Most & Itt

Schmitt Pál szerint a zsidók

A zsidók jól érzik magukat Magyarországon. Ez nem egy légből kapott kijelentés: a Die Presse című osztrák lapnak nyilatkozta a Magyar Köztársaság...

A zsidók jól érzik magukat Magyarországon. Ez nem egy légből kapott kijelentés: a Die Presse című osztrák lapnak nyilatkozta a Magyar Köztársaság elnöke. Mondott még más meglepőt is Schmitt Pál, például, hogy nálunk száz százalékig demokrácia van, és hogy nagyon sok barátunk van Európában.

Fókuszáljunk a magukat jól érző zsidókra.

Személyes érintettség híján, nyilván a benyomásai alapján mondta ezt az álamfő (sic!). Megkérdezett egy csomó Magyarországon élő zsidót, ők mondták neki, hogy jól érzik magukat. Köszönik szépen, mondták Schmittnek a magyarországi zsidók, a megfázásunk elmúlt, és a fejünk sem hasogat annyira, mint a múlt héten, amikor bejött a hidegfront.

Ha más nem, az mindenképpen növeli magyar zsidók komfortérzetét, hogy a budapesti Új Színház élére a főpolgármester egy közismerten antiszemita párthoz kötődő párost nevezett ki. Ha azt mondjuk, ezeréves álma teljesült be ezzel a magyarországi zsidóknak, visszafogottan fogalmaztunk. Sokféle színház volt eddig is Budapesten, de antiszemita és kirekesztő egy sem – pedig, ahogyan a viccből is tudható, lett volna rá igény. Már majdnem az utcára mentek a magyarországi zsidók, hogy kiköveteljék, de aztán az élet (és Tarlós úr) megoldotta helyettük ezt a problémát.

Legföljebb azt lehetne megkérdezni, hogyha a magyar zsidók ennyire örülnek annak, hogy az antiszemiták kaptak egy színházat Budapesten, akkor mások, akik nem magyarországi zsidók, miért nem osztoznak a Magyarországon magukat jól érző zsidók örömében. Hogy csak egy nagyon friss hírt idézzünk: a Magyar Állami Operaház október 28-ára és 29-ére kitűzött hangversenyének vendégkarmestere, Christoph von Dohnányi arról tájékoztatta az Operaházat, hogy „nem kíván olyan városban fellépni, amelynek főpolgármestere az egyik színház vezetését két ismert szélsőjobboldali antiszemitára bízta”.

Persze Dohnányi Ernő unokája csak magának tehet szemrehányást, amiért előzőleg nem tájékozódott Schmitt Pálnál. Az álamfő (sic!) ugyanis elmondhatta volna neki, hogy Magyarországon száz százalékig demokrácia van, sok a barátunk Európában, és a zsidók jól érzik magukat nálunk.

Szerencse, hogy a magyar zsidók nem osztják a nem Magyarországon élő zsidók borúlátását. Sőt: a Magyarországon élő zsidók a velük való törődés minden apró kis megnyilvánulásának örülni tudnak. Így azután az, a közmédia által egyébként agyonhallgatott értesülés is melegséggel töltötte el a szívüket, miszerint nemzeti érzelmű magyarok egy csoportja botrányt rendezett az auschwitzi haláltáborban: mintegy 50-60, nácinak öltözött náci röhögve és trágár megjegyzések közepette, horogkeresztes sálakkal és más relikviákkal súlyosbítva fotóztatta magát a haláltábor bejáratánál. Mindehhez a Magyar Köztársaság elnökének, miniszterelnökének, de egyetlen közjogi méltóságának, vagy pártvezetőjének sem volt egyetlen szava sem. Ami amúgy érthető: ők nyilván úgy lettek tájékoztatva, hogy Magyarországon jól érzik magukat a zsidók. Ezért sem értjük a Simon Wiesenthal Központ nemzetközi igazgatójának, Shimon Samuels úrnak a felháborodását, aki azt kérte Orbán Viktortól, hogy haladéktalanul indítson vizsgálatot és eljárást az elkövetők ellen, és határozottan ítélje el tetteiket.

Talán a Simon Wiesenthal Központ nemzetközi igazgatója is jobban tette volna, ha előbb Schmitt Pál köztársasági elnöknél tájékozódik az ügyben. Aki bizonyára elmondta volna neki, hogy Magyarországon totális demokrácia van, európai barátainkkal Dunát lehetne rekeszteni, a zsidók pedig jól érzik magukat az országban.

Eszünkbe sem jutna azt mondani, hogy Schmitt Pál szándékosan valótlanságokat állít, olyanra meg még gondolni sem merünk, hogy netán aljas módon hazudik. Nyilván nem erről van szó, hanem arról, hogy a köztársasági elnököt csupa olyan zsidóval hozta össze a sors, akik jól érzik magukat ebben az országban. Derűsen tekintenek a szebb jövőbe, és nincsenek rossz érzéseik a náci eszmék terjedésének láttán. Ellenkezőleg: azt remélik, hogy a Dörner-Csurka tandem csupán előőrs, és őket hamarosan más eszmetársaik is követik.

Nem is kívánnánk megingatni Schmitt Pált ebben a hitében, ezért csak úgy, nagy általánosságban hivatkoznánk egy régi dakota közmondásra: olyan országban, ahol a zsidók nem érzik jól magukat, ott nem-zsidónak sem jó lenni.

Most & Itt
2011.10.21 22:10

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.