejövetelen, nagyon sok okosság hangzott el, még több szellemesség, köztük volt a fenti, mára ismét aktuálissá vált bölcselet. Már nem lehet tudni, ki volt, aki eredetileg kitalálta és bedobta a köztudatba, talán csak úgy lett magától, mint a szállóigék, vagy a városi legendák: apáról fiúra száll az ilyen gondolat, nem is fontos ki a szülője. Akkoriban egyébként sem ez volt a lényeg, hanem hogy megint lehetett röhögni egy kicsit a hatalom hülyeségein.
Most megint helyzet van, de ezúttal nincs kedvünk nevetgélni. Mi, akik szeretnénk hinni, hogy a rendőr a rendért van, most egy kicsit meg lettünk roggyanva. Mert hát eléggé kínos, hogy mégis rendőrök voltak azok a baromarcúak, akik május elején a hajnali órákban megerőszakoltak egy fiatal lányt. Egy ideig lehetett reménykedni, hogy hátha csak egyenruhába bújt gengszterek voltak az elkövetők, de sajnos kiderült, hogy igazi rendőrök voltak.
Ám bármennyire is gyalázat, ami történt, mégsem gondolnám, hogy a magyar rendőrökre az lenne a jellemző, hogyha meglátnak egy nekik tetsző nőt, akkor - mint Orbán Viktor olvasatában a baloldal a nemzetre – rárontanak. Néhány esetből nem szabadna túlzott következtetéseket levonni, de az is téved, aki nem hajlandó észrevenni, hogy nem elszigetelt esetekről van szó. A májusi hónapból eddig eltelt bő két hét rendőrségi szempontból nem mondható diadalmenetnek: tizenhat rendőrt például korrupció alapos gyanújával vettek őrizetbe. Ezek a közegek az M3-as autópályán szolgáltak, ahol, „hála” a magyar közlekedési kultúrának, más helyekhez hasonlóan sok baleset van. A baleseteknél pedig gyakran helyszínelni kell, mentőt és autómentőt hívni. Utóbbi tevékenység igen jó üzlet, így azután, távolról sem mindegy, hogy melyik autómentős vállalkozó ér hamarabb a balesethez. Lehet, hogy vannak országok, ahol ez főként gyorsaság és rátermettség kérdése, mifelénk, azé az üzlet, akit a rendőrök elsőként értesítenek. Ebbe bukott bele most tizenhat rendőr. Nagy biznisz lehet az autómentőkkel való törvénytelen együttműködés, ha tizenhat embernek tisztes jövedelmet biztosít. Vagy, ami még szomorúbb, ez is azt bizonyítja, hogy a rendőrök milyen rosszul keresnek - nem kell nagyon mélyen a zsebébe nyúlnia annak, aki egy kis plusz apanázs ígéretével korrumpálni szeretné őket.
S ha már itt tartunk, említhetnénk a Széna téri kolléga esetét. Arról a szerencsétlen, megtévedt helyszínelő rendőrről van szó, aki a túszejtést követő helyszínelés során elemelt 460 ezer forintot. Ennyi pénzért egy magára valamit adó maffiózó le sem hajol az utcán, s hallani olyan hírességről, aki ennek az összegnek a kétszeresét hagyja ott havonta a kozmetikusánál, a fodrászánál, és a személyi edzőjénél.
Rosszul vannak fizetve a rendőrök, de nem erre vezethetők vissza azok a gyalázatok, amelyek mostanában történnek. Szerény meggyőződésem ugyanis, hogy a magyar rendőrök nagy többsége még mindig a bűn üldözését és nem elkövetését tekinti hivatásának. Csak hát ez édeskevés: távolról sem elegendő, hogy a döntő többség rendesen végzi a dolgát. Az összes rendőrnek úgy kellene végeznie, kivétel nélkül, egyetlenegynek sem szabadna megtévedni.
Már csak azért sem, mert ez egy bizalmi szakma. Olyan, mint az orvosé, akik között mostanában szintén akadnak bizonyos problémák. Van olyan orvos, aki, ahelyett, hogy meggyógyítaná, továbbküldi a beteget - így szeretné igazolni, hogy az egészségügyi reform nem más, mint egy nagy és kártékony káosz. Egy másik kórházban már a portás lekapcsolja a nagymamájával érkező vérző fejű hároméves kisfiút – ezzel is üzenve a kormánynak, hogy mennyire nem értenek hozzá, lopnak és hazudnak, lám, még egy nagyon kevés iskolát végzett kórházi portás is átlát rajtuk.
Baj van, talán nem is kicsi, de ettől még nem kellene általánosítani. A Széna téri túszejtőről utóbb például kiderült, hogy alkoholt és korábban kábítószert is fogyasztott, valamint hogy egy időben rendszeres résztvevője volt a Kossuth téren forradalomnak hazudott szeánszoknak. Ám óva intenék mindenkit, hogy azt gondolja: a Kossuth tériek egytől egyig részegen és kábítószer hatása alatt cselekedtek.
Aljas gazemberség volt, amit a rendőrnek nevezett baromarcú állatok tettek, ám ha általánosítunk, és kapkodva lefejezzük a rendőrséget, az csak azoknak lesz jó, akik abban érdekeltek, hogy egy máskülönben normális országban minél nagyobb legyen a rendetlenség. Hogyha valakit lemeszelnek az úton, az ne lehessen biztos benne, hogy valódi rendőr állította meg. És ha történetesen igazi rendőr az illető, akkor se lehessen biztos abban, hogy a pénzéért kapott cédula nem hamis dokumentum.
Nincs annál rosszabb, mint amikor nem lehet tudni semmit. Amikor semmi nem az, aminek látszik, és senki sem bízhat senkiben. Mert akkor az van, hogy megvalósul gyönyörű képességük a rend: jön majd az egyszerűségében is nagyszerű Satu Ferdinánd, aki a Kossuth téri események idején tudatmódosító szerek hatása nélkül is képes volt éber álomba ringatni magát: elhitette magával, hogy a forradalom győzelme után ő lesz majd a Magyar Köztársaság belügyminisztere. Vagy talán nem is a köztársaságé, hanem a királyságé. Mert Satu és hátországa valójában nem demokratikus rendben gondolkodnak, hanem olyanban, ahol vitás kérdésekben egy jóságos uralkodó dönti el, hogy kinek van igaza: ha úri kedvük úgy tartja, boszorkányokat égetnek, feudális előjogokkal, pallossal, kalodával rendelkeznek. Meg persze az első éjszaka jogával, amit a május eleji erőszak folyamán a rendőrnek beöltöztetett állatok már jó előre ki is próbáltak.
Az Amerikai Magyar Népszava Szabadság - www.nepszava.com - számára írt cikk írott változata
